A Pázmány életem legjobb B-terve

2023.02.02.
Velez Vilmos nemzetközi tanulmányok mesterszakos hallgató, a HÖK elnöke

Már hatodik éve koptatja az egyetem padsorait Velez Vilmos, aki tanulmányai mellett már elemzőként is dolgozik. Mozgalmassá vált az élete, mióta megválasztották a Hallgatói Önkormányzat elnökének. Kiváló hallgatónk a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj birtokában a politikatudományok alapképzés után a nemzetközi tanulmányok mesterképzésen tanul, ráadásul több specializációt is felvett. Ezért aztán tisztában van vele, hogy nem két, hanem három év alatt fog eljutni az MA diplomáig, mivel a biztonságpolitika és Európa tanulmányok, valamint a regionális és civilizációs tanulmányok specializációt egyaránt vállára vette.

Mi vonzott a Pázmány BTK-ra, és miért a politikatudományt választottad?
A Pázmány volt életem legjobb B-terve, ugyanis eredetileg teljesen más irányban terveztem továbbtanulni. Természetesen úgy semmiféleképpen sem akartam egy képzést elkezdeni, hogy az nem érdekel maximálisan. De utólag nagyon örülök, hogy még 2017-ben a Pázmány BTK-ra nyertem felvételt. Már az alapképzés alatt egyértelművé vált számomra, hogy mindenképp a Nemzetközi tanulmányokra jelentkezzek, ugyanis másodévben megismerkedtem a biztonságpolitikával, később pedig ehhez a területhez köthetően választottam témát a szakdolgozatomhoz.

Mi az érdeklődési területed, mire fókuszálsz?
Az érdeklődési köröm leginkább az Európai Unió, illetve már az említett biztonságpolitika. Elsősorban aktuális dolgokkal szeretek foglalkozni, ilyen például a migráció, vagy az uniós COVID-19 okozta gazdasági válság kezelése. 

2021-ben elnyerted a Magyar Köztársasági Ösztöndíjat, 2022-ben pedig a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. Miért részesülhettél ösztöndíjban?
Második alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy elnyertem ezt az ösztöndíjat, amiért rendkívül hálás vagyok. Mindig is törekedtem a lehető legjobb érdemjegyek megszerzésére. Az egyetemi évek során több alkalommal is megesett, hogy egy-egy négyest mentem el javítani ötösre, mert tudtam, hogy sikerülhet jobban is az adott vizsga. A második évemtől kezdve a lehető legtöbb alkalmat megragadtam, hogy segítsek a továbbtanulás iránt érdeklődő gimnazistáknak, miközben bemutattam a Pázmány BTK nyújtotta lehetőségeket. Az utóbbi években országszerte több mint 80 alkalommal volt lehetőségem előadást tartani egyetemünkről és hihetetlenül jó érzéssel tölt el, hogy vannak hallgatók, akik az előadásom után döntöttek a Pázmány mellett.
Ezen túlmenően törekedtem arra, hogy aktív formálója legyek a hallgatói közösségünknek, és az előző félévben az a megtiszteltetés ért, hogy én lettem a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Egy nagyon összetett és folyamatos munkát jelentő tisztség ez, ami viszont nem működne olyan emberek nélkül, akikkel együtt dolgozhatok és egyben barátként is számíthatok rájuk.
Természetesen az elmúlt években a szakmai és tudományos fejlődésre is koncentráltam. A mesterképzésem első évében elindultam a TDK-n majd pedig az OTDK-n, részt vettem egy kifejezetten hasznos gyakornoki programban, ahol rengeteget tanultam és lehetőségem volt különböző szakmai projektekben is részt venni. 

Egyetem után mik a terveid?
Már jelenleg is sikerült a szakterületemen belül elhelyezkednem mint nemzetközi kapcsolatok elemző, ezt pedig folytatni szeretném az egyetem után is. Még pontosan nem döntöttem el, de vagy a jogász vagy pedig egy doktori képzést tervezek elvégezni a mesterképzésem után, ugyanis régóta tervezem, de még nem teljesen körvonalazódott bennem a kép, hogy melyiket tudnám jobban hasznosítani. A Pázmánytól viszont semmiféleképpen nem szeretnék teljesen elszakadni, főleg a hallgatók, illetve a remek oktatóim alkotta közösség miatt.

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt