Idén elnyerte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem legrangosabb tudományos kitüntetését, a Pázmány Plakettet magas szintű oktató és intézetszervezési munkájáért. Hogyan alakult az intézet története a Pázmányon, és milyen szervezési munkálatokra volt szükség az ön részéről?
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2001 óta folyik pszichológia képzés, még dr. Horváth-Szabó Katalinindította el 30 fős évfolyammal, Piliscsabán. 2003. szeptember 1-től vettem át az intézet vezetését. A 2004. január-februári körakkreditációnál még csak 3 évfolyam volt 30-30-30 fő körüli létszámmal.

Az egészségügyből érkeztem, a gyógyító személy beállítódásával jellemezhető pszichológus voltam, aki az orvosképzésben már az első lépésétől aktívan vett részt. A Pszichiátriai Klinikán kezdtem dolgozni 1973-ban, dr. Szegedi Márton fogadott, mint friss diplomást, ott ismertem meg Horváth-Szabó Katalint, ők ketten indították el a pszichológia képzést Piliscsabán. 30 éve ismertek, már 2001-ben az akkreditációs beadványban szerepelt az én nevem is. Amikor átvettem az intézet vezetését a zökkenőmentesség, a kontinuitás biztosítva volt.

Igaz, eleinte nehezen volt beilleszthető a bölcsészkar testébe a pszichológia képzés. Meg kellett találnunk a helyünket és a karnak is be kellett fogadnia minket. Mára sokat javult a kapcsolat. Mi nagyon nyitottak vagyunk a tanszékek közötti együttműködésben, a közös kutatásokra és a közös képzésekre. A hallgatóink más tanszékekről is szívesen vesznek fel idegen krediteket.

Legutóbb például a nyelvészek kognitív mesterkurzusukra Pléh Csabát kérték fel. Ha már Egerből idejön mesterkurzust tartani egy akadémikus, amiből a pszichológusok is profitálhatnak, és a Nyelvészet Tanszék vezetője erről kedvesen értesít is minket, akkor nekünk kötelességünk élni ezzel a lehetőséggel. A pszichológus hallgatók kötelezően bejárnak erre a mesterkurzusra, a mi tanáraink pedig ezekben a témákban azt tanítják ebben a félévben, a gyakorlatokon, amiről ott nem esik szó. A rugalmas alkalmazkodás kötelező. Az van benne, hogy szeretjük a hallgatókat, és az ő érdekeiket nézzük.

Ha megnézik a felvételi pontszámokat a pszichológiai mesterképzésre, nálunk a legalacsonyabbak, de csak azért, mert a terepen megszerzett gyakorlat nálunk kötelező, ezeket nem vesszük figyelembe, hanem természetesnek tartjuk. Ha az ilyen tevékenységért kapható plusz pontokat nem számoljuk, máris látszik, hogy az alapkövetelmény nálunk magasabb.

Mit tart a legfontosabb vezérelvnek a pszichológus képzésben?
A kezdetek óta fontos szerepet játszik a csapatépítés a pszichológus képzés életében. Minden év elején csapatépítő tábort rendezünk, ahol a gólyák mellett a felsőbb éves hallgatók és a tanárok is részt vesznek. Fontos, hogy már év elején kialakuljon egy szoros közösség, kollegális, bizalmi viszony a hallgatók és a tanárok, és az első éves és felsőbb éves hallgatók között.

A pszichológia tudomány nagyon személyes tutorális rendszerben képezi a szakembereit. Bármilyen sok is az elmélet, pszichológus csak kis csoportban, a tutorok mellett, nagyon személyes közegben képződik. Hiszen kikérdezni, kérdőívet felvenni, gyógyítani is csak személyes kapcsolatban lehet, ezt kell hát elsajátítaniuk, begyakorolniuk a hallgatóknak.

Csak ilyen személyes légkörben lehet az egyes egyéniségre odafigyelni, ezért olyan fontos a csapatépítés. A szorgalmi időszakban is, a gyakorlatok során két-három fős csoportokban dolgoznak a hallgatók, önálló prezentációkat tartanak. Mindenki megtalálja a saját stílusát, hogy abban tanuljon meg prezentálni, hiszen csak abban tud hiteles lenni, ami illik hozzá, ami jól áll neki, amiben természetesen mozog.

Mi módon készítik fel a hallgatókat az egyetem utáni életükre, hogy a hivatásukban boldoguljanak?
Ami az elméletet illeti, megpróbálom az általam fontosnak vélt szemléletet a hallgató felé a képzés során közvetíteni, és szeretném, ha ő ezt követné. De nem csak elmélet van, nagyon sok gyakorlaton keresztül képződik a pszichológus. Ezért már a kezdetektől partnernek tekintjük a hallgatókat, és bevonjuk őket a saját szakmai életünkbe. Ha egy szakmai konferencián veszünk részt, visszük magunkkal a hallgatókat, élünk a mindennapi élet kínálta lehetőségekkel. Így részesei a pszichológiai életnek.

Például a Katolikus Pszichológusok több konferenciáján vettem részt és vittem el a hallgatóimat. A konferencián való részvétel szakmai gyakorlatnak számít, a szervezés aktív részesei lesznek. Nemcsak azáltal, hogy segítenek a gyakorlati dolgokban (ruhatár, könyvértékesítés, vendégek fogadása), de a szünetekben érintkeznek, beszélgetnek az előadókkal, képet kapnak róla, hogy néz ki a katolikus pszichológus.

A Pázmány Plakett átadásakor külön kiemelték a katolikus pszichológus- és tanárképzés területén elért érdemeit. De mitől válik katolikussá a pszichológia? Hogyan lehet katolikus pszichológust képezni?
Én úgy vélem, hogy a képzéseknek nem feladata, és az egyetemnek sem feladata, hogy vallásos hallgatókat toborozzon vagy neveljen. De a nyitottságot kialakítani igenis feladata, mindkettőnek. Mi csak szemléletet adunk át a hallgatóknak.  A vizsgán is lényegében megvitatjuk azt, amit olvastak. A pszichológus képzés elengedhetetlen része, hogy mi partnerek vagyunk-e a képzésben vagy sem – persze kőkeményen osztályozunk. Ebben az együttműködésben én adok. De hogy mit, az a vevőn múlik. A hallgatón múlik, hogy mit tud kiszedni belőlem az érdeklődésével, a tudásával. Mi pedig segítünk, hogy ne tévedjenek el. Elvisszük őket a katolikus pszichológusok konferenciájára. Vagy elmennek Balázs atyával táboroztatni.

A hallgatóink minden évben segíthetnek az egyetem lelkészének, Szűcs Balázs atyának hátrányos helyzetű, hívő gyerekeket táboroztatni. Ez egy rendkívül gyümölcsöző együttműködés, mert a nehéz helyzetben lévő gyerekeknek is az a legjobb, ha olyanok segítenek körülöttük, akik pszichológiát tanulnak. Az egyébként nem túl vallásos pszichológus hallgatóknak pedig ezek a gyerekek a nyitottságot és a katolikus nézőpontot tanítják. Megkérdezik tőlük, pl. hogy tudnak-e imádkozni, és ha nem, miért nem.

Az alapképzésben a három év alatt egy nyári gyakorlat van. Ennek az a célja, hogy ki-ki eldönthesse, hogy akar-e pszichológus lenni, vagy sem. Táboroztatás közben ez kiderül. Persze nem kötelező táboroztatni, vannak más nyári gyakorlatok is. A hallgatók maguknak találják ki és szervezik a nyári szakmai gyakorlatokat, csak Balázs atyával én is megállapodást kötöttem az intézet nevében.

És mi van azzal, aki egy ilyen helyzetben rájön, hogy mégsem neki való, nem szeretne pszichológus lenni? Megfutamodik? 
Aki mégsem akar pszichológus lenni, az nem megfutamodik, hanem nem ugorja meg a lécet. Vagy pályát módosít. Ahhoz, hogy továbbléphessen valaki a BA-ból a mesterképzésbe, kőkemény követelményeknek kell megfelelnie, rendesen megszűrjük a továbbtanuló hallgatóinkat.

Lehet valaki pszichológus csak az alapképzés elvégzésével, anélkül, hogy továbbtanult volna a mesterképzésen?
Nem.

És mi lesz azokkal, akik nem ugorják meg a lécet, BA szinten abbahagyják pszichológiai tanulmányaikat?

Nem hagyjuk magukra őket, különböző specializációkat, szakirányú képzéseket (pl. mentálhigiénés szakember) hirdetünk számukra. Igyekszünk gondoskodni a BA-sainkról, hogy legyen munkájuk. Meggyőződésem, hogy ők például nagyon jól betaníthatók és alkalmazhatók tesztek felvételére. Ha pályázatokat írnának ki a pszichológiai mérések standardizálására, külföldi eljárások hazahozatalára, ahol hazai viszonylatokra kell szabni a teszteket, új eljárások kidolgozására, vagy tesztek nagyszámú felvételére, a BA szintet végzettek alkalmasak lennének ezekre a feladatokra.

Az intézetvezetői munkája mellett nem adta fel a klinikai pszichológia gyakorlását sem. Az Afázia Egyesület elnöke, amely nyilván rengeteg további teendőt jelent az intézet irányítása és a tanítás mellett. 
Szeretem az embereket. Ezért lettem pszichológus, gyógyító ember. Ahogy telt-múlt az idő, egyre erősebb lett a vágy, hogy tapasztalataimat átadjam. Ezt hozta el számomra a Pázmányos pszichológia képzésben betöltött szerep. Neuropszichológusként az Agyérbetegségek Országos Központjának vezető pszichológusa voltam a Lipótmezőn. A központi idegrendszeri sérülések következtében kialakult mentális zavarokkal foglalkoztam, nagyon sok stroke beteggel is. Sokuknak újra meg kell tanulnia beszélni. A Lipótmező szétverése után nem volt, aki velük foglalkozzon, pedig az afázia nincs megoldva. (Az afáziások valamilyen agyi sérülés után nem tudnak beszélni, ezért újra meg kell tanulniuk azt – szerk.).

Egyik korábbi betegem hozta létre ezt a civil egyesületet, és engem kért fel elnöknek. Térítés mentesen, csoportfoglalkozások keretében dolgozom az afáziásokkal, segítek nekik feldolgozni ezt a nehéz élethelyzetet. Mert sokszor önmagukkal szemben is türelmetlenek, és azokat bántják, akik a legtöbbet segítenek nekik, és a legközelebb állnak hozzájuk. Nehéz szembenézni azzal és elfogadni, hogy az afázia állapot, nem betegség. Nem múlik el.  Jó nekik összejönni, más sorsokat és küzdelmeket is látni. Úgy dolgozom az afáziásokkal is, mint a hallgatókkal. Ez szolgálat. Ez szemlélet. Ez bizalom.

Amikor az irányítása alatt 2006-ban az intézet áttért a Bolognai-rendszerre, milyen szempontokat tartott szem előtt? Hogyan szervezte át az intézet teljes struktúráját? Mit tartott meg, mi ment a süllyesztőbe a régi rendszerből?

Nem kellett nekem döntenem ebben, ugyanis az országban egyedülálló módon, az összes pszichológus képző hely konzorciumot alakított, együttesen határozott a pszichológus képzés jövőjéről, közösen döntöttük el, hogy mi kerüljön az alapképzésbe és mi a mesterképzésbe.

Valamennyi képzőhely együttesen akkreditáltatta a mester szakirányokat, hogy a hallgatók számára az egyes intézmények képzései között az átjárhatóság biztosítva legyen. Ez sok tárgyalást igényelt, konzorciumot hoztunk létre. Megérte az erőfeszítés, együtt dolgoztunk, és ez az együttműködés megdobta az érdeklődést a pszichológia iránt. A hallgatók bátrabban döntenek a pszichológia képzés mellett, mert lehet jönni-menni a képző intézmények között. Sőt a Magyar Pszichológiai Társaság Felsőoktatási Bizottságán keresztül képzési kérdésekben továbbra is együtt döntünk.

Hogyan látja a pszichológia jövőjét, merre fejlődik ez a tudomány, milyen lehetőségei lesznek a végzőseinknek?
A hazai pszichológiát eddig a klinikai pszichológia határozta meg, ez volt az erőssége, ez ma is. Ideje váltani. Szerintem a jövő az egészséges fejlődésé lesz, hogy ne a betegség felől közelítsük meg a pszichológia kérdéseit, hanem az egészséges fejlődés legyen a cél. Új feladataink vannak, hiszen az emberiség elöregszik. Őseink 40-50 évesen meghaltak, ami nekünk átlagéletkor, azt ők meg sem érték. Nekünk már azt kell vizsgálnunk, hogy ki az, aki mentálisan egészséges. Hogy miképpen tudjuk biztosítani az egészséges időskort.

A fejlődéslélektani kutatásé a jövő.

Képzésünk története sajátos. A kezdetekkor nem is volt a Pázmányon általános lélektan oktatására egyetlen munkatárs sem. Eleinte az MTA-ban folyt bérben a képzés, majd a BME Kognitívtudományi Tanszékén. Ma Kovács Ilona egyetemi tanár vezetésével talált otthont nálunk az a munkacsoport, amely az Általános Lélektan Tanszéket alapította. Egy nagy értékű OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok) pályázattal érkeztek, amelynek a megvalósításához laborra volt szükség – hát elkészítettük a labort. Innentől kezdve lehetővé váltak a feltételek a komoly kutatásokra. Ma már van detektív tükrös szoba is, ahol észrevétlenül megfigyelhetjük és kutathatjuk például a kisgyermekek kötődését, és megalakult a tudományos dékánhelyettes fennhatósága alá tartozó önálló Pszichológiai Kutatólaboratórium.

Az intézetben folyó kutatásokban részt vehetnek a hallgatók?A hallgatók leginkább a műhelymunkákba tudnak bekapcsolódni, majd később a szakdolgozatukhoz kutatnak. Emellett a tanáraink témákat is ajánlanak nekik az OTDK-ra, amelyekből választhatnak, legutóbb 40 munka született, ez is szelekció ám! A hallgatók ízelítőt kaphatnak az elméleti pszichológus életéből, kipróbálhatják, hogy való-e nekik a kutatás.

Az jól látszik, hogy a képzés során nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra, és már az alapképzésben nyári szakmai gyakorlatra is mennek a hallgatók. A mesterképzésben részt vevőknek milyen szakmai gyakorlat szerzésére van lehetőségük? 
Ők összesen 150 gyakorlati órát töltenek terepen, kórházban, a szakmai gyakorlat része 75 óra klinikai és 75 óra egészségpszichológia. Szerződést kötöttünk ezekkel a kórházakkal, fizetünk is nekik egy keveset, de nagyon megéri erre fordítani azt a kis pénzt, mert cserébe fogadják és oktatják a hallgatóinkat. A hallgatóknak is lesz fogalmuk a gyakorlati munkáról, emellett a későbbi munkavállalásukat is megkönnyítjük, hiszen a munkáltatók terepen ismerik meg a pszichológus tanulókat, látják őket munka közben, könnyebben választanak közülük munkatársat. Én is így kerültem a Pszichiátriai Klinikán Szegedi tanár úrhoz, és ott ismertem meg Horváth-Szabó Katalint is.

Milyen tervei vannak az intézet jövőjével kapcsolatban?
Azt gondolom, hogy itt az ideje eldönteni, hogy legyen doktori iskola is. Folyik a kutatás, bővül az oktatók köre, minőségi fejlődés tapasztalható. Már folynak a tárgyalások egy közös nemzetközi mesterképzés (MSc) lehetőségéről London, Löwen és a Pázmány között. Az oktatás angol nyelven folyna, a mesterképzés négy félévéből egyet Londonban, egyet Löwenben, egyet a Pázmányon tanulnának a hallgatók, egy pedig maradna a szakdolgozatra. Egy ilyen MSc-re mindig lesz hallgató. Pillanatnyilag igen népszerű a képzésünk, de sok lábon kell állnia, meg kell terveznünk a kibontakozást szűkebb kapacitás mellett. Kitűnő munkatársai vannak az intézetnek, a lehetőségek adottak a továbblépésre, a fejlődésre.

Folyamatosan figyeljük a változó igényeket, reflektálunk rájuk, partnernek tekintjük a hallgatóinkat. Ennek azért híre megy, hiszen marketingfogások nélkül is virágzik a szak, szívesen jönnek ide a tanulni vágyók, mára már 120-150 fős évfolyamok indulnak. Ha a gyakorlatcentrikus képzést akarjuk folytatni 10-12 fős csoportokban, az egy 150 fős évfolyamon sok energiát, sok tanárt igényel. Nem könnyű feladat, de szívósak vagyunk és még rengeteget tudunk fejlődni.

Szakmai szempontból mostanában a Pszichológus feladata az internet korában, és a tanárképzés pszichológiai tanegységeinek korszerűsítése foglalkoztat. Hiszen a diákjainkat olyan világra kell fölkészítenünk, amelyben a tanár szerepe egészen más, mint volt a mi korunkban. Már nem ő a tudás letéteményese, nem is viselkedhet aszerint.

Az intézet átadásának szempontjából is meg kell terveznem a jövőt, hiszen többször már nem indulok az intézetvezetői pozícióért. Úgy láttuk jónak, hogy az elmúlt rázós-költözéses félévet-évet még én viszem, így már nem csak a mesterképzés, hanem az alapképzés is Budapestre, a Sophianum épületébe költözött. Elég volt ezt így is végigcsinálni, egy személyi változás csak nehezítette volna az intézet helyzetét. De a továbbiakban már csak a tanítást viszem tovább, azt egyelőre megtartom. Hiszen a hallgatókért dolgozni fantasztikus, oktatni minden!

Készítette: Bognár Eszter