Már az egyetem előtt is foglalkoztál a filmezéssel, középiskolásként komoly szakmai elismeréseket kaptál. Honnan ered a film iránti rajongásod?
A szaktársaim közül én rajongtam a legkevésbé a filmekért, már a szó hagyományos értelmében véve. Emlékszem, mesterszak alatt mozgalmat is indítottunk, hogy a filmszakosok az esti sörözés közben beszélgessenek másról is, mint a filmek. :) Két vad rajongás kísérte végig a gyerekkorom. Az egyik a képek, különösen a képzőművészet iránti végtelen szerelem, a másik pedig a történetmesélés. Hét éves koromban például már egy bábdarabomat játszottuk az iskolában. Kicsi koromtól élt bennem az igény, hogy kifejezzem a bennem dúló érzelmeket, és erre több módszert próbáltam ki. Végül a filmkészítés lett az, amire felfűztem az életem.

Tinédzserként komolyan foglalkoztatott a novellaírás, aztán egyszer csak abbahagytad az írást és kreatív energiáidat azóta a filmezésben éled ki. Nincs késztetés benned, hogy újból tollat ragadj?
Úgy gondolom, nagy tévedése a magyar filmes oktatásnak, hogy a rendezőktől elvárják, hogy remek írók is legyenek. Ha az ember workshopon akar rendezni, vagy vizsgafilmet készíteni, szinte mindig belekényszerítik egy furcsa auteur helyzetbe. Az én energiáim azonban elsősorban vizuális energiák, az én barátaim a beállítások, mozgások, montázsok, és nem a betűk. Foglalkozom írással, amennyiben a munkám dramaturgiai, dráma-szerkesztési oldalát nézzük, de ennél tovább nem szeretnék nyúlni. Storyboardokkal viszont jól tudok mesélni.

Milyen élmény jut eszedbe először, amikor az egyetemre gondolsz?
Természetesen az, hogy mindig fagyos szél fúj! :) Viccet félretéve, számomra a legemlékezetesebb az egyetemi televízió, és a megalapítása, üzemeltetése körüli munkám. Legalább háromszor alapították meg különböző szerkezeti formákban, mind a tanároknak, mind a diákoknak teljesen új tapasztalat volt. Óriási nehézségeket okozott egy olyan diákcsapatot irányítgatni, akik mind nagyon lelkesek voltak, ám egyáltalán nem praktikusak. Az órákon elsajátított tudás nem teljesen fedte le azt, amire szükség volt, és itt én nagyon megtaláltam a helyemet. Hiába tudja valaki, hogyan kell filmet csinálni nagy stábbal, mozis kamerákkal, és hiába tudja, miért jó D. W. Griffith, ha egyszer csak egy DSLR-je van egy 50 mm-es objektívvel és vallási műsort kell csinálnia. Egyfajta hídként tudtam működni ebben. Valaki egyszer ki is függesztette a telefonszámom a stúdió falára, hogy ezt hívjátok, ha valamit nem tudtok.

Itteni tanulmányaidból mit hasznosítottál leginkább filmes szakemberként? Ki volt rád a legnagyobb hatással?
Első évbenóriási mennyiségű plusz kreditet fogyasztottam el művészettörténetre, esztétikára és filozófiára. Ez azonban kétélű fegyver volt: első egyetemi filmjeim sokkal rosszabbak lettek, mint korábban, annyira túlgondoltam őket hirtelen lelkesedésemben. Nagyon sokat segítettek a filmtörténet órák, és hallgattam sok történelmet, társadalomtörténetet is. Az egy nagyon kényelmes félreértés, hogy a rendezőknek csak a filmekhez kell érteniük. Pont, hogy a világról magáról kell releváns, de legalábbis védhető véleménnyel rendelkeznünk. A filmes tanáraim közül Horváth Z. Gergelyt szoktam kiemelni, és nem azért, mert az órákon sokat tett értem, hanem mert az órákon kívül is.

Végigjártad a szamárlétrát és a filmezés több ágában is kipróbálhattad magadat: készítettél reklámfilmeket, dokumentumfilmeket, rövidfilmeket, televíziós szpotokat és természetesen a nagy szerelemről, az animációról se feledkezzünk el. Melyik munkádra vagy a legbüszkébb eddigi pályafutásodból?
Mint minden rendező, aki ténylegesen ebből él, óhatatlanul nagyon sokat forgatok. Azonban egyelőre nincs olyan alkotásom, amire azt tudom mondani, hogy ez valaminek a csúcsa lenne. Sokszor követek el hibákat, amik az erények mellett szintén mindig ott sorakoznak. Ahogy tudom, miben vagyok jó, ostobaság lenne nem szembesíteni magam folyton azzal, miben kell javulnom. Az animáció szeretete egyébként pont erről szól: sehol nincs a rendezőnek annyi kontrollja, mint ott. Azért használom sokat, mert a saját döntéseimet tudom benne meghozni, a saját hibáimat elkövetni, és nem kell három év múlva is a költségvetést, vagy az esőfelhőket hibáztatni. Most épp a hang utómunkája zajlik az új kisfilmemnek, ami egyébként életem első kísérleti filmje, remélem, arra leszek hamarosan a legbüszkébb.

2015-ben beválogattak az 50 Tehetséges Magyar Fiatal programba, mentorod Pataki Ági modell, üzletasszony. A La Femme különszámában megjelent bemutatkozó cikkben így fogalmaz rólad: „Vannak találkozások az életben, melyek már az első pillanatban izgalmakat ígérnek. Tamással történt első beszélgetésünk ezek közé tartozik. Azt hiszem, ez a kapcsolat mindkettőnk számára egy tanulási folyamat lesz." Gondolom igen imponáló véleménynek tartod te is?
Mindenképpen. Már a programba való bekerülés nagy öröm volt nekem, pont a fent említett okok miatt: messze nem vagyok egy kész ember, inkább amolyan félig összetákolt, még lógó álmennyezettel. Nagy kapcsolatrendszerrel rendelkező producerként Pataki Ági pár hét alatt nagyon sokat segített nekem, és végtelenül lelkes, felelősségteljes embernek ismertem meg. Komoly megtiszteltetés nekem, hogy ő lehet a mentorom.

Kocsis Alexandrával közösen jegyzett legújabb kisfilmetek, a „Vihar" a XVIII. Nemzetközi Faludi Filmszemlén Animációs Fődíjat kapott, amihez ezennel is gratulálunk. Mikor lesz látható az alkotás? Mesélj kérlek a filmről!
A Vihar azóta több díjat is nyert, egyelőre még tart a fesztiválköre. A 13. Filmtett Workshopon készült Erdélyben, ahová animációs rendezőként kaptam meghívást. Én azonban nem terveztem semmi világmegváltót, szerettem volna kicsit rajzolni, új stílusokat kipróbálni, valami kísérletező munkát leadni. Kocsis Szandit a helyszínen ismertem meg, neki volt egy kellően pihent terve egy vihart kavaró rinocéroszról, amit az első perctől imádtam. Azonban még sosem készített filmet korábban, ezért felmerült, hogy segítek neki helyrerázni a dramaturgiát és az animációt. Végül olyan jól egymásra találtunk, hogy közös filmként vágtunk bele: Szandi kézzel rajzolta a karaktereket, én pedig készítettem a kompozitot és az animációt. A laza kis nyári elfoglaltságból az lett, hogy egy héten keresztül csak pár órát aludtunk, utolsó nap párhuzamosan három gépen dolgoztam egyszerre. Megyek idén is.

Jelenleg milyen témákon dolgozol? Idei, jövő évi tervek?
Szeretném, ha a Mimicry képes lenne organikusan továbbfejlődni, és a piacon betöltött helyét megerősíteni. Cégemmel kiemelt vágyam, hogy a magyar médiumokban megjelenő vizuális színvonalat feljebb tornásszam. Legyen jó ránézni egy reklámra, vagy akár csak egy oktató videóra is. Vannak jó minőségű tartalmak most is, de közel sem elég. Mindegy, az adott anyag mennyire van kiemelt felületen, ha a képi világa letisztult, kiegyensúlyozott, az bizony a hatékonyságot is jelentősen megnöveli. Ami a saját egyéni produkciókat illeti, jelenleg legalább két évre be vagyok táblázva kisfilmekkel, animációkkal és élő szereplős filmekkel egyaránt. Nagyjátékfilm is lesz, de nem a közeljövőben. Felelőtlen lenne úgy rohanni előre, hogy nem érzem a korábbi állomásokat teljesítettnek. Szeretném, ha a céljaim világosabban formát tudnának ölteni: én elsősorban nem egy animációs, vagy élő szereplős rendező vagyok, hanem egy olyasvalaki, akinek a történetmesélésben a látvány, a kép ereje a legfontosabb. 

Az interjút készítette: Bognár Eszter