A ’80-as évek második felében a Római Egyetemen a magyar mellett románul, szlovákul, törökül tanult, aztán fő szakának végül a magyart választotta. Érdekelte ez a nyelv, és ez a kultúra, amely a vérzivataros évszázadok ellenére is fennmaradt. 2005 óta Magyarországon él, akkor ajánlottak számára állást a Pázmány Romanisztikai Intézetének Olasz Tanszékén. Tanít egyebek között olasz történelmet és irodalomtörténetet, latint, ország-ismeretet. Oktat az irodalomtudományi doktori iskolában is. Armando Nuzzo nem csak itt közvetíti az olasz kultúrát, hanem Olaszországban a magyart: fordított olaszra Balassit, Ottlikot és Rejtőt. Ráadásul olasz levéltárakban magyar történelmi dokumentumok után kutat.  

Meséljen a kezdetekről. Miért éppen a magyar?
Ezt sokan megkérdezik tőlem. Semmilyen barátság, ismeretség, rokoni szál nem kötött ide. Egyszerűen a nyelvek iránti kíváncsiságom vitt a magyar szakra. Érdekelt ez az Európában különálló nyelv, amely az ország sokszínű és kalandos történelme ellenére fennmaradt. Nem ugyanolyan dolog angolul, vagy franciául tanulni, mint magyarul, románul, vagy szlovákul. A Római Egyetemre jártam, és az első év után, 1986-ban, ösztöndíjjal a Debreceni Nyári Egyetemre jöhettem. Sőt, utána egy műfordító táborban is voltam. Attól kezdve évente egyszer-kétszer jöttem. Kevesen pályáztak ezekre az ösztöndíjakra. Lehet, hogy ha csak Rómában tanulom a magyart, előbb-utóbb kialudt volna bennem az érdeklődés, de itt annyi érdekes emberrel, annyi jó tanárral találkoztam, annyira gyarapodott mindig a tudásom, hogy egyre izgalmasabb lett a tanulás. Rómában tanáraim ambicionálták, hogy minél többször jöjjünk Magyarországra.  

Még a szocializmus sem rettentette vissza…
Számomra nagyon érdekes volt itt az élet. Az ELTE kollégiumában laktam a Ménesi úton, sokat beszélgettem a magyar diákokkal, és egy idő után sok mindent megértettem az itteni helyzetből. A lényeg azonban az volt, hogy szakmailag igen kiváló emberekkel találkoztam. Az Akadémia Irodalomtudományi Intézetében például a Klaniczay Tibor által vezetett reneszánsz kutatócsoportnak különleges szellemisége volt. Őszintén szólva, én ott leginkább csak hallgattam, de az ülések végén Balassi szövegeivel kapcsolatban én is kérdezhettem, és sokat tanultam. Az ELTE-n jártam Szentmártoni Szabó Géza, Käfer István, Horváth Iván, Kovács Sándor Iván reneszánsz, régi magyar irodalom kurzusaira. Szabó Gézával és Horváth Ivánnal most is tartom a kapcsolatot és a mai napig rengeteget tanulok tőlük. 2004-ben ajánlották nekem ezt az állást a Pázmány olasz tanszékén. 2005-ben letelepedtem Magyarországon, és azóta is itt dolgozom. 

Különleges tehetsége van a nyelvekhez?
Sajnos nincs, de azért igyekszem. Küzdök… Egyébként a Firenzei Egyetemen elvégeztem az olasz-latin szakot is. 2003-ban a Messinai Egyetemen doktoráltam reneszánsz olasz irodalomból, itt Magyarországon pedig 2014-ben szereztem meg az akadémiai doktori fokozatot.  

Pályája elején reneszánsz magyar irodalommal is foglalkozott, például Balassival. Lefordította olaszra a Júlia ciklust. Most milyen kutatásokat végez?
Manapság ezen a területen kevésbé vagyok aktív, viszont van egy Pázmány-ELTE-Milánói Katolikus Egyetem- Magyar Országos Levéltár-MTA  kutatócsoport, amelynek tagjai olasz levéltárakban középkori és kora újkori  magyar történelmi források után kutatnak. Az 1300-1550 közötti időszakról van szó. Az itt fellelt anyag alapján születtek már publikációink, készültek szakdolgozatok és PhD értekezések, de talán a legfontosabb, hogy létrehoztuk a Vestigia adatbázist. Ebben már 3300 dokumentum található meg, és keresni lehet bennük. Ez utóbbit nagyon lényegesnek tartom.
Ez a kutatási terület tulajdonképpen egyidős a Magyar Tudományos Akadémiával. Már az alapítók érezték, hogy szüksége van arra, hogy felkutassuk a külföldi forrásokat, hiszen a magyar levéltárakban sok minden elpusztult. Az 1915 után megtorpantak ezek a kutatások, mi viszont újra felvettük a fonalat. Nem csak azért van sok dolgunk, mert még rengeteg a feltáratlan forrás, hanem mert a meglévő anyag rendezésére is óriási szükség van. Rendezni, katalogizálni, kereshetővé kell tenni a forrásokat, és ebbe az irányba is elindultunk. Mi magunk a milánói és a modenai levéltárakban, könyvtárakban végzünk kutató munkát.

Ön mit vállal ebben a munkában?
Én elsősorban Milánóban dolgozom. Nagyon érdekelnek például a Mátyás magyar királlyá választásával kapcsolatos itáliai levelek. V. László halála után Mátyás kiszabadult a fogságból, és 1458-ban királlyá választották. Tudtuk eddig is, hogy Firenze, Velence Városköztársaság, vagy a ferrarai nagyherceg  üdvözölte az új királyt, hogy írt róla a pápa, de találtam ismeretlen, kiadatlan leveleket is. Ezeket kritikai szövegkiadásban meg is jelentettem. Ebben a gyűjteményben például korabeli kontextusban olvasható, hogy ebből az alkalomból a milánói nagyherceg mit írt az ifjú királynak, illetve nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak.

Mondok még egy példát. Egy ferrarai bíboros, Estei Hippolit, 1487–1497 között esztergomi érsek, majd 1497-től 1520-ban bekövetkezett haláláig egri püspök volt. Az ő számadási könyvei fennmaradtak, jelentős részük megtalálható Modenában. Az egri könyveket 1992-ben Kovács Péter történész kiadta, az esztergomi könyvekkel azonban mi foglalkozunk. Egyik doktoranduszunk, Kuffart Hajnalka például azon dolgozik, hogy ezekből minél többet tudjunk meg a mindennapi életről, mert ezek a könyvek rengeteg ilyen jellegű információt tartalmaznak. Például, hogy honnan, hogyan szerezték be az élelmiszereket, milyen szakmestereik voltak, tehát megismerhetjük a 15. század vége, 16. század eleje udvari kultúrájának egyes részleteit.

Nem csak Balassi műveket fordított olaszra, hanem egy Ottlik regényt is. . Ugrott pár száz évet az időben. Miért éppen őt választotta?
Barátaim javasolták, hogy olvassam el Ottlik Hajnali háztetők című kisregényét. Nagyon megtetszett a mű szépsége, okossága, finomsága. Kedvet kaptam a fordításhoz. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy a regény nem túl bonyolult, világos nyelvezete segít abban, hogy megoldjam ezt a feladatot. Hozzáteszem, az Iskola a határon akkor már létezett olaszul. Az ügy szempontjából nagy segítségemre volt Ottlik Géza jogutódja, Lengyel Péter író, aki ingyen adta át a jogokat. Ingyen csináltam a fordítást én is, és az az igen ritka, szinte kivételes helyzet állt elő, hogy a kiadó is ingyen dolgozott. Ez kb. 10 évvel ezelőtt történt, és azóta ez a kiadás Olaszországban szinte elérhetetlen.
Talán érdekesnek találja, hogy Rejtő Jenő Szőke ciklon című regényét is lefordítottuk olaszra.

Húha! Milyen fogadtatása volt? Megértik az olaszok ezt a sajátos humort?
Nehéz ügy volt. Úgy éreztem, egyedül nem boldogulok vele, így Mátyus Norbert kollégámmal - ő is a Pázmány Olasz Tanszéken dolgozik – közösen készítettük a fordítást. Rejtőt nehezebb olaszra átültetni, mint akár Balassit, akár Ottlikot. Az olasz irodalomban ugyanis van szatíra, van kalandregény, van detektívregény, de olyan műfaj, amely mindezt ötvözné, nem létezik. Tehát nincs minta, amihez olaszul igazodni lehetett volna. És akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen borzasztóan nehéz a nyelvi fordulatokat visszaadni. Azt mondják, egész jó lett, és mi sem voltunk elégedetlenek. A kiadó megjelentetett egy második kiadást is, de azóta csend van.

Ezek szerint nem kért újabb Rejtő fordítást…
Nem, de más fordítótól sem. Úgy tűnik, nem láttak benne fantáziát. De fordítottam egyéb dolgokat is: diákkoromban Bibó István egyik tanulmányát, és azután évekkel később, amikor olasz diákok számára írtam egy rövid magyar irodalomtörténeti összefoglalót, készítettem hozzá egy kis antológiát. Kis szemelvényeket, „kóstolókat” fordítottam bele Kazinczytól, Kölcseytől, Vörösmartytól, Szép Ernőtől, Molnár Ferenctől.

Az oktatás mit jelent az Ön számára?
Folyamatos ösztönzést a gondolkodásra, a művelődésre, a megújulásra. Ez utóbbi azért is nagyon fontos, mert a diákok gondolkodása generációról generációra változik, és ehhez nekünk módszertanilag is alkalmazkodnunk kell. Engem nagyon érdekel a módszerfejlesztés. És nem csak a tudás átadásának technikáira gondolok, hanem azokra a dolgokra, amelyeket, mint módszereket megtanítunk a hallgatóknak: hogyan kell tanulni, hogyan kell egy tudományos művet elolvasni, megérteni, elemezni, adott kontextusba helyezni. Meg kell ugyanis érteni a szerző mögött lévő kulturális hátteret is. Mivel az olasz kis szak, 5-6-10 ember ül egy órán, minden hallgatót személyesen ismerek, egy idő után tudom, hogyan gondolkodik, vagy tanul. És ehhez alkalmazkodva tudom segíteni. A doktori iskolában pedig sokat tanulok én is, hiszen ők már egy adott témát nálam jobban ismernek.
Nagyon izgalmas, amikor egy szemináriumon adott téma kapcsán, legyen az filológia, szövegkiadás, vagy bármi, közös vonalon haladva, mindenki beszél a saját kutatásairól. Szerintem ezek a fejlődés legjobb pillanatai: nem csak konkrét ismereteket sajátítanak el, hanem megtanulnak a másik ember munkájára és mondanivalójára is figyelni, hogy úgy mondjam, szociálisan is fejlődnek. És természetesen a doktori iskolában hallgatók közötti, és tanár hallgató közötti tudományos együttműködések is születhetnek. 

Az interjút Gimes Júlia készítette.