Tisztelt Egyetemi Polgárok!

2020.03.22.
Szilágyi Csaba rektorhelyettes üzenete

Március 21-én a levelező oktatás keretében már kezdetét vette a távolléti oktatás a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Március 23-án pedig a nappali tagozaton tanuló hallgatóink kezdik meg az új feltételek szerint kialakított munkarendet. Mindezeket figyelembe véve köszöntök minden egyetemi polgárt! Az elmúlt hét a hallgatóink számára a tavaszi szünetet, az Egyetem vezetői számára pedig a felkészülés idejét hozta. Szomorú képet festett az Egyetem a pezsgő diákélet, illetve az állandó munkatársi jelenlét hiánya miatt! Hiányzik minden kedves arc, a személyes találkozások öröme! Bízzunk abban, hogy minél előbb újra személyesen találkozhatunk oktatóinkkal, barátainkkal!

Nappali és levelező képzéseinken tevékenykedő oktatóink a szünetben megfeszített tempóban és igyekezettel próbálták megteremteni a kurzusok megtartásához szükséges technikai és egyéb feltételeket, keresve a legjobb megoldásokat a kialakult veszélyhelyzetben. A háttérben dolgozó, nem oktató kollégáink mindenhez segítő kezet és folyamatos támogatást biztosítottak. Köszönet mindenki munkájáért!

Személyes tapasztalataim alapján biztos vagyok benne, hogy az egyetem dolgozói mellett hallgatóink is megértették, felmérték az elkövetkezendő hetek kihívásait és tudják, hogy az új helyzetben egymásra vagyunk utalva, össze kell tartanunk! Meggyőződésem, csak így tudjuk eredményesen zárni a félévet. Megköszönöm hallgatóinknak, hogy konstruktív kérdésekkel segítették az Egyetem vezetőségét, hogy minél jobban előkészíthessük az átszervezett oktatási rendet. Tudatában vagyok annak is, hogy menetközben újabb és újabb kérdések merülnek fel minden oldalról, és ezeket orvosolni kell.

A szünet ideje alatt reggelente gyalog mentem be a Rektori Hivatalba. A Szabadság hídon átkelve mindig megnyugtatott a Duna vízén csillogó napfény. Március 21-én beköszöntött a meteorológiai tavasz. Adja Isten, hogy a természet újjászületésével együtt, mi is újjá tudjunk születni ebben a rendkívüli helyzetben! Erre reményt ad a közelgő Húsvét ünnepe, amikor is Krisztus megváltott minket, és meghívott az örök életre.

Mindenkinek kívánok konstruktív munkát és tanulást, s azt, hogy az akadémiai év befejezése sikeres legyen. Vigyázzunk egymásra, óvjuk a saját és mások egészségét!

Megköszönve mindnyájuk felelős együttműködését, üdvözlettel

Dr. Szilágyi Csaba
oktatási és stratégiai rektorhelyettes

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt