XXXIV. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció

2019.04.01.
A XXXIV. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciójában 2019. április 15. és 17. között mérik össze tudásukat a pályázók az egyetem esztergomi épületében.

A nagy múltra visszatekintő Vitéz János Tanárképző Központban több száz pályázó, konzulens, bíráló és érdeklődő vesz majd részt a rendezvényen.

A szekció sajátossága, hogy tudományágak széles körét érinti, s ez lehetővé teszi a pedagógia módszertanának gazdagítását, fejlesztését.

153 pályamunka érkezett be, amelyeket 162 hallgató készített.

Gloviczki Zoltán, az OTDT Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szakmai Bizottság elnöke, az Oktatási Hivatal elnöke szerint: „Remek munkák érkeztek. Általában elmondható, hogy az elmúlt időszakokhoz képest óriási a színvonal emelkedése."

Erre a szekcióra a legtöbb pályamunkát az ELTE nevezte, majd a Kaposvári Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Gál Ferenc Főiskola következik a sorban. A PPKE BTK 5 hallgatója vesz részt a megmérettetésen.

Az esemény honlapja →

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt