Mit jelent ma örményekkel foglalkozni Budapesten tudományos szinten, és hogyan válhat egy viszonylag kis tudományterület nemzetközi jelentőségű egyetemi műhellyé? A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armenológiai Tanszékének tízéves jubileuma nemcsak az elmúlt évtized eredményeinek számbavételére, hanem e kérdések újragondolására is alkalmat kínált.
A 2016-ban alapított tanszék létrejötte nem előzmények nélküli: a magyar armenológia története több mint száz évre nyúlik vissza, a Kárpát-medence örmény közösségeinek múltja pedig évszázadok óta része a magyar történelemnek. A Pázmányon ugyanakkor új szemléletű tanszék született. A „Global Armenian Studies” koncepciója az örmény történelmet és kultúrát nem kizárólag a mai Örményország határain belül vizsgálja: Erdély, Isztambul, Jeruzsálem, Velence vagy Los Angeles örmény közösségei ugyanannak a történetileg összekapcsolódó világnak a részei. A tanszék interdiszciplináris oktatási és kutatási programja a hagyományos nyelvészeti és történeti vizsgálódást a szociológia, irodalom- és nyelvtudomány, a kulturális antropológia módszereivel egészíti ki, különös figyelmet fordítva a diaszpóra, a migráció, az identitás és a határokon átívelő kapcsolatok kérdéseire.
A tanszék alapításának különös súlyt adott, hogy Magyarország és Örményország között 2016-ban még szüneteltek a diplomáciai kapcsolatok. Az egyetemi együttműködés, a közös kutatások és a hallgatói kapcsolatok ebben az időszakban is lehetőséget teremtettek a párbeszéd fenntartására. A tanszék az elmúlt évtizedben nemzetközi oktatási és kutatási közösséggé fejlődött: az örményországi és európai intézmények mellett észak-amerikai egyetemekkel is együttműködik, képzéseiben pedig magyar és külföldi hallgatók vesznek részt. Különösen fontos eredmény, hogy az első hallgatói nemzedékből már új kutatók és oktatók kerültek ki.
A jubileumhoz kapcsolódó, Armenian Christianity Across the Centuries: Continuity and Diversity (Az örmény kereszténység évszázadai: folytonosság és sokszínűség) című kétnapos konferencia egyszerre mutatta be a keresztény hagyomány megőrzésének erejét és belső sokféleségét. Az örmények a 4. század elején, a világon elsőként emelték állami szintre a kereszténységet; hitük a későbbi üldöztetések, vándorlások és történelmi törések idején is a közösségi önazonosság fontos támasza maradt.
A konferencia nyitóelőadását Peter Cowe, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora tartotta a középkori latin missziók és az örmény kereszténység kapcsolatairól. A további előadások az örmény egyházatyák műveinek fordításától az örmény-bizánci és örmény-latin egyházi párbeszéden át az Oszmán Birodalom örmény katolikus és protestáns közösségeinek történetéig vezették a hallgatóságot. A modern kor témái között megjelent a szovjet időszak örmény katolicizmusa, a posztszovjet örmény vallási élet és a közel-keleti örmény közösségek elűzetésének emlékezete is. A magyarok számára különösen közel álló kérdéseket vetettek fel az erdélyi és magyarországi örmény katolikus közösségekről szóló előadások. Szó esett többek között az erdélyi örmény egyházi vezetés történetéről, a szamosújvári örmények felekezeti és társadalmi viszonyairól, valamint a magyarországi örmény katolikusok történetéről a kommunizmus időszaka alatt. A konferencia emellett az örmény templomépítészet közép-európai sajátosságaival és a bécsi mechitarista könyvtár digitalizálásával is foglalkozott.
A november 6-i ünnepi ülésen Birher Nándor dékán, Őze Sándor intézetvezető és Kovács Bálint tanszékvezető tekintett vissza az elmúlt évtizedre. Birher Nándor, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja köszöntőjében a katolikus egyetem szerepét hangsúlyozta a keresztény kulturális örökség megőrzésében és továbbadásában. “A kultúra nem maradhat fenn csupán múzeumokban, könyvtárakban vagy régi épületekben. A kultúra az emberek által él tovább. Akkor él, amikor a fiatalok nyelvet tanulnak, amikor a diákok felfedezik a történelmet, amikor a kutatók régi kéziratokat tanulmányoznak, és amikor a tanárok továbbadják tudásukat a következő nemzedéknek.” – fogalmazott. Őze Sándor a magyar és az örmény történelem párhuzamaira hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a nagy birodalmak határvidékein élő két nép történeti tapasztalatai számos hasonlóságot mutatnak: a politikai megosztottság, a különböző kulturális hatások és a vallási hovatartozás egyaránt meghatározó szerepet játszottak közösségi önazonosságuk formálódásában. Kovács Bálint, a tanszék alapító vezetője az elmúlt évtizedre visszatekintve felidézte, hogy a 2016-ban még sokan merész kezdeményezésnek tartották a tanszékalapítást. Történészként némi öniróniával jegyezte meg: „Egy történésztől kissé szokatlan dolog azt kérni, hogy mindössze tíz évre tekintsen vissza – különösen akkor, ha a történet szereplői ott ülnek a hallgatóság soraiban, és esetleg egészen másként emlékeznek a történtekre.” A humoros megjegyzés mögött ugyanakkor fontos felismerés húzódott meg: Kovács Bálint hangsúlyozta, hogy a tanszék elmúlt tíz évének eredményei nem egyéni teljesítményként, hanem oktatók, hallgatók és nemzetközi partnerek közös munkájának gyümölcseként értelmezhetők és köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt tíz évben hozzájárultak a tanszék létrejöttéhez, működéséhez és fejlődéséhez.
A magyar–örmény kapcsolatok jelentőségét az örményországi hivatalos és tudományos intézmények képviselőinek részvétele is jelezte. Lilit Mkrtchyan történész az Örmény Köztársaság Felsőoktatási és Tudományos Bizottságának megbízott elnökeként az örmény Oktatási, Tudományos, Kulturális és Sportminisztérium képviseletében köszöntötte a résztvevőket. Jelenléte a két ország közötti felsőoktatási és tudományos együttműködés fontosságát is kifejezte, amelyet Haykak Arshamyan, Örményország budapesti nagykövete is megerősített beszédében. Különös jelentősége volt a jereváni Matenadaran, a Meszrop Mastoc nevét viselő ősi kéziratokat őrző és kutatóintézet képviseletének. A világ egyik jelentős örmény kéziratgyűjteményét gondozó tudományos központ részéről Vahe Torosyan tudományos igazgatóhelyettes szólalt fel, és az intézet igazgatójának üdvözletét is tolmácsolta.
Az ünnepség kiemelt mozzanata volt három, a tanszék alapításában meghatározó szerepet vállaló szakember egyetemi kitüntetése. Prof. Dr. Elke Hartmann, a berlini Freie Universität kutatója Pázmány-plakettet kapott. A professzor már az induláskor bekapcsolódott a tanszék oktatási munkájába, és az oszmán, illetve örmény történelmet összekapcsoló kutatásaival lényegesen hozzájárult annak nemzetközi arculatához. A Pázmányhoz fűződő tudományos kapcsolatának fontos állomása, hogy 2021-ben az egyetemen habilitált történelemtudományból. Dr. Razmik Panossian, a liszaboni székhelyű Calouste Gulbenkian Alapítvány Armenian Communities részlegének vezetője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszpolgára címet vehette át. A Gulbenkian Alapítvány támogatásának köszönhetően a 2016/2017-es tanévtől öt éven át évente öt örmény hallgató tanulhatott a tanszéken, ami különösen fontos alapot jelentett a nemzetközi képzés kiépítéséhez. Kitüntetésben részesült Dr. Edgar Hovhannisyan is, a jereváni Pedagógiai Egyetem Történelem Karának dékánja, aki a tanszék örményországi tudományos kapcsolatainak erősítéséért az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület Czetz János-díját kapta. Az elismerést az egyesület elnöke, Issekutz Ákos adta át.
Köszöntőt mondott Anahit Szimonján is, aki az Örmény–Magyar Társaság elnökeként Jerevánban több évtizede segíti a két ország kulturális és tudományos kapcsolatait. A tanszék örményországi tanulmányútjainak és szakmai programjainak szervezésében is rendszeresen közreműködött, személyes kapcsolatrendszerével támogatva a magyar hallgatók és kutatók örményországi munkáját.
Az ünnepség hangulatához David Yengibaryan örmény harmonikaművész játéka is hozzájárult, többek között Aram Hacsaturján és Komitasz műveinek megszólaltatásával.
Az elmúlt évtizedben a Pázmány Armenológiai Tanszéke felkerült a nemzetközi armenológia térképére – amint azt a jubileumi konferencia több résztvevője is hangsúlyozta. Ebben meghatározó szerepet játszott a tanszék nemzetközi oktatói és kutatói közösségének kiépítése. A jelenlegi munkatársak, köztük Karen Jallatyan, Anatolii Tokmanchev és Sossi Sousanik mellett számos vendégoktató és doktori témavezető kapcsolódik a képzésekhez. A tanszék oktatói közösségében olyan kutatók és oktatók is részt vesznek, akiknek tudományos és oktatói pályája Oxfordhoz, Londonhoz, Lipcséhez, Berlinhez vagy Tbiliszihez kötődik, illetve a hazai felsőoktatás különböző intézményeiből – az ELTE-ről, a Károli Gáspár Református Egyetemről és a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskoláról – kapcsolódnak be a közös munkába.
