A pázmányos diákévek tudást, egykori tanárai követendő példákat állítottak elé.

Csak kapkodjuk a fejünket: magyar-szociológia, illetve Európa tanulmányok szakokon végzett a Pázmányon, erre az Országos Kriminológiai Intézetben (OKRI) találjuk, ahol főleg a bűnözés sajátosságaival, az igazságszolgáltatással, illetve jogi kérdésekkel foglalkozik. Hogyan sikerült összefésülnie e látszólag eltérő területeket?
Szerencsém volt. Kicsit messzebbről indulnék: egyetem után sikerült bekerülnöm az OKRI-ba tudományos segédmunkatársnak, s akkor még eléggé kialakulatlan volt számomra, hogy mely téma lenne szívemnek kedves. De segédmunkatársként az ember lánya még a „kulimunkát” kapja, ami remek lehetőség, hogy a kollégáktól tanuljon és addig ismeretlen területekre is legyen rálátása, és rátaláljon arra, ami őt érdekli. Minden új kutatást hosszú könyvtársazással, a szakirodalom olvasásával kezdtem, amit még magyar szakon sajátítottam el. Szerencsés voltam, hogy a főnökeim mindig olyan témákat osztottak rám, amelyekben módom nyílt további fejlődésre. De magam is igyekeztem számomra izgalmas, bár valóban távol álló kutatási témákat keresni, mindig több dolog érdekelt, igyekeztem nem csak egy kutatási témával foglalkozni. Így például – bár távol áll tőlem –, részt vehettem egy igen komoly családon belüli erőszakkal kapcsolatos kutatásban még a kezdet kezdetén, amelyből egy rendkívül igényes, átfogó kötet is készült: Virág György szerkesztésében Családi iszonyok címmel.

A kriminológiában mely területek érdeklik a leginkább s miért?
Több különböző téma érdekel, az impulzusok kívülről, külső megkeresésre, vagy a főnökeimtől érkeztek, de valahogy mégis sajtjaimmá váltak: ilyen például a szituációs bűnmegelőzés, amely egyértelműen Prof. Dr. Irk Ferencnek köszönhetően került az érdeklődési körömbe, ő nagyon sokat segített kutatópalánta koromban. A 2004-2006 között futó Crime Prevention Carousel című nemzetközi projektbe Irk professzor engem vont be, ezzel viszonylag kezdőként egy nemzetközi kutatásba csöppenhettem bele, megismerve azt is, hogy egy kutatási projektet hogyan kell végrehajtani, mennyi buktatója lehet és hogy mennyire más a holland hozzáállás a szituációs bűnmegelőzéshez. Számomra izgalmas az, hogy hogyan lehet a biztonságérzetet némi odafigyeléssel, tervezéssel, közös munkával növelni. Ez a téma szívemhez azóta is közel áll, és ennek a projektnek a kutatási eredményei hoztak számos más lehetőséget, ennek köszönhetően kicsit közelebb kerültem a rendészeti témákhoz is, így az utóbbi időben a rendészeti modellek is érdekesek számomra. Amikor az Európa Tanulmányok elvégzéséhez szakdolgozatot kellett készítenem 2004-ben, a migráció témája mellett döntöttem, akkor valahogy úgy éreztem, ez aktuális lehet majd nálunk is. Kerestem a kriminológiai vonatkozását is a bevándorlás témakörének. 2004-ben kezdtem el a Miskolci Egyetem Deák Ferenc Doktori Iskoláját, ahova már a migráció és a bűnözés kapcsolatának kutatásával jelentkeztem, különös tekintettel az illegális migrációra. 2005 januárjában megvédtem a szakdolgozatomat a Pázmányon, de közben már az OKRI-ban kutathattam embercsempészettel kapcsolatos ügyészségi házi iratokat, amely köré épülhetett a doktori disszertációm, amelyet 2009 januárjában védtem meg. Akkor az illegális migráció jelensége távolinak tűnt, én mégis fontosnak éreztem, hogy felkészüljünk rá, mert földrajzi helyzetünk miatt előbb-utóbb mégiscsak közeli lehet. Erre a tavalyi év ékes bizonyítékul szolgált.

Embercsempészet, határon átnyúló-, utazó bűnözés, irreguláris migráció; csupa keményvonalas téma, amivel foglalkozik. „Elfárad” olykor? Vagy Önt kemény fából faragták?
Az elmúlt 14 évben sok különböző témával foglalkozhattam, szinte minden évben 3-4, sokszor 5 külön kutatásban vettem részt. Fárasztó, kimerítő volt sok esetben, de mindig az hajtott, hogy abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy valami újban, izgalmasban veszek részt, még ha sokszor hibáztunk is, vagy esetleg most máshogy csinálnánk. Például hihetetlenül nagy lehetőséget kaptunk, amikor egy pályázatunk nyert 2008-ban, az Európai Unió Criminal Justice programjában (MEREPS projekt): azt terveztük, hogy börtönfalak közé visszük a mediációt, a közvetítői eljárást. Így 2009 és 2012 között a rácsok mögé is beláthattam. Sokat kellett járnunk a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe és a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetébe, ez az időszak sokkal megterhelőbb volt számomra. Ebből is készült egy kötet Barabás, T. - Fellegi, B. - Windt, Sz. (szerk.) (2011), Felelősségvállalás, Kapcsolat és Helyreállítás címmel.

Ön egy fontos tudásközpont tudományos főmunkatársa. Persze semmit sem adnak ingyen, de mennyire „munkás” megkapaszkodni a tudomány macsó világában?
Munka, munka és kitartás. És még mindig a kérdés: valóban sikerült-e megkapaszkodnom? Mindig kerestem az új lehetőségeket, a pályázatokat, sokat beadtunk, néhány nyert is. Próbáltam többször OTKA pályázatot, a Bólyai Ösztöndíjat, de ezek nem voltak sikeresek. A kutatásban számomra mindig az (volt) az izgalmas, hogy valóban az életnek hasznos eredményekre jussunk: ne csak az íróasztal fiókba kerüljenek a javaslataink. Volt, amikor ez sikerült, s előfordult, amikor nem.

Nőként s immár anyaként hogyan látja a kutatók karrierhelyzetét és szakmai lehetőségeit? Díjazzák a valódi szakmai tudást?
Azt gondolom, hogy a szakmai tudás, szorgalommal és alázattal párosulva hosszú távon sikerre vezet, de a lehetőségeket magunknak kell keresnünk. De mint említettem, sokat pályáztam, voltam külföldön ösztöndíjjal, ha nemzetközi projektekbe hívtak, és volt rá lehetőség és a főnökeimtől támogatás, akkor szívesen csatlakoztam. Ezek a közeljövőben biztosan csökkenni fognak, mert egy ideig nem szívesen mennék el napokra, vagy hetekre itthonról.

Mit gondol arról: összeegyeztethető egy nő-anya számára a karrier és a munka?
Mivel a kisbabámmal még itthon vagyok, saját tapasztalatom nincsen, de a kolléganőim számomra példaként szolgálnak arra, hogy igen, össze lehet egyeztetni a munkánkat és a családot. Remélem, ez nekem is sikerülni fog majd.

Szakmaiságát a PPKE-en alapozta meg: hogyan emlékszik vissza az eltöltött évekre? Vannak esetleg olyan egykori tanárai, akiknek gondolatai olyan útravalók voltak, amelyeknek akár a mai napig hasznát veszi?
Ennyi év távlatban azt gondolom, hogy szerettem egyetemista lenni, bár kétségtelen, hogy voltak rendkívül nehéz vizsgaidőszakok. A Pázmány Bölcsészkara éppen akkoriban épült Piliscsabán, kiválasztottak is voltunk picit, hiszen én a harmadik évfolyamba jártam, a kezdetek után. Az egyetem akkori vezetése kimondottan filoszokat szeretett volna nevelni, gondolkodó embereket. Akkoriban csupán két szakos lehetett egy hallgató.  Ahogy említette magyar-szociológia szakon végeztem, ez két teljesen külön világ volt. Ezzel a párosítással csakketten jártunk az évfolyamomban.  Azért kezdem ilyen messziről, mert muszáj érzékeltetnem: az egyetemen akkor a magyar szak, bár gondolom manapság is is, két külön szaknak felelt meg: irodalom és nyelvészet. Itt valóban bölcsészképzést kaptunk. Az egyetemi éveim alatt ennek megfelelően az energiám 70 százalékát ennek teljesítésére fordítottam. Kész felüdülés volt emellett a szociológia szak, ahol sokkal kevesebben voltunk és már a felvételitől egy összeszokott társaság volt. A szociológia szak kívülálló volt, nem véletlen, hogy azóta a kar már Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar. Szerettem szociológushallgató (is) lenni. Nem véletlen, hogy a számomra meghatározó személyek mind a szociológia szakhoz kapcsolódnak. Elsőként Rosta Andrea tanárnőt kell említenem, akinek nagyon sokat köszönhetek, hiszen ő tartott kriminálszociológia speckolt akkor nekünk, és ő említette, hogy van egy Magyar Kriminológiai Társaság nevű szervezet, amelybe kíváncsiságból be is léptünk néhányan, harmadévesként, sőt jártunk is a Társaság üléseire. Ennek köszönhetem, hogy felvettek dolgozni az OKRI-ba. De meg kell említenem többek között Mészáros József tanár urat, aki a statisztikát próbálta nekünk tanítani, és miatta jártunk - és nem mellékesen az átlagot javító jó jegy végett – a Barankovics Akadémia rendezvényeire. Szeretettel és tisztelettel emlékszem Gereben Ferenc tanár úrra, személyiségére, az óráira és Berényi István professzor úrra, akik a szakirányunk vezetői voltak. Gondolataik, szakmai alázatuk és igényességük mindig példaként áll előttem.

Az interjút készítette: Lippai Roland