Képzés adatlapja

Képzés neve: politikatudomány
Képzéskód: BMLT-XPO
Képzési szint: mesterképzés (MA/MSc)
Képzési terület: Levelező
Képzési terület / tudományterület: társadalomtudomány
Képzés nyelve: magyar
Félévszám: 4 félév
Kreditszám: 120
Felelős kar: BTK
Képzés célja: A mesterképzési szak célja olyan magasan kvalifikált, széles társadalomtudományi műveltséggel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek Kelet-Ázsia, mint régió és az egyes országok nemzetközi életben betöltött helyének, szerepének értelmezésére, ismerik a nemzetközi viszonyok elméleti és gyakorlati összefüggéseit. Történeti, társadalomtudományi és szakmai műveltségük birtokában képesek analitikus és szintetizáló gondolkodásra. Tárgyi tudásuk alkalmassá teszi őket a gazdasági, politikai folyamatok megértésére, előrejelzésére. Magas szintű nyelvi felkészültségük lehetővé teszi számukra a források feldolgozását és elemzését. A végzett hallgatók ismerik és értik a térség fejlődési tendenciáit. Megszerzett ismereteik birtokában alkalmasak tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.
a) A mesterképzési szakon végzettek ismerik:
– a kelet-ázsiai államok politikai, gazdasági rendszerét;
– a kelet-ázsiai államok történetét;
– a kelet-ázsiai államok külkapcsolati és biztonságpolitikai rendszerét;
– a kelet-ázsiai államok társadalmi problémáit;
– a kelet-ázsiai államok szellemi és kulturális örökségét;
– valamely kelet-ázsiai állam nyelvét;
– a nemzetközi elemzések problémamegoldó technikáit;
– a szakmai-etikai normákat;
– nemzetközi kapcsolatok komplex rendszerét.
b) A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:
– önálló elemző munka elvégzésére;
– a Kelet-Ázsiára vonatkozó folyamatok megértésére, előrejelzésére és formálására;
– gazdasági, politikai, jogi szakterületeken döntések előkészítésére és döntések meghozatalára;
– szakmai-tudományos vitákban való részvételre;
– integrált ismeretek széles körű alkalmazására a társadalomtudományok és a külügyi elemzés területén;
– nemzetközi kapcsolatok építésére;
– szakterületükön tárgyalások lefolytatására idegen nyelven;
– diplomataként, szakértőként, kutatóként, újságíróként, illetve az államigazgatás és a multinacionális vállalatok alkalmazottjaiként különböző feladatok ellátására.
c) A szakképzettség gyakorlásához szükséges személyes adottságok, készségek:
– lényeglátás és kreativitás;
– önálló szakmai vélemény kialakításának képessége;
– problémacentrikus szemléletmód, problémamegoldó képesség;
– felelősségteljes magatartás a nemzetközi elemzések során szerzett tudás és információk kezelését illetően;
– szakmai továbbképzés, önművelés iránti nyitottság;
– toleráns magatartásforma: más vélemények tiszteletben tartása;
– kritikai magatartásforma a vizsgált jelenségek és a megismert elméleti paradigmák vonatkozásában;
– kooperatív magatartás: alkalmasság csoportmunkára;
– módszertani tudatosság.
Képzésre bejutás feltétele: oklevél, felvételi eljárás
Összehasonlító politikatudomány Specializáció Összehasonlító politikatudomány specializáció (2024) BMNT-XPO-OP-2024 2024-07-01
Összehasonlító politikatudomány Specializáció Összehasonlító politikatudomány specializáció (2024) BMLT-XPO-OP-2024 2024-07-01
Összehasonlító politikatudomány Specializáció Összehasonlító politikatudomány specializáció (2023) BMNT-XPO-OP-2023 2023-07-01
Összehasonlító politikatudomány Specializáció Összehasonlító politikatudomány specializáció (2023) BMLT-XPO-OP-2023 2023-07-01
Politikai elemzés Specializáció Politikai elemzés specializáció (2023) BMNT-XPO-PE-2023 2023-07-01
Politikai elemzés Specializáció Politikai elemzés specializáció (2023) BMLT-XPO-PE-2023 2023-07-01
Politikai elemzés Specializáció Politikai elemzés specializáció (2024) BMLT-XPO-PE-2024 2024-07-01
Politikai elemzés Specializáció Politikai elemzés specializáció (2024) BMNT-XPO-PE-2024 2024-07-01
politikatudomány Szak Politikatudomány MA mintatanterv (2023) BMLT-XPO-2023 2023-07-01
politikatudomány Szak Politikatudomány MA mintatanterv (2024) BMLT-XPO-2024 2024-07-01
Mintatanterv neve Letölthető mintatanterv
Politikatudomány MA mintatanterv (2023)
Politikatudomány MA mintatanterv (2024)
Politikai elemzés specializáció (2023)
Politikai elemzés specializáció (2024)
Összehasonlító politikatudomány specializáció (2024)
Politikai elemzés specializáció (2023)
Politikai elemzés specializáció (2024)
Összehasonlító politikatudomány specializáció (2023)
Összehasonlító politikatudomány specializáció (2024)
Összehasonlító politikatudomány specializáció (2023)
szechenyi-img-alt