Már igen korán sejtette, hogy tovább kell lépni a gulyásleveses vendéglátózás, a vastagfalú üvegpohárban kínált, kockacukros kávé világán, ha maradandót akar alkotni. Történelem szakosként az irodalom világába vette be magát, és ma már megkerülhetetlen szereplője a budapesti irodalmi, képzőművészeti világnak.
– Vendéglátós családból származol, édesapád több budapesti éttermet is vezetett. Tehát életedbe van kódolva a kávéházi, éttermi világ. Hogy alakult ez így?
– Sokáig azt gondoltam, hogy ha nálunk mindenki a vendéglátásban dolgozik, akkor nekem más kell legyen a pályám. De közben már általános iskola idején is álltam a mosogató előtt, és aztán egyetemi éveim alatt – a szórakozási szokásaim miatt – kezdtem a vendéglátást professzionális szintre emelni.
– Az általad és üzlettársad által nyitott Szent István körúti Süss fel Nap szórakozóhely egy korszakot jelzett a Pázmány első generációi számára. Ez volt a tanulóiskola számodra?
– Voltak olyan éjszakás élményeim, amik után kiábrándultan ébredtem, főleg a nagy bulik után. Valójában kiégtem, üresnek éreztem az életemet huszonvalamennyi éves koromban, pedig a Süsi jól ment, imádták a népek. Éreztem, hogy több kell ebbe a világba, ha benne akarok maradni, mert ez tönkretesz. Arra korán rájöttem, hogy kreatív energiákra van szüksége a vendéglátásnak. És eltelt 23 év, több helyet működtetünk, több cégben van tulajdonrészem, sok művészeti irányú kapcsolódásunk van. Arra jöttem rá, hogy hogy még szervesebben össze lehet kötni a területeket: nincs külön gasztronómia, művészet és kommunikáció. Mindezek gyújtópontja ma a Bartók Béla úti Hadik, ez az a hely, ahol mindezek erősítik egymást. De nem állunk meg, még több kooperációt szeretnénk, az irodalmat a végtelenbe akarjuk tágítani.
– Jól előre ugrottunk… De vissza a kezdetekhez: történelem szakon végeztél, pázmányos pályafutásod ugyanakkor nem volt zökkenőmentes.
– Az éjszakai szórakoztatóipari életnek megvannak a sajátságai. Néha felgyorsulnak az események, és egy kis kocsmai összetűzés után, amelynek csak szemlélője voltam, egyetemi fegyelmi bizottság elé kerültem. Míg élek, nem felejtem el, ahogy az Emericanumba idéz a bizottság, és ott állok a folyosón. Ekkor Bodor Mária, akitől szigorúsága miatt a diákok rettentően tartottak, észrevett és megszólított: maga mit keres itt? Azt javasolta, mondjam el a történetet röviden, és valljam be, hibáztam. Nem tudok ma sem elég hálásnak lenni neki tanácsáért. Akkor bár azt a büntetést kaptam, hogy fél évig ne látogassam a campust, mégis megmaradtam pázmányosnak. Éreztem, hogy nagyon felkorbácsolt vízen utazom, és ha nincs a Pázmány mint kapaszkodó, akkor csak a mélységek vannak. Végig fogózkodót kerestem: család, Isten, egyetem. Igyekeztem minden nap tudatosítani, hogy igen, én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tagja vagyok, és ez megtart. Olyan alapokat kaptam tárgyi tudásban és emberileg, amikre azóta is építek.
– A cseh szakot nem fejezted be, de Prágában sokszor jártál. Így jött a cseh szak?
– Ugye a Pázmányon két szakot kellett választani. A töri érdekelt, és akkoriban alakult a szlavisztika, ahol az adott nép kultúrájából kellett felvételizni. És mert már voltam Prágában, hát cseh szakos lettem. Később fél éves ösztöndíjon és nyári egyetemen is voltam, de az egyetem alatt elkezdett üzleti életem miatt a cseh kiszorult. Az abszolutóriumig eljutottam, de éreztem, hogy cseh nyelven egy szakdolgozatot már nem tudnék elkészíteni.
– Akkor már eldöntötted, hogy kulturális, szórakoztatóipari, vendéglátóipari szakember és művészetpártoló leszel? Hogy definiálod magad?
– Uniós városfejlesztési projektek definíciói szerint kulturális és kreatívipari szakember vagyok. Sokan nem veszik észre, de a bölcsészkar tálcán kínálja az embereket a kreatíviparnak. Nagyon különleges helyeken, nagy multinacionális vállalatoknál is lehet találkozni bölcsészekkel – akár vezető pozícióban – ami egy nagyon jó érzés. Sokszor hallani, hogy a vállalati életben új munkafolyamatok szükségesek: vagyis ma már nem lehet előre felkészülni a szakmákra, a feladatokra. Éppen ezért tör előtérbe a kreativitás és a kritikai gondolkodás. Viszont pont ezekre a területekre a bölcsészkarokon nyújtott tudás és kapott készségek nagyon ideálisak.
– Egy topmenedzser sokat szervez, irányít, és például nem tud az általa szervezett kiállítás részleteivel törődni. Mennyire maradtál meg esztétikai kérdésekkel törődő bölcsésznek és mennyire váltál üzletemberré?
– Ez olyan 1-2-5 éves távlatban ciklikusan működik nálam, és sikerélményt ad mindkettő. Most épp úgy tűnik, hogy ebben a friss áramlatban, amit kulturális kreatív iparágnak hívnak, nagyon jól érzem magam. Ami a munkamódszeremet illeti, talán nem túlzó a hasonlat, hogy úgy csinálok, mint Karinthy, aki inspirálódni kávéházakba járt, de ha határidőre le kellett adni valamit, és összpontosítania kellett, a Hadikból szépen átvonult egy csendesebb helyre, nevesül a mai Szeged Étterembe. Ami anno Gebauer Kávéház volt, mellesleg a tulaj egyik leszármazottja Pázmányos volt.
– A vendéglátás és kultúra, kulturális menedzsment a projektjeidben összefonódik. De hogy érinti ezeket a kezdeményezéseket a COVID-19-járvány?
– Nyilván nincs a bölcsek köve a kezemben. Ritkítjuk a széksorokat, várjuk az új bejelentéseket, és persze az online térre is számítunk. És ha nem is komfortos ez az egész új helyzet, én megpróbálom leszűrni a pozitív hozadékait.
– A Bartók Béla útnak hogy sikerült kulturális körúttá válnia? Mi kellett a sikerhez, inkább sok szerencse vagy nagy harcok?
– Kezdettől az volt a szerencséje, hogy összpárti egyetértésben alakította a sorsát az önkormányzat. Tervezett dzsentrifikációs folyamatot akartak, pont olyat, ami száz-százhúsz éve is elkezdődött itt. Idekerült a Műegyetem, kollégiumok, sok művész járt az akkor még szinte külvárosi kávéházakba az újat keresve. Itt a tömegturizmus nem működne, sokkal inkább a gasztronómia és kultúra egészséges arányát kell létrehozni. Mára önjáróvá vált a projekt, építészirodák szívesen költöznek ide, a galériák élénk szereplői a művészeti életnek. Több száz kulturális aktor működik a környéken.
– A kávéházi kultúra nagyon mélyen irodalmi kultúra is. Hogy kapcsolódik a kettő ma a te éttermeidben, kávéházaidban?
– Az emberekben kollektív emlékmúzeum él, mindannyiunk hordoz valamit a közös történelmi eseményekből. Az emlékezés részét természetesen az ízek, a találkozások, a helyek, a vendéglátás is jelentik. Szeretünk a régvolt korzózásokra visszaemlékezni, a kávéházi hangulatokra, és vágyunk arra, hogy elegáns szervizt kapjunk. A stílust és fesztelenséget jól szimbolizálja a kávéház. Ezért rendezzük például a Hadik Brunch-ot, ahol színészek, zenészek, költők ülnek le egymással beszélgetni és a séf pedig reflektál a művészekre. Ugyanakkor egy jó vendéglátóhely, kávéház több generációnak szól, és arra való, hogy az emberek ott éljenek.
– Családapaság és vendéglátás, kultúramenedzsment hogy fér meg egymással?
– Munka és élet egyensúlya akkor maradhat meg hosszútávon, ha megmaradsz normálisnak, és a munkán kívül szereted a magánéletedet is. Itt-ott nemet kell mondani, mert ha 0-24-ben kellene helyt állnom, akkor nem lennék Bosznai Tibor. Lehet, hogy nem én leszek a gasztronómia császára, de ha nem látom, hogy hogy tanulja meg a kislányom a gyorsúszást, akkor az egész nem ér semmit. Vagyis össze lehet mindezt egyeztetni.
– Lehet valaki bölcsészként sikeres üzletember: ez is lehet a te imázsod. Adj tippeket a pályakezdőknek!
– Ez most egy speciális, bölcsészeknek szóló tipp, más ne olvassa! Én úgy voltam a bölcsészkaros múltammal a nagybetűs üzleti életben, hogy nem kell vele dicsekedni a közgázosok, vendéglátósok, jogászok, pénzügyesek, vagyis a „profik” között, mert ezen a pályán, ahol a pénzre játszanak, ők vannak helyzeti előnyben. És mit tapasztalok huszonöt év után? A jó bölcsész könnyen tanul, megérti a folyamatokat, a helyén kezeli a különböző szempontokat, tényeket, és a munkájában egyesíteni tudja azokat. Mindezek közben még meg is csillanthatja a műveltségét egy-egy izgalmas pillanatban, ami ráadásul magabiztossá is teszi. Ez pedig sikerélményhez vezet. Hát ezt próbálják most tanítani sok pénzért a coachok, trénerek a fáradt a „profiknak”. Szóval hajrá, nekünk áll a zászló!
