Állandó gyerekkori társa volt a hangfelvevő készülék és a rengeteg kérdés. És bár, a személyes interjúkra kevesebb lehetősége marad, a kérdezéssel azóta sem hagyott fel. Az egykori pázmányos hallgatóval a piliscsabai atmoszféráról, az egykori tanárokról és a NEET-jelenségről is beszélgettünk.

Mikor végzett a Pázmányon? Mindig is szociológus szeretett volna lenni?
2007-ben kezdtem el a szociológia szakot, rögtön az érettségi után. Nem készültem tudatosan erre a pályára, kis túlzással azt sem tudtam, mi az a szociológia. A pszichológia érdekelt inkább. De azt hiszem ezzel nemcsak én vagyok így, ha megkérdezünk egy elsőéves szociológus hallgatót, akkor nagy valószínűséggel azt válaszolja, hogy pszichológia szakra jelentkezett, de oda nem vették fel, szociológiára viszont igen, így belevágott. Így voltam ezzel én is, azzal a különbséggel, hogy miután elkezdtem az egyetemet és a szakot, rájöttem, hogy engem a Jóisten is szociológusnak teremtett. Ekkor tudatosult bennem, hogy tudat alatt egészen kiskorom óta erre a pályára készültem. Kislányként interjúkat készítettem anyai nagypapámmal a II. világháborúról, 1956-ról, eljátszottuk, hogy én vagyok a riporter, ő az interjúalany, magnóra is vettük. Aztán nagy érdeklődéssel hallgattam, amikor egy általános iskolás osztálytársam, egy roma fiú mesélt a kultúrájukról, szokásaikról. Később volt egy osztálytársam, aki komoly drogprobémával küzdött – később első egyetemi mélyinterjúmat az ő élettörténetéről készítettem. Ezek az élmények terelgettek tudattalanul is a szociológiai pályára.

Azt kapta az egyetemtől és a szaktól, amit várt? Melyik tanárt emelné ki, aki segítette szakmai kiteljesedését?
Nagyon megtetszett már az első évben az egyetem és a szak is. Sok meghatározó egyéniségű tanár – a teljesség igénye nélkül: Tomka Miklós, Gereben Ferenc, Hankiss Elemér – tanított minket. Nagyon meghatározó volt Piliscsaba is, az ottani légkör, a campus, minden nap ki kellett vonatoznom, amit nagyon élveztem. Bár a mai napig érdekel, visszatekintve örülök, hogy nem pszichológiára vettek fel. Már az egyetem alatt körvonalazódott ugyanis számomra, hogy jobban szeretek több mindenre rálátni, a társadalom egészével foglalkozni, vagy akár deviáns csoportokkal, nem pedig egy-egy emberrel, ahogy ezt a pszichológia tudománya teszi.

Ki tudna emelni egy meghatározó piliscsabai élményt, vagy impulzust?
Nem emelnék ki konkrét eseményt, inkább azt mondanám, hogy az egész Pázmány, és az Intézmény képviselte értékrend közel állt hozzám. Nagyon szerettem kijárni Piliscsabára, nagyon sokat adott hozzá az egyetem légköréhez és a pázmányosok identitásához, hogy Piliscsabán volt az intézmény. Nem volt lehetőségünk hazaugrani lyukasórában, együtt vártuk a következő órát, ami hihetetlen módon összekovácsolta a csapatot.  Később pedig ugyanezt a légkört tapasztaltam a belváros szívében, a Mikszáth Kálmán téri épületben is. A Pázmány nem csak egy egyetem, hanem Alma Mater számomra. Emellett pozitív élmény, hogy akik komolyan gondolták, hogy végigcsinálják az egyetemet, azok mind el tudtak helyezkedni a szakmában, mind nagyon jó pozícióban, élvezettel végzik a munkájukat.

A szociológia mely iránya érdekelte különösen, ez hogyan alakult az évek során?
Az alapképzés után mindenképpen szerettem volna mesterképzésre menni. Gyakorlatiasabb volta miatt tetszett a szociálpolitika, azonban a Pázmányon ilyen szakirány nem volt a mesterképzésen, így tanulmányaimat az ELTE-n folytattam. Bár nagyon sokat tanultam az ELTE-n, és nagyon jó kapcsolatokat tudtam kialakítani a tanáraimmal, nem mindig tudtam összeegyeztetni az értékrendemmel ezt az egyetemet. Ezért úgy döntöttem, visszatérek a Pázmányra, szociológia mesterszakra. Nagyon hálás vagyok dr. Hidas Zoltán mostani tanszékvezető úrnak, hogy az akkori vívódásaimat többször végighallgatta, támogatta, biztatott, hogy végezzem el mindkét intézményben a mesterképzést. Nagyon jó érzés volt, hogy a Pázmány „megcsalása” után Hidas Zoltán nagy szeretettel fogadott a szociológia mesterszakra. Egy évig párhuzamosan hallgattam a két szakot – szociálpolitika és szociológia – két egyetemen.

Aztán a szociálpolitika-szerelemből családszociológia-szerelem lett. Hogy került az akkori nevén Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez?
A Pázmányon az utolsó két évben alakult ki, hogy családpolitikával, családszociológiával valamint ifjúságszociológiával szeretnék foglalkozni. Ez az időszak a szakmai gyakorlati hely választásának időszaka is volt. Egykori tanárom, Farkas Péter akkor a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél – későbbi nevén Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet –dolgozott, az ő segítségével kerültem oda gyakornoknak. Sokat köszönhetek Péternek, az ő támogatásával hamar bevontak konkrét feladatokba, kutatásokba, ezt nagyon élveztem. Szerencsésen úgy alakult, hogy amikor befejeztem az egyetemet, még volt egy utolsó szabad nyaram, amikor is ennél az intézetnél megüresedett egy álláshely, amit megpályáztam és elnyertem. Ekkor kezdtem el az első komoly szakmabeli munkámat.

Melyik – ebben az intézetben végezett – munkájára a legbüszkébb?
Ifjúságszociológiával, ifjúságpolitikával akartam foglalkozni, ezért erre a profilra álltam rá. Olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a kötelezően elvégzendő munkáink mellett támogattak egyéb kutatásokat is az intézetnél. Ebben az időben kezdtem komolyabban foglalkozni az úgynevezett NEET (Not in Education, Employment, or Training, vagyis a nem tanuló és nem dolgozó) fiatalokkal. Bár különösen a 2008-as válság óta élénken foglalkoztatja a kutatókat, szakértőket és politikusokat, az úgynevezett NEET-jelenség, Magyarországon, amikor én kezdtem vele foglalkozni, még nem volt felkapott téma. Munkatársaimmal megpróbáltuk a magyar ifjúságkutatásokból leszűrni ezeket a fiatalokat, és közelebbről vizsgálni őket, melynek eredményeképpen egy tanulmányt is írtunk, ami több szakmai folyóiratban is megjelent.

Milyen tanulságokat sikerült levonni, milyenek a magyar NEET-fiatalok?
A legtöbb kutatás a munkaerő-piaci helyzetre, gazdasági aktivitásra fókuszál, melyből a NEET-fiatalok helyzetére csak következtetni lehet. Azért annyira nehéz ezzel a témával foglalkozni – és azért voltunk mi is gondban a vizsgálódásaink során –, mert a NEET-fiatalok nem egy egységes csoportra utaló fogalom, nincsen egységesen elfogadott definíciója sem. Országonként és szakmánként eltér, hogy a fiatalok éppen melyik korosztályának melyik csoportját értik alatta. Kutatásunk során először összeszedtük az összes NEET értelmezést, majd a kutatás második szakaszában a meglévő magyarországi adatbázisok másodelemzésének segítségével megvizsgáltuk a magyarországi NEET fiatalok nagyságát, belső tagozódását, társadalmi hátterét. Megvizsgáltuk továbbá, hogy milyen rizikó faktorok játszanak közre abban, hogy a NEET fiatalok egyes csoportjai tartósan kiszorulnak a munkaerőpiacról. A magyarországi négy nagymintás ifjúságkutatás – Ifjúság2000, Ifjúság2004, Ifjúság2008 és a Magyar Ifjúság2012 – másodelemzéseire alapozva elmondható, hogy az EUROSTAT adatai alapján a NEET fiatalok közé soroltak egyharmada életmódját tekintve foglalkoztatottnak minősíthető, hiszen életvitel szerint dolgozik. A probléma, hogy ezek a fiatalok nem bejelentett módon dolgoznak, ezért láthatatlanok az adminisztratív adatbázisok számára.

Jelenleg a Századvég Alapítvány Társadalomtudományi Kutatócsoportjánál dolgozik. Mi a szakterülete?
Két évvel ezelőtt megszűnt a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet. Ezt követően szintén kutatói pozícióban, de teljesen más profilú munkakörben kezdtem el a Századvégnél dolgozni. Míg az első munkahelyemen szinte csak család- és ifjúságpolitikával foglalkoztunk, addig a Századvégnél nagyon széles a spektrum, sokféle témában kutatunk, nincs egy meghatározott profil, különböző szakterületekkel, mindenféle témában együttműködünk. Persze megmaradt az ifjúságpolitikával és szociológiával kapcsolatos érdeklődésem. Ha ilyen téma érkezik be, arra azonnal lecsapok.

A széles spektrumú témák felölelésén túl, miben különbözik a mostani munkahelye az előzőtől?
Sokfajta feladat van, nagyon gyorsan kell reagálnunk témákra, helyzetekre, problémákra, vagyis a mostani munkahelyem nagyon pörgős. Élvezem, hogy havonta az ország különböző területeire járok interjúzni különböző témákban. Amellett, hogy a kollégáimtól is nagyon sokat tanulok, ezek a havi fókuszcsoportos beszélgetések nagyon sokat adnak a munkámhoz és néha a magánéletemhez is.

Ezek főleg politikai jellegű kutatások?
Nem, minden féle témával foglalkozunk: országos és európai folyamatokkal, stratégiák kialakításával, a gazdaságon át egészen a társadalomtudományi kérdésekig és jelenségekig. A Századvéges csapat szakmailag nagyon jó, sok a fiatal, mindenben segítjük egymást, nagyon jó, hogy minden nap lehetőségünk van megvitatni a hipotéziseinket és ennek mentén kialakítani egy-egy kutatási design-t, aztán kiszakadva az irodából terepre menni, majd újból az íróasztal mellett dolgozni az eredményeken. Minden nap fontosnak tartom magamban tudatosítani, hogy a munkánk nem csak számokról, hanem emberekről is szól. Leginkább a kvalitatív részét szeretem a munkámnak, ami amellett, hogy pszichológiai készségeket is igényel, kőkemény szociológia, és ez a szép benne.

Az interjút Konopás Noémi készítette.