Januárban a Képmás Magazin téged jelölt a Családbarát Médiáért-díjra. Gratulálunk a jelöléshez. Milyen témák felgöngyölítésével érdemelted ki ezt a megtiszteltetést?
Meglepett a jelölés és igazán nagy megtiszteltetés, hogy a zsűri beválogatta a cikkem. A tavalyi jelöltek munkái nagyon inspirálóan hatottak rám. Az utóbbi években egyre jobban érdekelnek a családot és a párkapcsolati viszonyokat, nemek közti ellentéteket érintő kérdések, szabadidőmben is sokat foglalkozom ilyen témákkal. A jelölt interjúm témája a nők életében gyakran megjelenő család vagy karrier kérdésre épül. Leginkább azt próbálja érzékeltetni, hogy nem feltétlen szükséges választani. A gondoskodó anyai feladatok mellett is lehet egy nő munkájában is sikeres, ha erre vágyik. Természetesen önmagában főállású édesanyának lenni is becsülendő és szép feladat, ezt nem vonom kétségbe, mégis úgy gondolom, sajnos manapság egyre gyakrabban tolódik a gyermekvállalás épp a karrierépítés miatt. Az volt a célom, hogy a nők más szempontból is rálássanak a helyzetre, ezért Ürge-Vorsatz Diána, nemzetközileg elismert klímakutatóval beszélgettem, aki férjével hét saját gyermeket nevel, miközben a Nobel-békedíjas IPCC tudósaként éjszakánként ENSZ jelentéseket ír. Izgalmas beszélgetés volt, Diána példája megmutatja, hogy a karrier és a gyermeknevelés nem csak egymás helyett, vagy után következhet.

Ha őszinték vagyunk, az újságírók jelenleg azért nem a legkedveltebb szereplői a hazai közéletnek, amit persze sok téves előítélet és sztereotípia is táplál. Vannak-e rossz tapasztalataid, és ellenkezőleg, milyen örömök értek eddig a munkád révén?
Rossz tapasztalatai szerintem mindenkinek vannak, aki már dolgozott életében néhány hónapot függetlenül attól, hogy milyen munkakörről beszélünk. Persze, velem is előfordul, hogy rámcsapták a telefont, vagy automatikusan beskatulyáztak már a bemutatkozásnál, de ezeknél nem szabad leragadni. Mivel nem politikai, hanem alapvetően életmód, egészség, és tudomány témakörökben mozgok, viszonylag ritkán érnek negatív tapasztalatok. Leginkább az elérhetetlen, problémás és magukat újságírónak gondoló interjúalanyokkal gyűlik meg a bajom, de ez nem komoly bosszúság.

Sokaknak él egy kép a fejében arról, hogy milyen lehet újságírónak lenni; édesanyám azt látja, hogy nem alszom eleget és folyton dolgozom, a húgom szerint szuper kreatív és izgalmas a munkám, akik nem ismernek azt hiszik sokat keresek kevés munkával, és folyton ingyen kaját kapok. Ezek persze mind túlzások. Általában napi 8 órát dolgozom, de mivel szabadidőmben is szívesen foglalkozom néhány témával, ez általában kitolódik. Szeretem a munkám és ezt az érzést szívből kívánom másoknak is.

Mindig is újságíró szerettél volna lenni?
Nálam épp fordítva volt, középiskola alatt nem tudtam mit szeretnék, csak azt, mit nem. Abban például egészen biztos voltam, hogy érettségi után a fizika és a kémia végérvényesen a múlté. Így amikor az utolsó évben megkaptuk a felsőoktatási tájékoztatót szépen végignéztem elejétől a végéig, és kijelölgettem azokat az egyetemeket és szakokat, ami szóba jöhet. Aztán jött a nagy leforrázás, mikor kiderültek a ponthatárok és én lemaradtam. Ezért érettségi után is maradtam ötödéven, szakmát tanultam, letettem egy nyelvvizsgát és újra próbálkoztam. Visszagondolva, kellett ez az egy év arra, hogy tényleg eldöntsem merre kellene mennem.

Mesélj a jelenlegi feladataidról, milyen kihívásokat szeretsz leginkább az újságírói hivatásban?
Az a szép ebben a szakmában, hogy az ember folyamatosan tanul valamit, minden nap megismer egy szeletet a világból. És mivel én alapvetően kíváncsi ember vagyok, nagyon élvezem, hogy a munkám része a válaszok keresése. Főleg a pszichológiai, tudományos és egészségügyi témákban tudok elmélyedni. Mivel a napi feladatok között az írás mellett megjelenik a fordítás, cikkszerkesztés, az MNO Facebook oldalának kezelése és sok más interaktív feladat is, tényleg nem unatkozom. Néha úgy érzem, egy-egy téma túlnő rajtam, de ez inkább csak olyan, mint mikor attól fél az ember, hogy sosem készül el a szakdolgozata, de aztán, valahogy csak sikerül a végére érni. Ehhez persze idő kell és sok befektetett energia. Kifejezetten inspirál a határidő drukkja, általában az utolsó pillanatban jön az ihlet, ilyenkor egy napok óta tologatott anyag szinte kiömlik a fejemből, lázasan gépelek és néhány óra alatt összeáll a cikk. Talán ez az egyik legjobb érzés, mikor így elkap a lendület és végre egységessé válik egy olyan anyag, ami addig csak kusza mondat-összevisszaság volt.

Az alaptudást a Pázmány Média és Kommunikáció Intézetben szerezted. Visszagondolva, mit és esetleg kiket emelnél ki azokból az évekből? Minek vetted a leginkább hasznát az itteni tanulmányaidból?Szerencsésnek mondhatom magam, mivel az évfolyamomat kiváló tanári gárda tanította – szinte mindenkihez fűz egy-egy kedves emlék –, akik keményen megkövetelték az elméleti tudást, de a gyakorlati feladatoknak sem voltunk híján, és tanácsért is mindig fordulhattunk hozzájuk, szinte családias volt a hangulat. A Pázmány Rádió, a tévé és az újság biztosította, hogy kipróbáljuk magunkat többféle szerepben, így mindenki lehetőséget kapott arra, hogy a számára legideálisabb irányba mozduljon. Ennek hasznát most látom igazán, gyakran találkozom tehetséges volt évfolyamtársakkal, akik többségében a szakmában dolgoznak és érnek el nagyszerű eredményeket. Az egyetem a kiváló szaktudás mellett adott egy olyan közösségélményt, összetartást is, amit az ember egy életen át magában hordoz. Akárhol is találkozom pázmányosokkal, mindig ugyanaz a cinkos mosoly ül ki az arcunkra, mintha birtokába lennénk valami titkos tudásnak, amit csak azok ismerhetnek, akik a Pázmányra jártak.

Emlékszel még rá, hogy pontosan miért a Pázmányt választottad?
Akkor már határozottan tudtam, hogy a Kommunikáció és médiatudomány szak (akkor még így nevezték) érdekel, és kifejezetten tetszett a Pázmány meghirdetett tanterve és az is előny volt, hogy Piliscsabán volt az egyetem. Kizárólag A Pázmányt jelöltem meg, nem volt B terv.

Piliscsabán páratlan hangulata van a Makovecz épületeknek és mivel gyakran egy-két óra szünet is akadt az előadások között, szinte mindig együtt voltunk az évfolyamtársakkal reggeltől egészen késő estig, így egy nagyon összetartó közösség alakult ki, máig szoros barátságokkal.

Érzed-e előnyét, veszed-e hasznát napjainkban annak, hogy a Pázmányra jártál?
Igen, a korábban említett barátságokon és a jól megalapozott szaktudáson túl a Pázmány lehetővé tette, hogy olyan kapcsolatrendszert építsek ki, ami sokat segít a munkám során is. Mikor egy-egy témához keresek szakértőt nem kell messzire mennem, biztosan akad legalább egy ismerős, aki tud segíteni merre induljak, ez nagy előny.

Mi a legkedvesebb élményed a pázmányos évekből?
Vétek lenne egyet kiemelni, összességében a Pázmányon eltöltött négy év egy kedves és meghatározó emlék. A kollégiumi szobatársakkal a számtalan éjszakai tanulás, a szakestek, a „hajnali” előadások és a sikeres vizsga utáni közös ünneplés, sőt még a peronon szakadó esőben ázás emléke is megmosolyogtat. A barátaim mellett az egyetemen ismertem meg életem párját is, akivel öt éve élünk boldog párkapcsolatban és szakmailag is sokat segítünk egymásnak, mivel mindketten újságíróként dolgozunk. Ennél többet, szerintem, egyetem nem adhat.

Fotó: Páczai Tamás, Képmás Magazin

Az interjút készítette: Bognár Eszter