XXXIV. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció

2018.10.10.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara rendezi meg a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekcióját.

Az eseménynek az esztergomi Vitéz János Tanárképző Központ ad majd otthont 2019. április 15-17. között.

Jövő tavasszal a szervezők körülbelül 200 hallgatót várnak, akik mintegy harminc tagozatba küldhetik be pályamunkájukat. A tervezett témakörök között olyanok szerepelnek, mint a tehetséggondozás módszertana, a digitális lehetőségek a tantárgypedagógiákban, valamint a magyar mint anyanyelv tantárgypedagógiája.

Az ország legnagyobb tudományos rendezvényén a magyar diákok mellett külhoni magyar egyetemisták és középiskolások is lehetőséget kapnak a szakmai bemutatkozásra. Az OTDK célja a hallgatók munkájának megbecsülése, a tanár-diák kapcsolatok erősítése, támogatása, a diáktudományos tevékenység országos nyilvánossága és elismerése. A konferencia hat évtizedes múlttal rendelkezik és jelentőségét a felsőoktatási tehetséggondozásban a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény is rögzíti.

Szintén a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szervezik meg az OTDK két további szekcióját, az Állam- és Jogtudományi, illetve a Biológia szekciót. Előbbi helyszíne a Jog- és Államtudományi Kar lesz, míg utóbbié az Információs Technológiai és Bionikai Kar.

További információ →

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt