Nevét fiatal kora ellenére sokan ismerik, hiszen szinte nincs olyan magyar rádió vagy televízió adó, amelynek már ne lett volna vendége valamilyen külpolitikai témában.  Elemzései mindig higgadtak, elfogulatlanok, és sokoldalú tudásról tanúskodnak. De Feledy Botonddal, a Nemzetközi és Politikatudományi Intézet oktatójával személyesen találkozva pillanatok alatt kiderül: nem csak a külpolitikában, vagy a nemzetközi kapcsolatok terén van otthon. Beszélgetünk egyebek között a magyar jezsuita szakkollégiumi mozgalom céljairól, a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében tavaly előtt alakult Társadalmi Reflexió Intézetről, politikai döntéshozatalt szimuláló játékról, a New Europe tavaly év végi 100 listájáról, melyen a hat magyar szereplő egyike volt, és ennek kapcsán kiberbiztonságról. A hangot egymással gyorsan megtaláljuk, szinte az első pillanattól tegeződünk.

Az ELTE-n jogot végeztél. Tudatosan váltottál a külpolitika, a nemzetközi kapcsolatok felé, vagy egyszerűen úgy hozta az élet?
Az egyetemen viszonylag hamar felismertem, hogy nem leszek jogalkalmazó, egyrészt mert kevéssé passzol a személyiségemhez, másrészt mert nem is érdekelt igazán. A filozófiától a kriminológiáig, a szociológiától a jogtörténetig sokféle társadalomtudományi tárgyat tanultunk, és rájöttem, hogy valójában a nagy rendszerek érdekelnek. Több francia és német egyetemen tanultam összehasonlító jogot, és végül Bordeaux-ban, az Institut d'Études Politiques-on nemzetközi kapcsolatok mesterdiplomát szereztem. Első munkahelyem 2006-tól az Európai Parlamentben volt, az MDF mellett dolgoztam. Aztán voltam tanársegéd háromszemeszternyit az ELTE-n, de kaptam egy vendégoktatói ösztöndíjat az Institut d'Études Politiques de Paris dijoni Politikatudományi Intézetébe, így végül az ELTE-vel elköszöntünk egymástól. Dijon fantasztikus hely volt, kiváló tanárokkal. Akkoriban a lobbizás szabályozása érdekelt és itt tényleg kis létszámú csoportokban intenzíven lehetett vele foglalkozni. Ezt követően vendégkutató voltam a berlini Freie Universität-en, majd visszamentem Brüsszelbe. Ebben az időben egyébként az Európa Magyarországon című uniós M1-es televizós magazinműsor külső szakértője is voltam. 2011 óta dolgozom újra itthon.

Amikor hazajöttél, a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai Szerkesztőségének vezetője lettél…
Barátaimmal 2006-ban hoztuk létre a Kitekintő.hu című külpolitikai hírportált, amelynek lapigazgató-főszerkesztője voltam. Eredetileg az volt az elképzelés, ez még 2010-ben volt, hogy valami hasonló dolgot valósítsak meg az MTI-ben, és ez ígéretes, jó projektnek tűnt. Aztán az MTI is bekerült az MTVA nevű nagyobb dobozba, az átszervezések egész más irányba vitték végül az egész Távirati Irodát.

És hogyan lettél külpolitikai szakértőként „sztár” riportalany?
Nem használnám ezt a kifejezést. Az igaz, hogy egyelőre büszkén mondhatom, hogy minden televízióhoz és rádióhoz hívnak, függetlenül attól, hogy az illető médium milyen politikai oldalt képvisel. Én nem foglalkozom közvetlenül belpolitikával és egyik politikai párthoz sincs kötődésem. Így aztán igyekszem tudományos szempontok szerint hozzászólni a szerkesztők által felvetett témákhoz. Legyen szó akár a visegrádi négyekről, vagy az amerikai külpolitikáról. Napi szintű politikai üzengetésekben nem veszek részt.  

Több mint 5 évig a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora voltál. A nemzetközi és külpolitikai szakértelmedet itt hogyan tudtad kamatoztatni?
A Szent Ignác Szakkollégiumot Forrai Tamásék alapították 1990-ben. Amikor ő 2010-ben a jezsuita rend magyarországi tartományfőnöke lett, azért hívott meg nem sokkal később dolgozni a Szakkollégiumba, hogy segítsek még nemzetközibbé tenni az intézményt. Az elmúlt években így a magyar szakkollégiumi mozgalom egyik „legnemzetközibb” intézménye lettünk. Modellünk a szlovén jezsuiták jóvoltából megvalósult Mariborban és Ljubjanában, ahol két hasonló szakkollégium jött létre, Pozsonyban alakult egy, a felvidéki diákhálózathoz kötődő szakkollégium, amelynek létrehozásakor szintén táplálkoztak a mi mintánkból. Marosvásárhelyen és Leuvenben a magyar jezsuiták indítottak újabb szakkolikat. A SZIK – ahogy a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumot hívni szoktuk magunk közt - szemléletet, társadalmi felelősségtudatot, szakmai segítséget, közösséget ad a diákoknak, és adjuk a nemzetközi hálózatot is, amin belül Saint Louistól Erdélyig a legkülönfélébb tanulási lehetőségek vannak az ügyes és érdeklődő szakkollégisták számára. 2016 végén létrehoztuk a Társadalmi Reflexió Intézetet, amelyhez most átkerült ennek a nemzetközi szakkollégiumi hálózatnak a továbbépítése.  Ennek az intézetnek lettem az igazgatója a rektori évek után.

Ez valójában egy kutatóintézet?
Többek közt. Ahogy ma divatos fogalmazni, think and do tank. Például az Európai Értékkutatás Programra (European Values Study), amely egy holland jezsuita szerzetes kezdeményezésére még 1981-ben indult el, és célja hogy a keresztény értékek társadalmi jelenlétét kutassa, Rosta Gergely pázmányos kollégámmal már elnyertük a támogatást. Most készítünk elő egy olyan projektet, amellyel hitünk szerint az egyházi ifjúságvédelmet a közoktatásban tudjuk majd segíteni. Összességében azt mondhatom, hogy az intézet célja a vitás kérdésekben a társadalmi párbeszéd segítése, illetve aktív szerepet szeretnénk vállalni a hazai egyházkép formálásában.

A Pázmány milyen szerepet játszik az életedben? Hiszen olyan sok mindent csinálsz…
Már „MTI-s koromban” meghívott oktatóként vittem egy külpolitikai újságíró kurzust. 2015-ben keresett meg Jany János a Nemzetközi és Politikatudományi Intézetvezetője illetve Botos Máté akkori dékán úr, és felajánlották, hogy legyek „belsős” és tanítsak többet. Nagyon szeretek tanítani. Én a beszédben élek. Szeretek beszéd közben gondolkodni, és nagy öröm, ha van interakció a hallgatókkal. Időnként visszarángatnak a földre. Rengeteget lehet tanulni a reakciókból, a tekintetekből, a visszakérdezésekből.  Néha katartikus élmény, amikor az órán előveszünk egy problémát, és a különböző családi és intellektuális hátterű emberek egyszer csak kilépnek a saját kis buborékjukból, és átlépik a korlátaikat. Magamat is beleértem, nem csak a hallgatókat. Nagyon hasznos pillanatok ezek. Egyébként én szabadon viszem az órákat, ha szükséges, hosszabban foglalkozunk egy adott témával. Nehezítő tényező, hogy a tárgyaimhoz kevés jó magyar tankönyv létezik. Inkább angolul vannak jó könyvek, ezekre viszont óvatosan kell támaszkodni, hiszen nehogy emiatt hátrányos helyzetbe hozzuk azokat, akiknek a középiskola évei alatt nem volt igazán lehetőségük nyelvet tanulni,. Az én célom ebben a nivellálás, nem pedig az, hogy az esetleges ollót még jobban kinyissam.  

Tavaly év végén te is felkerültél a New Europe százas listájára, amely Közép-Kelet Európa kiemelkedő innovátorait nevezi meg. A listát a lengyel Res Publica, a Google, a Visegrádi Alap, és a Financial Times állította össze. Nagy dolognak tartod ezt? Mivel szolgáltál rá?
Számomra valódi meglepetés volt, hogy meghívtak erre a pályázatra. Bulgáriától Lengyelországig több száz fő anyagából választották ki az első százat. Azokat keresik, akik sokat tettek és akarnak tenni a társadalmi környezet megváltoztatásáért. A pályázatok kétharmada informatikai megoldásokról szól, például olyan eszközök fejlesztéséről, amelyek megkönnyítik a fogyatékkal élők életét. Aztán vannak a hozzám hasonló társadalomkutatók, akik valami olyat szerveznek, építenek, hoznak létre, aminek nagyobb társadalmi léptékben is hatása lehet.

A te esetedben miről van szó?
Az én pályázatom a digitális etikáról szól. Az elkövetkező években ezzel szeretnék foglalkozni, kutatást is fel fogok erre építeni. A külpolitikában is most a kiberbiztonsággal foglalkozom, hiszen ennek az informatikán túl nemzetközi jogi, gazdasági, politikai vonatkozásai is vannak. De ne csak az orosz, amerikai, kínai, iráni, észak-koreai vagy bármilyen  titkosszolgálati akciókra gondoljunk, hanem például olyan egyszerűbbnek tűnő problémákra is, hogy például a facebook, vagy bármilyen közösségi média jogilag kötelezhető-e arra, hogy nyilvánosságra hozza azt a mechanizmust, amelynek segítségével szelektál a hírek között. Kikényszeríthető-e és szabályozható-e ez? De hasonló kérdés, az, hogy ha például a magyar titkosszolgálat, vagy rendőrség lát egy olyan oldalt, amelyen egyértelműen jogellenes tartalom olvasható, például uszítás, akkor azt az IP címet megtámadhatja-e, vagy sem? Blokkolhatja-e vagy sem? Mert például mi van akkor, ha történetesen az a cím egy indiai kórház adatbázisát is tartalmazza, csak nem tudunk róla? Létezik erre hatályos jogi válasz, de mi lenne a kívánatos? Aktívan vagy passzívan kell-e védekezni az ilyen tartalmakkal szemben? A pályázatomban azt írtam le, hogy szeretnénk egy olyan közép-európai platformot létrehozni, ahol a digitális etikáról közösen lehet beszélgetni és vitatkozni. Nemrégen Varsóban egy lengyel és egy német kollégával a közösségi média kapcsán beszélgettünk ilyen kérdésekről, de ha a pályázatban leírtak megvalósulnának, a párbeszéd intézményesített formája jönne létre. Az elképzelések szerint azonban ebben nem csak olyan emberek vennének részt, mint én, akik gondolkodnak és filozofálnak, hanem alkalmazók is, tehát az üzleti élet szereplői. Ők segíthetnek abban, hogy a gyakorlatban is alkalmazható megoldások szülessenek, ne olyanok, amelyeket leírunk, és aztán egy könyvben egy polcon végzik. Ez természetesen hosszútávú vállalkozás, amelyben a Társadalmi Reflexió Intézet is részt vehet, és reméljük nem csak hazai, hanem más közép-európai partnereket is találunk. És ha ügyesek leszünk, globális hatású dolgokat hozhatunk létre.

Jól értem, a kiberbiztonság a kutatási területed?
Igen, egy kiberbiztonsági kérdésekkel kapcsolatos kutatási témát építek. Nemrégen a Visegrad Insight című folyóiratban jelent meg egy kis tanulmányom arról, hogy a visegrádi országok közigazgatása hogyan adaptálódik a kiberbiztonsági szemlélethez. Tavaly ősszel pedig a budapesti Cybersec-en (Cyber Security Forum) arról tartottam előadást, hogy a hatalmi versengés hogyan jelenik meg a kibertérben. Beszéltem arról, hogy milyen kisérletek vannak a szabályozásra, és hogy ezek miért nehézkesek.
A kiber konfliktusok eszkalációs kockázata azért is nagy, mert a támadó sem tudja biztosan megjósolni a következményeket. A tavaly nyáron Ukrajnát megtámadó WannaCry vírus például megsemmisítette több brit kórház és egy norvég vállalat adatbázisát is. Pedig valószínűleg ez nem volt cél. Mi történik, ha egy támadás eredményeként valahol egy kritikus infrastruktúra legkritikusabb szintje áll le? Ebben az értelemben, de más értelemben is kezelni kell az incidenseket. Például a kubai rakétaválság után az atomkonfliktus megelőzésére volt egy hatékony „forró drót”. Ez ugyan egy lebutított példa, de valós kérdés, hogy a kibertérben hogyan lehet hasonlóan hatékony védelmi együttműködést megalkotni. Méghozzá úgy, hogy van sok olyan játékos - Iszlám Állam, Észak-Korea, Anonymus, hogy csak néhány példát említsek – akik a diplomáciai papírforma szerint nem is résztvevői a játszmának.
De azért szívderítőbb dolgokkal is foglalkozom tudományos szinten. Például még „kitekintős” koromban fejlesztettünk egy szimulációs gyakorlatot – az EU Negotiation Moot nevű játékot -, amely az Európai Parlament és az Európai Tanács döntéshozatali mechanizmusait szimulálja.  Ez egy csapatjáték, és csapatversenyeket is szoktunk rendezni. A csapatok egy-egy EU-s tagállam tárgyalódelegációjának szerepét játszák el. Feladatuk, hogy egy adott témában felkészülve felmérjék saját országuk és a többi tagállam érdekeit, majd a tárgyalás-szimuláció alatt saját érdekeiket képviselve próbálják meg előmozdítani a közös álláspont kialakítását. Az így megszerezhető tudás nem könyvszagú, hanem életszagú. Tárgyalni kell, pozíciót kell építeni, össze kell állítani, hogy miből is áll az adott témában a nemzeti érdek, pozíciót kell írni, érvelni kell, koalíciót kell építeni a cél elérése érdekében, részt kell venni a parlamenti folyosókon zajló diplomáciai folyamatokban. A játék 48 órás, és nagyon beszippantja a résztvevőket. „Szerepelt” már Brüsszelben, Strasbourgban és Dijonban és számtalanszor Budapesten; segített a hazai EU elnökségben dolgozó magyar szakemberek felkészülésében, rendre nagyon sikeres volt. Pázmányos hallgatókat is vittem ilyen versenyekre. És ha már ilyen innovatív technológiáról beszélünk, van egy MediaStorm nevű játékunk is, amely egy fél napos newsroom szimuláció, amelynek során például média etikai problémákkal küzdenek meg a résztvevők. Most pedig egy középiskolában, vagy egyetemen egyaránt használható történelmi döntéshozatali szimuláción dolgozunk. Olyasmire kell gondolni, mint a második világháborút lezáró Jaltai konferencia „lejátszása”.

Marad még időd bármire, ami kikapcsolódás és nem munka?
Számomra az itt említett dolgok közül sok minden nem munka, inkább kaland. De ha másra nem is, a két kisgyerekemre mindenképpen marad időm. 

Az interjút Gimes Júlia készítette.