Videótékásként kezdte, mint egyik hőse, Quentin Tarantino, a szárnyait pedig először sok híres rendezőhöz hasonlóan ő is határterületeken bontogatta: filmklubot vezetett az egyetemen és filmes lapoknak írt. Ma már profi és elszánt filmes, aki minden műfajban otthon van. Rendezett reklámot, rövidfilmet éppúgy, mint zenei klipet vagy tévéműsort. Már csak a nagyjátékfilm van hátra. Géczy Dávid mesélt a celluloidszerelemről és egyetemi éveiről.

Az esetedben rögtön adódik a kérdés, ha valakinek mindig is az volt a vágya, hogy filmes legyen, akkor miért nem a Filmművészetit választotta rögtön?
Akkoriban, 2001-ben, amikor a Pázmányra kerültem, az a hír járta, hogy a Filmmű előtt érdemes elvégezni egy bölcsészkart, amolyan fejtágításként. Szélesíteni kell az ismereteket, elmélyedni a regényekben, filozófiai értekezésekben és a képzőművészetben. Mint kiderült ma már az a trend, hogy egyből érettségi után felvételizni kell egy filmes egyetemre, hisz akkor az ember gondolkodása még formálható. Az ott oktató tanárok mondhatják meg, hogy egy adott szerző jó-e vagy sem.

Ha viszont nem az az intézmény volt ez elsődleges cél, akkor miért esett éppen a Pázmányra a választásod?
Arra emlékszem, hogy szempont volt, hogy filmes órákat hallgathassak és legyen filmklub. Azokban az években az ország legjobb egyetemi filmklubját vezette Teszler Tamás (az Országos Diákzsűri volt elnöke) barátom, amit később megörököltem. Kortárs rendezőket hívott ki Piliscsabára, akiktől rengeteget lehetett tanulni. Továbbá érdekelt az esztétika. A magyar szakot egy év után a kommunikációra váltottam. Közelebb állt hozzám. Dér András nyári, filmes alkotótábora győzött meg végleg arról, hogy ott a helyem. Ott ismertem meg állandó alkotótársam, operatőröm, Farkas Dánielt, akinek a karrierem köszönhetem.

Az esztétika szak, ami mégiscsak elméleti képzés nyújt, befolyásolta a pályád alakulását vagy a filmes gondolkodásodat?
Valahol az esztétika szak vitt afelé, hogy kezdetben filmes újságírónak álljak. (DVD magazinok, Vox stb.) Szerettem filmeket elemezni és Vidovszky György filmkritikus órái a kedvenc elfoglaltságaim közé tartoztak. Korábban is jártam, még a gimnázium alatt az Orczy kertbe a filmklubjaira. A Bárka színház színészei választottak filmet, aztán azokat elemeztük. Vidovszkytól tanultam meg kérdezni és filmklubot vezetni. Már az egyetem előtt is nagy filmőrült voltam. Mielőtt a Pázmányra kerültem, videotékában és moziban is dolgoztam.

Mennyire érezted előnyét vagy éppen hátrányát annak, hogy nem egy fővárosi egyetem hallgatója voltál? Úgy is kérdezhetném, mennyire volt nehéz bekerülnöd a filmes körökbe, mennyire számítottál kívülállónak?
Mivel minden héten filmrendezőket hoztunk Piliscsabára, egyre több fontos embert ismertem meg. Ha elmentem a Filmszemlére, már visszaköszöntek az ismertebb emberek. Emlékszem, megtisztelve éreztem magam, amikor egyszer csörgött a telefonom és Jancsó Miklós hívott, vagy éppen Pálfi Gyuri köszönt rám a villamoson. Közben az egyetem és a Faludi Ferenc Akadémia támogatta az amatőr filmes törekvéseimet és leforgathattam az első rövidfilmjeimet. Párszor megnyertem a Faludin a fődíjat. Nehezebb volt a Pázmányról filmessé válni, mint a Filmművészeti egyetemről. Nekem nem álltak egyből rendelkezésemre a színészek és nem raktak alám gyártásvezetőt. Meg kellett találnom azokat az embereket, akik szívesen filmeznének. Szántó Andrással vágtam. Belényi Zoltánnal és Teszler Tamással forgattam, ők voltak az én házi színészeim. Pázmányosok természetesen. Az előbbiből keresett modell, a másikból mozi üzemvezető, ma a filmes archívum kezelője lett.

Vissza tudsz emlékezni olyan tanáregyéniségre vagy órákra, akiknek vagy amiknek szerepe volt a pályád alakulásában?
A tanáraim, Dér András, Kovács Ákos, Novák Emil, Czeilik Mari és Horváth Z. Gergely támogattak. Néha kritikával illettek, de alapvetően mindig engedték, hogy elvigyem az egyetemi kamerát és heteket vágjak a stúdióban. Én meg írogattam a forgatókönyveimet és mentem forgatni a barátaimmal. Később már színészeket is meg mertem kérni.

Legkedvesebb pázmányos élményed?
Talán a filmklubos esték. Hétről-hétre több száz ember jött el a vetítésekre. Mindig olyan későn lett vége a beszélgetésnek, hogy lekéstem az utolsó vonatot. Futottam a hóesésben a vonat után, a tüdőm lefagyott. Olyankor a kortárs költő haverjaimmal rúgtunk be a jól fűtött helyi kocsmákban és megváltottuk a világot. Aztán biztosítottak egy félig elfogyasztott konzervet, párnát, pokrócot valamelyik albérletben.

Nagyon sokféle filmes műfajban alkotsz a kliptől a reklámokig a szerzői rövidfilmekig, melyiket érzed legközelebbinek magadhoz?
Mindenképpen a játékfilm az irányom. A kisfilmekben is mindig nagy dolgokat akarok elmesélni. Az egyszerű történetek valahogy nem mozgatnak. Mindig a komplexitást keresem. Az én formátumom az egészestés film, persze ironikus módon, mivel ehhez még nem volt szerencsém.
Ugyanakkor a filmezés minden iránya lázba hoz. Szeretem a reklámfilmeket, ami kiváló terep a gyakorlásra és élveztem a tv műsorok rendezését is. Amikor viszont játékfilmet csinálok, hevesebben ver a szívem. Ott érzem, hogy nagy a tét.

Gondolom sokszor megkérdezik, ki a kedvenc rendeződ vagy a filmed. Most sem úszod meg.
Sok rendezőt szeretek. A két nagy kedvencem Martin Scorsese és Quentin Tarantino. Ha ez a két fószer filmet csinál, akkor számolom vissza a napokat a premierig. Vannak visszatérő favoritjaim. A Ponyvaregény, a Nagy Kékség és a Szárnyas Fejvadász, vagy a Taxisofőr bármelyik este előkerülhet ha csak csodálni akarom a mozgóképet.

Jelenleg min dolgozol, mik a távlati terveid és persze a legfontosabb: mikor kerül a mozikba Géczy Dávid rendezte játékfilm?
Jelenleg a Csepeli kettős gyilkosság fikciós dokumentumfilmjén dolgozom, amire támogatást nyertünk a magyar államtól. Fesztiváloztatom mostani rövidfilmemet a Győztest, melynek két főszereplője Lukáts Andor és Kamarás Iván. Jelenleg Los Angelesbe készülök. Pilotot fogok forgatni a „Merülés az éjszakába” c. nagyjátékfilm forgatókönyvemhez. Előkészítés és forgatókönyv fejlesztés alatt van másik három nagyjátékfilm könyvem. De a nagy ugrás csak most jön! A nagyjátékfilm. Remélem már nem várat sokat magára.

Az interjút készítette: Szathmáry István