Évtizedek óta a rendelkezésre álló legjobb módszerekkel igyekszik okítani a fiatalokat. Már középiskolásként is tudta, hogy tanárnak áll majd?
Valójában bölcsész szerettem volna lenni, de a feleségemnek erről egészen más véleménye volt, és hallgattam rá. A legerősebb érve az volt, hogy tanári diplomával még lehetek bölcsész, de bölcsész diplomával nem lehetek tanár. Azóta is hálás vagyok neki, mert életem első gyakorlóórája után, amit a Radnóti Miklós Gimnáziumban tartottam, úgy éreztem, hogy nem lehetséges, hogy más hivatást válasszak. Olyan volt, mint az első szerelem, ami azóta sem múlt el. Szenvedélyesen szeretek tanítani, a nagyapám is történelemtanár volt. Máig nem felejtetem el azokat a délutánokat, mikor a nagykovácsi erdőben Julius Caesarról mesélt nekem. Kezdő tanárként aztán két évig a káposztásmegyeri Babits Mihály Gimnáziumban tanítottam, azt kell, mondjam, kevés olyan szép, és felemelő munkát tudnék mondani, mint amilyen a gimnáziumi tanítás volt a számomra. Aztán 1991-ben egy ösztöndíjnak köszönhetően egy évet tölthettem Svájcban, majd három hónapot Izraelben és Jordániában kutattam. Mikor onnan hazatértem, már nem középiskolába, hanem egyetemre hívtak oktatni. A Károli Gáspár Református Egyetem kezdtem dolgozni, ám emellett még hosszú ideig, 1993-tól kezdve hét éven át a Fasori Evangélikus Gimnáziumban is óraadó történelemtanár voltam. Aztán 2000-ben hívtak a Pázmányra óraadó tanárnak, ezt örömmel vállaltam. Azért hiányzik a gimnáziumi munka, bár sajnos az alapképzéssel mintha kicsit visszakaptuk volna a gimnáziumot.

Úgy érti, hogy a mostani rendszerben már gyengébb képességű diákok kezdik el az egyetemi képzést?
Nagyon megváltozott az alap és a mesterképzés bevezetésével az egyetemi képzés, a magam részéről katasztrófának tartom az új rendszert, mert gyakran középiskolai tudást pótolunk az egyetemen. Ez elszomorító. A diákoknak a mai történelem érettségire sokkal kevesebb tényanyagot kell megtanulniuk. Lényegében olyan, mint amikor egy nyelvvizsgán a szövegértést kérik számon. De a diákok nem lettek gyengébb képességűek, csak máshogyan kell foglalkozni velük.

A követelményrendszer lazulása miatt ezek szerint mára más előzetes tudással rendelkeznek a diákok, ami megnehezíti az oktatók feladatát is.
Gyengébb képességűnek nem mondanám a diákokat, de az tény, hogy teljesen mások, mint 20 éve. Az új, X,Y generáció már rendkívüli módon igényli a képi megjelenítést, és azt, hogy aktívan használhassák az internetet, ahol megjegyzem a sok ostobaság mellett mára egészen hasznos anyagok is elérhetőek. Tanárként nekem azonban nem az a feladatom, hogy fanyalogjak, vagy visszasírjam a régi időket, helyette tanítani szeretnék. Ehhez pedig fel kell használnom a rendelkezésre álló eszközöket, és ezekkel sikerülhet eljutni az agyukhoz és a szívükhöz is. Legalábbis ez az illúzióm.

Nem csak Ön, végül a gyermekei is a tanári pályát választották, ebben valószínűleg nagy szerepe volt az apai példának is. Gyakran mondogatta nekik, hogy ez mennyire szép szakma, vagy egyéb oka volt, hogy végül ezt a családi tradíciót viszik tovább?
Valójában én nem győzködtem őket soha, és arról sem beszélgettünk hosszasan, hogy ez miért olyan csodálatos, de azt biztosan érezték, hogy mennyire szeretem csinálni. Emellett valószínűleg az is csábító volt a számukra, hogy a példámon keresztül látták, hogy egy egyetemi tanár időbeosztását tekintve nagyon szabad ember. A fiam már elég hamar elhatározta, hogy ezt a pályát választja, a lányom pedig fél évig dolgozott egy bankban, mikor úgy döntött, inkább tanárnőnek áll. Most egy jó nevű gimnázium pedagógusa.

Az utóbbi 27 évben Ön is több intézmény katedráján fordult meg. Van köztük olyan, amelyik kifejezetten közel áll a szívéhez, amelyik kiemelkedik a sorból?
Nagyon banális a válasz: 17 évig dolgoztam a Károli Gáspár Református Egyetemen, és igaz, hogy önszántamból jöttem el, de máig nagyon kedves a számomra. Ha pedig nem szeretném annyira a Pázmányt, akkor nem itt tanítanék. Minden intézményben vannak rosszabb és jobb dolgok, az már az ember beállítottságán múlik, hogy melyikre koncentrál. Az is izgalmas, mikor Németországban tanítok, mert az lényegében egy teljesen más világ.

Több külföldi egyetemen is alkalomszerűen oktat. Nem megterhelő az ingázás?
Ez egy éltető ingázás, mert ilyenkor nem csak tanítok, hanem ameddig a pénzemből telik, maradok, és kutatok a helyi könyvtárakban. Minden évben megyek vagy Svájcba, vagy Németországba.  Tanárként a Mainzi Egyetemen vagyok rendszeres vendég.

Mások az ottani hallgatók?
A diákok szerintem kint is ugyanolyan kedvesek, mint itthon, a legjelentősebb különbség inkább abban áll, hogy a kinti tanulóknak mennyivel több lehetőségük van. Az itthoni és a külföldi legjobbak között azért óriási a különbség, mert a kinti könyvtárak sokkal nagyobbak, így összehasonlíthatatlanul nagyobb tudást szerezhetnek meg azok a diákok, akik ott tanulnak. Hála az Erasmus ösztöndíjnak egyre több magyar diáknak van lehetősége külföldre menni, nekem több diákom is szinte megrészegült attól, hogy kint milyen lehetőségek vannak. A különbség tehát nem a gyerekek képességeiben van, hanem a lehetőségekben van.

2010-től kezdve a Pázmány Ókortörténeti Tanszékének egyetemi docense, tehát immár 16 éve dolgozik az egyetemen. Mit gondol, miért különleges ez az intézmény?
Még óraadó tanárként kerültem ide, 10 évig nem is voltam főállásban. Ami nagyon vonzott a Pázmányra az volt, hogy a legszűkebb szakmámból taníthatok. Előnye továbbá, hogy kevesebb diák jár ide, mint a mamutintézményekbe, így sokkal gyakoribb, hogy személyes kapcsolat alakul ki a tanár és a diák között. Erre egy nagyobb egyetemen, ahol több ezer, vagy tízezer diák tanul nincs lehetőség.

Mit jelent az, hogy a szűkebb szakmájában taníthat? Melyek a kedvenc tárgyai?
Nagyon szeretem, amikor szemináriumot tarthatok Izrael történetéről a kezdetektől egészen a babiloni fogságig, de a mostani félévben is van olyan órám, amit kifejezetten élvezek. Ez egy BA specializáció, ami Nagy Heródesről szól, és úgy látom a hallgatókon, hogy őket is érdekli a téma.

Szó volt róla, hogy mennyire mások a mai diákok. Hogyan próbálja a lehető legbefogadhatóbbá tenni ezeket az órákat?
Azt hiszem, azért van most nehéz dolguk az ókortörténetet oktató tanároknak, mert a velük szemben ülő diákok egyik ókori nyelvet sem ismerik. A forrásokat tehát egy történészhallgató nem tudja eredeti nyelven tanulmányozni. Éppen ezért le kell őket fordítani, ez az én feladatom. Cél, hogy például egy bibliai szöveg esetén rámutassak arra, milyen fordítási lehetőségek, és olyan árnyalatok vannak, melyek hihetetlenül lényegesek a kész szöveg szempontjából. Úgy vélem, az ókori események és a későbbi történelmi pillanatok között találhatunk párhuzamot, mikor például elemzek egy szerződést két nagyhatalom, mondjuk a hettiták és az egyiptomiak között, akkor ráirányíthatom a figyelmet a jaltai konferenciára is. Hiszen ez is egy érdekszféra elhatároló szerződés volt. Fontosnak érzem, hogy megmutassam mennyire hasonló az ókor a későbbi korokhoz, és mégis mennyire különböző.

Mennyire tartja a kapcsolatot a korábbi hallgatóival? Van, aki évekkel később is felkeresi?
Érettségi találkozókra nem járok, de ha jönnek hozzám csak úgy, külön, akkor örülök nekik. Ilyen szempontból nagyon hasznos a Facebook, hiszen ott tudjuk tartani a kapcsolatot. Néhányukkal személyesen is gyakran találkozom.

Kutatási területe az ókortörténet, jelenleg min dolgozik?
Kutatóként mindig kell írni olyat, ami népszerű, és olyat is, amit csak néhányan értenek. Utóbbit nem érdemes magyar nyelven, mert akit érdekel, az idegen nyelven is elolvassa, és könnyebben hozzáférnek a német kollégák is, ha például németül írok. Jelenleg épp egy cikken dolgozom egy Áház nevű királyról, aki az asszírok vazallusa volt Kre. 8. században. A Biblia nagyon szűkszavúan számol be róla, ezért egyéb szíriai feliratok segítségével próbálom megfejteni a helyzetét. Ez egy igazán embert próbáló feladat, és valószínűleg csak a szűk szakma olvassa majd a kész tanulmányt. Emellett egy könyvet is írok Jeruzsálemről, ami bizonyos szempontból formabontó, kísérleti mű, mivel nagyon olvasmányos, laza a szöveg, a tudományt szinte teljes egészében  lábjegyzetbe tettem.

Az interjút készítette: Kuslits Szonja