Térképészet, strucckeresés, mesefelismerés a Múzeumok Éjszakáján

2021.06.28.
A játszva tanulás élményét kínáltuk

Csakúgy, mint 2015-től kezdődően minden évben – kivéve a 2020-as, a vírusjárvány miatt elmaradt eseményt – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozathoz. Esztergomi képzési helyszínünkön, a bazilika szomszédságában található Iohanneumban három program várta az érdeklődőket. A felnőttek ritka és régi, Magyarországot ábrázoló térképeket böngészhettek, így olvashattak ki belőlük rengeteg érdekességet Síkhegyi Ferenc térképész-geológusa, a PPKE BTK Régészettudományi Intézetének oktatója segítségével.

Majd következtek a mókás pedagógiai játékok a kisebbeknek az udvaron Juhász Márta tanárnő vezetésével. Azt este csúcspontjaként a pizsamapartin izgalmas feladatokat kellett zseblámpafénynél megoldanunk, hogy kiszabadítsuk Orsit, a struccot, a Zöldül a Pázmány kabalaállatát.

„A Múzeumok Éjszakájára elsősorban családokat vártunk, ezért hat állomáson olyan játékos feladatokkal készültem, amelyeket korosztályok szerint differenciáltam. Ilyen volt a mesefelismerés képek és hívószak alapján a kicsiknek, a nagyobbacskáknak pedig tréfás feladatokat állítottunk össze állatokkal, számokkal vagy szólás-mondásokkal. Ezeket az állomásokat önállóan is végig lehetett járni. A közösen játszott játékok ismerkedésről, bizalomról, ügyességről, gyorsaságról, kreativitásról, kooperációról szóltak, olyan kompetenciákat vettek igénybe, amelyeket pedagógus munkánk során tantárgytól függetlenül is szem előtt tartunk. Célom az volt, hogy megmutassam, a játék nemcsak jó szórakozás, hanem indirekt módon hatékony fejlesztési eszköz is lehet” – összegezte az estét Juhász Márta, a Pázmány BTK Vitéz János Tanárképző Központjának egyetemi docense.

Ezúton is nagyon köszönjük hallgatóinknak, Ágoston Sárának, Cseri Annának, Szegvári Eszternek és Toth Martinának, hogy önkéntes munkájukkal hozzájárultak a Múzeumok Éjszakája pázmányos rendezvényeinek sikeréhez! 

Fotók: Gyöngyös Gábor

Események

13.
2026. máj.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
19.
2026. máj.
BTK
Kisebbségek a Közel-Keleten
Sophianum 112
21.
2026. máj.
BTK
A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport könyvbemutatója
Sophianum 108
23.
2026. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt