Teljes mértékben kihasználtad a Pázmányon szerzett kommunikáció- és médiatudomány alap- és mesterképzési szakos diplomáidat: televíziós szerkesztő, riporter, műsorvezető és dokumentumfilm rendező vagy. Gyerekkori álmod vált valóra, vagy inkább véletlenek sora vezetett oda, ahol most tartasz?
Eleinte semmiféle tudatosság nem volt bennem, és ez nem is feltétlen baj. Azok közé tartoztam végzős gimnazistaként, aki még bizonytalan, nem igazán tudja, mi lesz a hivatása. Csupán annyiban voltam biztos, hogy a humán tantárgyak vonzanak. Édesapám nagy vágya volt, hogy diplomata legyek, azonban a nemzetközi kapcsolatok szakról egy ponttal lemaradva kerültem a PPKE kommunikáció szakára. Nincsenek véletlenek, így kellett lennie, mert az egyetemi évek alatt kirajzolódott a csapásirány, beleszerettem a médiába.

Miért a Pázmányt választottad, amikor egyetemre jelentkeztél és mit szerettél itt leginkább? Beigazolódtak elképzeléseid az itt töltött évek alatt?
A bátyám a Pázmány jogi karára járt, és nagyon szerette a miliőt, aktívan részt vett a hallgatói életben, később pedig ott is maradt oktatni. Ezt látva gondoltam arra, hogy az intézmény bölcsészkara is hasonlóan vonzó lehet, ezért első helyen jelöltem meg. Piliscsabára jártam BA képzésre, a mester alatt már dolgoztam, ezért azt levelezőn végeztem el, már a Mikszáth téren, az egykori piarista gimnázium épületében.

Milyennek látod a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszedbe jut az egyetemmel kapcsolatosan?
Szerettem Piliscsaba campus hangulatát. Anno nekem az általános iskola és a gimi is egy buszmegállóra volt a lakhelyünktől, így újszerű volt a másfél órás utazás oda és aztán vissza. De a vonat és volánbuszos utakat remekül ki lehetett használni a prezentáció befejezésére, a vizsga előtti utolsó felkészülésre vagy csak bandázásra az évfolyamtársakkal. Emlékezetesek a stoppolások is, amikor épp az orrunk előtt ment el a vonat, és a Jenő nevű kultúrintézményben (értsd: kocsma) eltöltött lyukasórák. A rádió-tv szakirányon nagyon jó műhelymunka folyt, készítettük a Pázmány rádió adásait, kisfilmeket forgattunk, megtanultunk vágni, cikket írni, ezek az ismeretek később nagyon jól jöttek élesben a munkahelyen. Az MA szakot is szerettem, ott már tudatos csapat jött össze, akik már mind ambíciókkal és célokkal ültünk a padban. Az más minőség volt, már nem útkereső bizonytalan diákok összessége voltunk.
Sok életre szóló barátság köttetett a pázmányos évek során, és mindig szuper érzés, amikor egykori évfolyamtársakkal keresztezi egymást a munkánk, ugyanis sokan helyezkedtek el a kommunikáció szakosok közül a médiában.

Az egyetem alatt szakmai gyakorlatodat az MTVA-nál töltötted, mi volt számodra izgalmas, ami aztán megfogott a közszolgálatiságban?
2011 őszén kerültem az MTVA-ba, aztán 3 hónapos egyetemi szakmai gyakorlat másfél évre nyúlt, annyira megszerettem a közeget, később pedig állást ajánlottak. Egy kulturális műsorban kezdtem a gyakornoki hónapokat, aztán volt minden: közéleti-politikai, fogyasztóvédelmi, kulturális, szórakoztató, klasszikus- és könnyűzenei műsor is. A legalsó lépcsőfokról kezdtem, kávét vittem a stúdióvendégeknek, bekísértem őket az öltözőbe. Aztán jöttek a riporteri munkák, később társ- és adásszerkesztő, majd műsorvezető lettem. Szerintem ebben a szakmában csak úgy lehet tartós sikert elérni, ha végigjárod a szamárlétrát, többféle területre is rálátsz, hálás vagyok, hogy nekem erre volt lehetőségem.  Minden műsoron nagy csapat dolgozik, ismerni kell a munkafázisokat, és hogy kinek mi a dolga, hiszen ugyanolyan fontos egy jó hangmérnök vagy egy operatőr munkája, mint a kirakatban lévő műsorvezetőé – még ha a néző számára ők láthatatlanok is. A televíziózás egy nagy csapatjáték. Ezen felül nincs két ugyanolyan nap, mindig új és új történetek, emberek jönnek veled szembe, ezért sosem tud unalmas lenni.

Számos műsorban kipróbáltad magad, az M5 csatorna arca voltál, vezetted a Hétvégi Belépő című kulturális műsort, felelős szerkesztője voltál az Édes anyanyelvünk című anyanyelvápoló műsornak. A Virtuózok klasszikus zene tehetségkutató 3. évadának is műsorvezetője voltál Bősze Ádám mellett. Jelenleg pedig az M2 Petőfi TV Én vagyok itt! című műsorát vezeted. Melyikben mi volt a kihívás és miért szeretted őket?
A hírműfaj mindennek az alapja, két évig dolgoztam közéleti területen, ez jó bázist adott, megtanultam gyorsan és hatékonyan dolgozni, s innen aztán a kulturális tartalmak felé vettem az irányt. Ez az én terepem, a hobbim is egyben. Mind a szerkesztő-riporterkedés, mind a műsorvezetés megmaradt, egymás mellett csinálom, és hiányozna is nagyon, ha egyik vagy másik nem lenne, szeretek a kamera másik oldalán is állni, kreatívan gondolkodni. A műsorvezetésben pedig szakmailag a Virtuózok hatalmas kihívás volt, egész más hangnemet kell megütni egy egész estés showban, de ugyanilyen motiváló volt az első beszélgetős élő műsorom, a Hétvégi belépő. Jelenleg hálás vagyok, hogy az M2 Petőfi TV csapatához tartozhatok. Az Én vagyok itt! című műsorban az A38 hajón van egy impozáns panorámájú stúdiónk, ahol egy fiatal, dinamikus csapattal dolgozhatunk azon, hogy a zenei és popkulturális témákat igényes köntösben mutassuk be a nézőknek, ott voltunk a nagy nyári fesztiválokon is és jelen vagyunk az online médiatérben is.

A BP Underground című dokumentfilm sorozat egyik ötletgazdája és rendezője vagy, amelyben magyar zenei szubkultúrákat mutattok be Turán Eszterrel. Először a hardcore-punk, majd a hiphop világával foglalkoztatok. Honnan jött a gondolat és mi volt a célotok?
Sőt, most szeptemberben mutattuk be a 3. epizódot, mely a magyar elektronikus zenei közeget veszi górcső alá! A BP Underground a szubkultúrák iránti tisztelgésünk és személyes szeretetünkön túl szeretne minél teljesebb képet adni a zenei közegekről, hiteles figurák visszaemlékezései alapján, eredeti archív felvételek megtámogatásával, egyfajta korlenyomatot adva a műfajok kialakulásáról és aranykoráról. A BP Underground első része a hardcore/punk zenei színteret mutatja meg, akkor még kísérleti alkotásnak szántuk alkotótársammal, Turán Eszterrel. Ő hozta a produceri tapasztalatokat, a filmes látásmódot, én a mélyinterjúkban, szerkesztésben szerzett rutinom. Aztán a meglepő sikeren felbuzdulva belevágtunk a 2. részbe, amely a hip hop szcénát mutatja be. Az új részre pedig már a Telekom Electronic Beats is felfigyelt, az ő támogatásukkal tudtuk elkészíteni az elektronikus zenei epizódot. A cél az volt, hogy akik részesei voltak a szubkultúráknak, azoknak a nosztalgián túl is mondjon újat a film, akinek pedig semmiféle kapcsolata nem volt hozzájuk, az is megértse, ne legyen túl belterjes, élvezetes legyen a kívülálló számára is. A BP underground elektronikus zene novembertől látható a magyar mozikban is!

Hogy látod, mennyire fogékony a közönség manapság a dokumentumfilmre?
Egyre több itthon az újító szellemű vagy különleges témaválasztású dokumentumfilm. Egy niche mezsgyét találtunk meg ezzel, vagyis ez a téma hiány volt a magyar dokumentumfilmes termésben, illetve most telt el annyi idő (30-35 év), hogy már távlatból lehet erre a korszakra tekinteni. A három filmünk sikere és a közönség reakciói azt mutatják, hogy igenis van igény a jó doksikra. Már dolgozunk is a negyedik tematikán, amely a rock/metal színteret fogja bemutatni, főleg a ’89 utánit.

Mi az, amiről mindenképpen szeretnél még forgatni?
A zene az örök szerelem, így a BP undergroundon túl is vannak terveim, pl. érdekes lenne kibontani olyan témákat mélyebben, amelyeket a sorozatban csak felszínesen tudtunk tárgyalni az időhiány miatt, mondjuk a hiphophoz kapcsolódóan a breaktánc kultúráról, ahol világbajnokaink vannak és 2024-től már olimpiai sportág lehet! Az extrémsportok és a zene kapcsolata is érdekes terep. A magyar designerek támogatása is szívügyem, a manapság izzó témakör, a fenntarthatóság és környezettudatosság valamint a divat, design kapcsolata is érdekel, vagyis miért is érné meg hazai tervezők termékeit vásárolnunk a fast fashion és a giga áruházláncok helyett, ami a tervezők és a hazai kreatívipar fellendülésének ígéretén túl a bolygónk jövőjének érdeke is.

Az interjút Kemény Mária készítette. Fotó: Cseke Dorka