Egy év az Oxfordi Egyetemen. Izgalmasan hangzik! Hogy jött a lehetőség, és milyen volt egy ilyen nagyhírű, patinás és elismert egyetemen tanulni?
Fantasztikus volt minden perc! Az intézmény jelenleg első a világranglistán, olyan források álltak rendelkezésre, hogy szinte az alvásra is sajnáltam az időt. A Pázmányon keresztül jutottam ki 2012-ben, ugyanis az egyetem elnyert egy pályázatot, ami 12 hónapos kutatást is finanszírozott több hallgatónak. Volt egy belső körös pályáztatás, és aki ezen eredményes volt, jelentkezhetett külföldi egyetemekre. Saját finanszírozásra persze így is szükség volt, de azt hiszem, ez az egy év minden pénzt megért. Korábban különféle ösztöndíjakkal több más városban is megfordultam. Például egy hetet töltöttem Hágában, három hónapot Brüsszelben, ahol az európai-ázsiai kapcsolatokkal foglalkoztam, azonban a legfontosabb és a tanulmányaim szempontjából is leglényegesebb út az angliai volt.

Mit kutattál ez alatt az egy év alatt, és ez az időszak mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy később a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tudj elhelyezkedni?
Szakmailag és emberileg is óriási fejlődési lehetőség volt ez az oxfordi egy év, bár nem mondom, hogy könnyű volt, főleg az elején. De aztán viszonylag hamar felvettem azt a ritmust, amit ott elvárnak és nyelvi akadályok sem voltak. Összességében elmondható, hogy soha életemben nem láttam annyi napfelkeltét és napnyugtát, mint amennyiben ott részem volt, hiszen hajnaltól késő estig tanultam. Maximalista vagyok, igyekeztem beleadni amit csak tudok. Rendkívül inspiráló volt a környezet, a meghívott előadók és az oktatók is, akik elképesztően magas színvonalon tanítottak. Sokszor kívántam, bár több lenne belőlem, hogy minden olyan rendezvényre eljussak, ami érdekelt. Mindenkinek ajánlom a külföldi tanulmányokat, mert egészen más a módszertan, összehasonlíthatatlan az elérhető források mennyisége és a rendelkezésre álló lehetőségek, ezek pedig komoly szakmai pluszt adhatnak. Egy ilyen helyen az ember a saját határait feszegetheti és sokat tanulhat magáról is, ami szerintem kifejezetten fontos.

Mikor lediplomáztál ezzel a tudással rögtön elhelyezkedtél?
Volt egy kisebb kitérő, ugyanis 2013-ban elkezdtem a doktori képzést, viszont néhány hónap múlva adódott egy lehetőség a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, aminek nagyon örültem, mégis, sokáig hezitáltam, hogy elfogadjam-e. Nem voltam benne biztos, hogy ez a jó irány, de végül nem bántam meg, nagyon élvezem a jelenlegi munkám dr. Szabó László  parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes mellett. Nem akartam feladni a kutatói, oktatói vonalat, de úgy éreztem, most kell élnem ezzel a lehetőséggel.

Bár kezdetben az iráni-amerikai kapcsolatok iránt érdeklődtél, végül mégis India lett a szakterületed. Hogy jött a váltás?
Abban, hogy a pályám így alakult kiemelt szerepe van dr. Jany János tanszékvezetőnek, aki irányt mutatott és mindenben segített. Ő tartotta az Irán története és kultúrája órát, ami meghatározta a szakdolgozati témaválasztásomat az alapképzés során. Aztán 2010-ben, mikor a mesterképzést kezdtem, nem tudtam, hogy ez a vonal maradjon-e, vagy sem. Ő javasolta, hogy olvassam el az "India after Gandhi" című könyvet, ami egy számomra meglehetősen száraz, történelmi tényeket felsorakoztató könyv volt, de végül sikerült magam átrágni rajta, és onnantól kezdve mondhatjuk, hogy „felpörögtek az események”. A nővéremmel 2012-ben volt alkalmam elutazni egy indiai esküvőre Bangalore-ba, majd jött a brüsszeli 3 hónapos ösztöndíj, ahol szintén Indiával foglalkoztam és az Oxfordi Egyetemen is egy Indiával kapcsolatos programban vettem részt. A jelenlegi munkám mellett pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézetben India politikájával és gazdasági helyzetével, fejlődésével is foglalkozom külső szakértőként.

Az átlag ember nem sokat tud Indiáról és a jelenlegi politikai-gazdasági helyzetéről. Szakértőként mit gondolsz, mi az, amit tanulhatunk tőlük, és amit az európai kultúra teljesen másképp csinál?
Jó lenne, ha nálunk is meglenne az a fajta kezdeményezőkészség, vállalkozó szellem és bátorság, amit sokszor tapasztaltam. Kifejezetten jók abban, hogy inspiráljanak másokat a kreativitásukkal és az ötleteikkel. Fontos lenne, hogy a mai európai fiataloknak is legyen elég bátorsága ahhoz, hogy hallassák a hangjukat. Ezt a szemléletet igyekszem az óráimat látogató hallgatóknál is kifejezésre juttatni. Idén februártól például két kurzusom is volt a Pázmány nemzetközi kapcsolatok és Ázsia tanulmányok MA szakán, India társadalmi, gazdasági, politikai fejlődéséről.

Nagyon izgalmasan alakult az eddigi pályád, amiben nagy szerepe van annak, hogy a  Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanultál. A kezdet kezdetén is ide akartál jönni, vagy inkább csak így alakultak a dolgok?
Mikor jelentkeztem 2007-ben még nem volt túl sok egyetemen nemzetközi kapcsolatok képzés, így a Pázmányt is megjelöltem, bár nem első helyen, az ugyanis a Corvinus volt. Végül ide vettek fel, de nagyon örülök annak, hogy így alakult, hiszen sokat köszönhetek ennek az intézménynek és a tanáraimnak. Politikai filozófiát, diplomáciatörténetet, nemzetközi jogot és gazdaságtant is tanultam, amik a későbbi pályám szempontjából is rendkívül hasznosak. Maga a szak is azért fogott meg középiskolásként, mert annyira sokrétű a tudás, amit ad. Mindenki a maga igénye szerint tud specializálódni.

Sokan, akik nem első helyen jelölik meg a Pázmányt, csak a beiratkozáskor látják a piliscsabai campust. Veled is így volt?
Igen, korábban nem jártam ott, és mikor először láttam, vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt munkált bennem az, hogy alapvetően Budapestre szerettem volna kerülni, így annyira nem örültem annak, hogy Piliscsaba lett belőle. Nyáron ott nem sok minden történik, így amikor kimentem a beiratkozásra, azon gondolkodtam, hogy vajon mit fogok ott csinálni, lesz-e olyan pezsgő egyetemi élet, mint ami a fővárosban várt volna? Székesfehérváriként nagyon vágytam arra, hogy belecsöppenjek a fővárosi egyetemi forgatagba. A vidéki, piliscsabai idill azonban nem feltétlen ezt ígérte. Aztán persze ez a véleményen gyorsan megváltozott, hiszen fantasztikus közösségi élet volt már akkor a campuson. Piliscsaba megtelt élettel.

Rögtön megtaláltad a helyed a szakon, a csoporttársak között, vagy ehhez azért hosszabb időre volt szükség?
Nagyon szociális, könnyen barátkozó embernek tartom magam, így nem okozott gondot a kapcsolatteremtés, az első pillanattól kezdve jól éreztem magam a szaktársakkal. Kifejezetten tetszett, hogy egy kisebb közösség voltunk, így a tanárok is mindenkit név szerint ismertek, ami sokat jelentett, rengeteg segítséget kaptunk. Mikor 2010-ben elkezdtem az MA-t, még a piliscsabai campusra jártam, ám a képzést csak 2014 januárjában fejeztem be, amikor az oktatás egy része már Budapesten zajlott. Egy-két olyan kurzusom volt, amit már a Mikszáth Kálmán téri épületben tartottak. Nagyon élveztem a piliscsabai miliőt, fantasztikus egyetemi élet volt. Az órák közti szünetben gyakran üldögéltünk az Anselmianum előtt kialakított rizsföldeken és csak élveztük a napsütést, piknikeztünk. Szívesen gondolok vissza ezekre az órák utáni közösségi programokra, ami nagyon összekovácsolta a társaságot.

Az interjút készítette: Kuslits Szonja