Várja a jelentkezéseket a Stephaneum Szakkollégium

2021.07.16.
Elindult karunk új szellemi műhelye

Szeptembertől megnyitja kapuit a PPKE BTK új szakkollégiuma, a Stephaneum Szakkollégium, amely korlátozott számban várja a hallgatókat. Az intézményt 2020-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara hozta létre azzal a céllal, hogy az Egyetem küldetésének megfelelően, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karához kapcsolódva meghatározó módon részt vegyen a magyar keresztény humán értelmiség kinevelésében. A szellemi műhely az Egyetem tevékenységét szolgálja, és képességei szerint részt vesz egyetemes magyar kultúránk tevékeny alakításában. Arra törekszik, hogy keresztény kiművelt emberfőket képezzen a hazai tudományos, kulturális közélet számára. A szakkollégium egyben diákotthon is, amely elsősorban a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatói közül toboroz tagokat, de működése nyitott, a PPKE más karainak, illetve más felsőoktatási intézményeknek a hallgatói is jelentkezhetnek. A sikeresen jelentkező szakkollégista hallgatóknak a Barat Szent Magdolna-Zsófia Kollégiumban biztosítunk szállást.

A szakkollégiumba BA és MA programban részt vevő hallgatók is pályázhatnak. Az alapszakos szakkollégiumi képzés (BA program) időtartama 6, a mesterszakos szakkollégiumi képzésé 4 félév. A felvételi pályázati anyagot elektronikus formában a szakkollégium email-címére kérjük küldeni: szakkollegium@btk.ppke.hu. A Stephaneum Szakkollégium augusztus 2-ig várja az érdeklődő hallgatók jelentkezését. A képzési programról és a jelentkezéshez szükséges dokumentumokról itt lehet tájékozódni.

Események

10.
2025. szept.
BTK
Latinitas Hungarica/Középkori Esték
Danubianum 202
15.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – Őseink zarándokútjain
Sophianum
16.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – A remény laboratóriuma
Danubianum
26.
2025. szept.
BTK
Kutatók Éjszakája 2025
Budapest és Esztergom
27.
2025. szept.
BTK
A magyar sinológia második évszázadának küszöbén
Sophianum 112
08.
2025. okt.
BTK
Magyarország egyházmegyéi és püspökei (1804–1918). Intézménytörténeti és életrajzi lexikon I–IV (CST I/7)
Központi Szeminárium Díszterem
További események
szechenyi-img-alt