Tanulás akadályok nélkül – női intim higiéniás termékekkel segíti hallgatóit és munkatársait a Pázmány BTK

2026.05.07.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara új kezdeményezéssel támogatja női hallgatóit és munkatársait: a Kar budapesti és esztergomi épületében is kialakítottak egy-egy olyan női mosdót, ahol ingyenesen elérhetők női intim higiéniás termékek, például betétek, tamponok és intim törlőkendők.

Tanulás akadályok nélkül elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a menstruációval kapcsolatos váratlan vagy nehezebb élethelyzetek ne jelenthessenek akadályt a tanulásban, a munkavégzésben vagy az egyetemi közösségi életben. Bárkivel előfordulhat, hogy otthon marad a betét vagy a tampon, ahogy az is, hogy éppen nehezebben tud hozzájutni a szükséges termékekhez. A Pázmány BTK ezzel a gyakorlati segítséggel azt üzeni: senkinek sem kell emiatt kihagynia egy szemináriumot, előadást vagy akár egy teljes egyetemi napot. 

A kezdeményezés arra is felhívja a figyelmet, hogy a menstruáció természetes testi folyamat, mégis sokak számára jelenthet anyagi vagy logisztikai nehézséget a megfelelő termékek beszerzése. Ha valakinek választania kell az alapvető higiéniai termékek és más tanulmányi kiadások között, az hosszú távon az egyetemi jelenlétre és a tanulási lehetőségekre is hatással lehet. A program egyik fontos üzenete ezért az, hogy a tanuláshoz és az egyetemi jelenléthez mindenkinek egyenlő esély jár. 

A mosdókban elhelyezett polcokról azok vehetnek el terméket, akiknek éppen szükségük van rá, ugyanakkor a kezdeményezés hosszú távú fenntartásához szükséges egy adományozási rendszer kialakítása.  

Mindenkit arra kérünk, hogy aki megteheti, hozzon be egy csomag betétet, tampont vagy más intim higiéniás terméket, és helyezze el a kijelölt gyűjtőponton. Így a program nemcsak közvetlen segítséget nyújt, hanem a közösségi összefogást és az egymásra figyelést is erősíti. 

A Pázmány BTK arra biztatja közösségének tagjait, hogy felelősen használják a kihelyezett termékeket, és lehetőség szerint járuljanak hozzá a készletek fenntartásához. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat egy kisebb adománnyal, a polcok rendezettségének megőrzésével vagy az ügy hírének továbbadásával. 

Az online támogatáshoz a #tanulásakadályoknélkül és a #pázmánybtk hashtagek együttes használatával járulhattok hozzá. 

A Pázmány BTK közössége ezzel a kezdeményezéssel is azt erősíti meg, hogy az egyetem nemcsak a tudás átadásának, hanem az egymás iránti felelősségnek és a figyelemnek is a helye. A zavartalan tanulás joga mindenkié. 

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
02.
2026. dec.
BTK
A marokkói diaszpórapolitika Európában
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt