A rendezvényen elsőként Dr. Birher Nándor Máté dékán köszöntötte a hallgatókat. Hangsúlyozta: régóta várt mérföldkő, hogy a gazdasági képzés önállóan is elindulhat a Pázmányon. A mostani évfolyamot „történelminek” nevezte, hiszen az ő munkájukon múlik, milyen arculatot ölt majd a katolikus értékek mentén szocializálódott jövőbeli, gazdasági elit – valamint ígéretet tett arra, hogy a Pázmányon megszokott kiváló minőség és értékközpontúság fogja jellemezni a képzést.
A köszöntők sorát Dr. Botos Máté, a Gazdaságtudományi Intézet vezetője, valamint Dr. Fiáth Attila, a Vállalkozástudományi Tanszék vezetője folytatták. Mindketten kiemelték, hogy a most belépő hallgatók munkája túlmutat az egyetemi éveken: munkájukkal új korszakot nyithatnak a Pázmány képzéseinek történetében.
Az esemény fénypontját Dr. Botos Katalin DSc, professor emerita, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának alapító közgazdász professzora, volt miniszter díszelőadása jelentette. Nemcsak tudományos életútja és kiemelkedő szakmai tekintélye miatt volt megtisztelő hallgatni őt, hanem azért is, mert éppen ő volt az, aki 25 évvel ezelőtt először felvetette egy közgazdászképzés indításának gondolatát a Pázmányon. Most, negyedszázaddal később, személyesen köszönthette az első hallgatókat.
Előadásában a világvallások gazdasági és erkölcsi tanításait vetette össze a modern közgazdaságtan kérdéseivel. Bibliai példákkal mutatta meg, hogy a Szentírás gazdasági tanításai máig időszerűek, például a szegények társadalombiztosításának gondolata is innen eredeztethető. Végül arra buzdította a fiatalokat, hogy legyenek egy új, szociálisan érzékeny, ugyanakkor korszerű és versenyképes piacgazdaság alapítói, akik munkájukban a vallási-etikai tanítást is szem előtt tartják.
Az ünnepi tanévnyitó nemcsak a Pázmány BTK új képzésének hivatalos indulását jelentette, hanem jövőképet is adott az első évfolyam hallgatóinak. A köszöntők, valamint Dr. Botos Katalin gondolatébresztő előadása egyaránt arra hívták fel a figyelmet, hogy a gazdálkodási és menedzsment képzés a keresztény értékek és a modern gazdasági szemlélet összekapcsolásával olyan tudást és szemléletmódot kínál, amely a jövő gazdasági vezetőinek emberközpontú és felelős gondolkodását alapozza meg.