Azóta nemcsak számos arab országot megjárt, de néhányban hosszabb ideig élt és dolgozott is, közben egy ideig az Országos Széchényi Könyvtár nem is mindig olyan békés mindennapjait is igazgatta. Ma már ő tanítja arabra és az arab, iszlám kultúrára a diákokat, sőt szépirodalmi fordításaival minden magyart.
Kínai, magyar, arab. Ez a három nyelv minden listán ott van, amely a világ legnehezebb nyelveit rangsorolja. Egyetért?
Azt hiszem, nincsen olyan objektív mérce, aminek alapján ezt a kérdést egyértelműen el lehetne dönteni. Az arab nyelv elsajátítása egészen biztos, hogy nagyon komoly munkát igényel, odaadást és végtelen türelmet…
Ön hogyan ismerkedett meg az arab nyelvvel és a keleti kultúrával?
Az ELTE magyar-könyvtár szakos első éves hallgatójaként fedeztem fel az arab nyelv előkészítő óráit. Negyvenegynéhányan indultunk szeptemberben, s mire vége lett az évnek, négyen vizsgáztunk. Felvettek bennünket a szakra. Izgalmas kezdetre emlékszem: nem volt tankönyvünk, szótárunk, csak egy szigorú tanárunk, Fodor Sándor, aki miután felfedezte, hogy a Váci utca idegen nyelvű könyveket árusító boltjában kapható egy arab-angol szótár, elküldött bennünket az óráról azzal, hogy azonnal vegyük meg, vagy tetessük félre. Még azt is fölajánlotta, hogy kölcsönt ad a gyors vásárlás érdekében. 1973 volt, az Allende elleni chilei puccs, az izraeli-arab háború, meg az olajválság vezette a híreket. Szembesülni lehetett azzal, hogy mit is tudunk a harmadik világról, és benne az arab világról. S a válasz nagyon tanulságos volt: Ezeregyéjszaka, sivatag, oázis, pálmafák, valami iszlám vallás, olajtermelés és olajválság, a „hatnapos háború” és a palesztinai területrendezés feszültségei. Jászer Arafát akkoriban vált ismertebbé, és persze a „forradalmakként” bemutatott katonai hatalomátvételek sora Egyiptomban, Irakban, Szíriában. Egy térkép fölött sokat beszélgettünk a barátaimmal, és egyre csak bizonygattuk, hogy ha lesz valamilyen radikális változás a világban és Európában, akkor abban megkerülhetetlen szerepet játszik majd Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia. Persze nem tudhattuk, hogy milyent.
Az életrajza úgy kezdődik: 1980-ban a TESCO munkatársaként járt Líbiában tolmácsként majd előadóként. Ez a TESCO persze nem az angol áruházlánc, hanem a Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési Iroda. Egyből a mély vízben kezdte? Hogy jött, és milyen volt ez a megbízás?
Ez a nyolcvanas éveket idézi fel. Ismert, hogy az olaj hetvenes években megugrott világpiaci ára ekkor még, egészen 1986-ig tartotta magát, és az olajtermelő arab országoknak óriási lehetőségük adódott az általános elmaradottság felszámolását célzó programok megvalósítására. Elemi és középiskolák, egyetemek, szakorvosi rendelőintézetek és kórházak épültek fel az észak-afrikai arab országokban. De nem rendelkeztek megfelelő létszámban az ezekhez szükséges szakemberekkel, orvosokkal és szakápolókkal, kórházműködtetésben képzett és gyakorlott technikai személyzettel. Ezért többnyire a kelet-európai országokkal kötött államközi megállapodással biztosították a szükséges személyzetet. Így magyar, bolgár és román szakemberek működtették az egészségügy egy részét, ahol az ellátás magas színvonalú biztosítása mellett kitüntetett feladat volt a helyi káderek és kórházi szakdolgozók folyamatos betanítása, oktatása és képzése is. A Tripoli melletti Tezsúra városában változó létszámmal, családtagokkal együtt kb. 150-200 magyar egészségügyi szakember dolgozott. A TESCO irodája képviselte a magyar szakembereket a helyi szakmai felügyelet előtt, ügyes-bajos dolgaikban, a betegekkel, azok hozzátartozóival és a hatóságokkal való érintkezésükben a csoporthoz rendelt tolmácsok segítették őket. Több mint hét évet töltöttem itt tolmácsként. Kalandos idők voltak. A kórházi feladatok mellett megtapasztalhattuk az olajkitermelésre támaszkodó „harmadik utas” líbiai rendszer hétköznapjait, a családok összetartó erejét, a líbiai történelem rendkívüli régészeti emlékeit és az amerikai terrorbombázást is 1986-ban.
Hogyan szokták fogadni egy katolikus egyetem oktatóját az iszlám világban?
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nevében benne van, hogy vallási intézményről van szó. Ez sokat segít a hivatalos megbeszélések elindulásában, mert ennek ismeretében a partnerek jobban elfogadtathatják feletteseikkel a megállapodások eredményeit. Az Európában letelepedett muszlimok rendszerint megkérdeznek egy muftit, hogy kire szavazzanak a képviselőválasztásokon, s a kutatások szerint azt a tanácsot szokták kapni, hogy a keresztény pártokra, mert azok végül is nem ateisták, hanem vallásosak, megbízhatóbbak, mint a másik oldal.
Magyar-Marokkói Könyvtári Együttműködés
Hogyan emlékszik vissza az Országos Széchényi Könyvtárban eltöltött időre?
Két alkalommal voltam az OSZK alkalmazásában. 1992-től 2002-ig dolgoztam először a könyvtárban, s közben óraadóként a PPKE Arab Tanszékén is tanítottam. A könyvtárban annak idején a modernizálás első lépéseit tettük meg, miközben az új budapesti egyetemek – rendszerváltást követő – megalakulásával hatalmas olvasóközönséget kellett kiszolgálnunk. Emlékszem 1000-1500 olvasót fogadtunk naponta a vizsgaidőszakok idején, az anyagok akkor még nem voltak hozzáférhetők az interneten, illetve a tanárok akkor még nem tudták odaadni a diákoknak a kötelező olvasmányokat valamilyen adathordozón. Több mint egy évtizeddel később tértem vissza a könyvtárba.
Piliscsabára költözött, a BTK campusának közelébe.
Igen, 2001-ben védtem meg PhD disszertációmat a középkori arab irodalomkritika egyes kérdéseiről, 2002-től vagyok a PPKE BTK alkalmazottja. Az arab nyelv mellett az arab irodalom, a Korán, az arab stilisztika kérdéseit tanítottam, majd egyre inkább a modern iszlám kezdett el érdekelni: a modernizáció és az iszlám értelmezésének, összehangolásának kérdéseivel foglalkozó modern arab szerzők munkáit tanulmányoztam. Ehhez nagyszerű keretet biztosított a 2002-ben alapított Avicenna Közel-Keleti Kutatások Intézete, amelynek a kezdetektől a munkatársa voltam. A 9/11-es amerikai terrortámadások miatt különösen lázas érdeklődés volt tapasztalható a világban az iszlám és az iszlám vallású népek iránt. Az Intézet és az Arab Tanszék folyamatos és rendezett együttműködése rendkívüli lehetőségeket kínál diákjaink számára. S az eseményektől nem függetlenül, ekkoriban radikálisan megnőtt az arab-iszlám kultúra iránt érdeklődő egyetemi hallgatók száma.
Mely arab országokban járt eddig, és van-e kedvence?
Több országban tanultam vagy dolgoztam, mindenhol barátságos, kedves emberekkel és kemény, büszke népekkel találkoztam. Külön történet, hogy 2013 elejétől több mint másfél évig a Balassi Bálint Intézet kairói irodáját vezettem. Feladatunk az volt, hogy a 2011-es egyiptomi politikai fordulat („arab tavasz”) után újra megindítsuk a Kulturális Tanácsosi Hivatal működését. Kiállításokkal, előadásokkal, koncertek szervezésével kapcsolódtunk be Kairó és Alexandria kulturális életébe. 2013 márciusában a nemrégiben elhunyt Szőcs Géza költeményét tapsvihar fogadta a Költészet Napját ünneplő nemzetközi rendezvényen. Kiemelkedő volt a 2013 szeptemberében tartott magyar költői estünk az egyiptomi Legfelsőbb Kulturális Tanács zsúfolásig telt dísztermében. A magyar-egyiptomi kulturális kapcsolatok keretében megemlékeztünk a magyar és az egyiptomi filmművészet képviselőjéről, a kolozsvári születésű Széfeddin Sefketről. Az Orthodox Kopt Kulturális Központban emléktáblát avattunk Tóth Margit tiszteletére, aki a kopt liturgia zenei anyagának rögzítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Támogattuk a magyar régészek egyiptomi kutatásait, a magyar nyelv kairói egyetemi oktatását, kiadványsorozatot indítottunk. Ormos István egyetemi tanár előadásával idéztük meg Herz Miksa, Kairó egykori magyar származású főépítészének tevékenységét, s az al-Azhar melletti Költészet Házában bemutattuk Szabó T. Anna költészetét.
Hazatérve hogy folytatta a munkát?
A Nemzetközi Janus Pannonius Díj egyik kitüntetettje volt 2014-ben a szíriai származású Ali Ahmad Szaid Eszber, írói nevén Adonis, költeményeiből egy válogatást állítottunk össze. Aztán a nemzeti könyvtár elhelyezésének és fejlesztésének programjával kezdtem meg 2014-ben a könyvtárvezetői munkámat (a második szakaszt) az OSZK-ban. Elkötelezett és tapasztalt könyvtárosokkal, komoly támogatással vágtunk bele az új székház tervezésébe, a könyvtár nyilvántartási rendszere kidolgozásába. Nagyívű programot fogalmaztunk meg, részeredményeink is voltak már, aztán 2018-ban váratlanul megváltozott a kulturális és vele együtt a könyvtárügyi koncepció. Ilyen értelemben egyáltalán nem mondhatom, hogy a könyvtár a nyugalom szigete lett volna. Hányszor kérdezték tőlünk, mikor költözik, hová költözik, miért költözik, miért nem költözik a könyvtár?! S közben működtetni is kellett a gazdaságtalanul hatalmas OSZK-házat, fogadni az éves könyvtermést, leírni, elhelyezni az egyre zsúfoltabb raktárakban… De nagy örömünkre jeles kulturális rendezvényeink is voltak. Kiállítást rendeztünk többek között az I. világháború, az 1915-ös örmény katasztrófa kapcsán. Megemlékeztünk Arany János születésének kétszáz éves évfordulójáról, s a Corvina gyűjteménnyel kapcsolatos budai könyvműhelyről, hogy csak néhányat említsek. De nem feledkezhetek meg arról sem, hogy a Himnusz eredeti, a nemzeti könyvtárban letétbe helyezett kéziratát a Magyar Kultúra Napján évről évre bemutattuk egy-egy városban. Közönségvonzó előadásaink közül kiemelkedett a Könyvtárlat évtizeden átívelő nagy sikerű kulturális rendezvénysorozata, és az Orientalisták az OSZK-ban négy évada, amelyben vezető orientalistáink mutatták be legújabb kutatási eredményeiket. A nemzeti könyvtár szakképzett könyvtárosainak és a magyar kultúra elkötelezett kutatóinak munkáját dicsérik ezek a magas színvonalú kulturális és tudományos rendezvények és a hozzájuk kapcsolódó kiadványok is.
A Pázmány BTK-n a kezdetektől működött arab szak, az általánosan kötelező tantárgyak között is ott volt az arab filozófia. A háborúk, a migráció, a multikulturalizmus ismét ráirányították a politika és a közélet figyelmét az arab világra. Mi lehet egy katolikus egyetem küldetése az arab kultúra közvetítésében?
A huszonegyedik század háborúi, terrorcselekményei és népmozgásai rendszerint a kelet és a nyugat konfrontációjának, a gyarmati hagyományoknak, sőt a keresztes háborúknak a narrációjában fogalmazódnak meg. Éles frontvonalak rajzolódnak ki, de ha közelebbről megvizsgáljuk ezeket, tulajdonképpen nem egyebek, mint a szemben álló felek egymásról kialakított képzeteinek, nézeteinek – téveszméinek – értelmezés-jellegű ráolvasásai a másikra, s végső soron az éppen zajló folyamatokra. Az iszlám világának és a nyugatnak a szembenállása a muszlimok részéről az iszlám és a kereszténység (és a judaizmus) szembenállása. Itt nincs szerepe a jogállamnak, ami legfeljebb a virtuális politikai teret jelenti az iszlám világában. Az Európába vágyódó, jobb megélhetést kereső muszlim tömegek számára a világi jogrend, az állami autoritás gyakorlatilag nem létezik, a kötelezettségek, a felelősség olyan tartománya ez, amely kívül esik a világról alkotott praktikus elképzeléseiken. Nem ismerik, nincsen róla tapasztalatuk, nem értik. Az állampolgári identitást nemcsak megelőzi a vallási identitás, de nem is képez külön kategóriát. S ezt az európaiaknak számításba kellene venni. A bevándorlók állampolgári esküje miről szól? Kit és mire kötelez? Hogyan lehet kétségbe vonni egy ország himnuszát? – kérdezhetnénk döbbenten a híreket hallgatva. Teljesen nyilvánvaló, hogy a bevándorlók körében a többszörösen hátrányosnak érzett és felfokozott, védelmi stratégiákat követelő kisebbségi helyzet felerősíti a magukkal hozott vallási identitás jelentőségét. Abban az Európában egyébként, ahol a vallásosság nemcsak a közösség, hanem az egyén magánszférájából is lassacskán kiszorul, ahol a keresztény életmód elveszítette vonzerejét, és érvényességét. A posztszekuláris Európa nem tud mit kezdeni az iszlám híveinek radikális vallásosságával. Nem ismeri, nem érti.
De valahogy mégis meg kellene értenie...
A kialakult rendkívül éles és napi konfliktusokat okozó helyzetből egyetlen kiút lehetséges, mégpedig az, hogy a felek kölcsönösen és feltételek nélkül megismerik egymást. Ez nyilvánvalóan lassú és hosszú folyamat lesz, de nem mondhatunk le róla. A félreértésekhez és tévképzetekhez, vagyis az előítéletekhez való ragaszkodás, ami egyszerűbb persze, felmérhetetlen károkat okoz. Tanúi vagyunk, s szinte naponta találkozunk ezzel a híradások révén. Az arab szakon az arab nyelv elsajátíttatása és az iszlám arab kultúrájának megismertetése a célunk. Olyan szakembereket képzünk, akik alapos fölkészültséggel, érzékenységgel és őszinte tisztelettel viszonyulnak tárgyukhoz, s így kritikusan tudnak megszólalni a médiában vagy a szaktudományos kutatásban is az iszlám kultúrájának ellentmondásosságáról, spirituális gazdagságáról és mély humanizmusáról. Nagyon fontos döntés volt, amikor a vienne-i zsinat a 14. század elején elrendelte, hogy az egyetemeken kezdjék meg az arab, a görög és a héber nyelv oktatását. Talán mondhatjuk, hogy a Raimundus Llullus által szorgalmazott döntéssel indul az arabisztika művelése az európai egyetemeken. Hosszú idő telt el azóta, s jelentős ismeretek halmozódtak fel, de a könyvtárakból kitekintve világosan láthatjuk azt is, hogy nagyon sok elvégzendő feladat van még.
Ön szépirodalmi fordítással is foglalkozik. Mit érdemes ma megmutatni a nyugati kultúrának az arab irodalomról?
Az arab irodalom vizsgálata, hogy Goldziher Ignác egy megállapítását idézzük, különösen fontos az arab nép szempontjából, az arab iszlám kultúrájának és általában a muszlim népek (perzsa, török, urdu, szuahéli stb nyelvű) irodalma szempontjából. Manapság a világ lakosságának ötöde muszlim vallású, amikor tehát az arab irodalomról és annak közvetlen hatásáról beszélünk, akkor – mutatis mutandis – erről az egyötödnyi emberiségnek az irodalmi hagyományát idézzük meg. Beszélhetünk a nagy tekintélyű iszlám előtti arab irodalomról, vagy a muszlim birodalmak rendkívül kifinomult udvari irodalmáról, s akkor kiderülne, hogy nagyszerű szövegeink vannak lefordítva a középkorból: a Korán szaktudományos és több népszerű fordítása mellett Prileszky Csilla révén rendelkezünk az Ezeregyéjszaka csodálatos magyar szövegével. Ismerjük a magyarokról szóló arab útleírásokat,a bordalköltészet remekeit és a misztikus-rajongó költemények világát, a középkori Európát megtermékenyítő filozófiai hagyományokat, s nem kérdéses, hogy további felfedezések váratnak magukra ezen a területen.
De számunkra éppen a jelenkori történések miatt a modern arab nyelvű irodalom válik érdekessé. Kiváló elbeszéléseket olvashatunk a huszadik század közepéről, amelyek a modernizációs kényszerből fakadó válságot tárgyalják, vagy regényeket, amelyek a kelet-nyugat találkozás személyes sorsokban jelentkező tragédiáit tárják elénk. Az utóbbi száz év radikális társadalmi és kulturális átalakulásának az arab nemzetállamok keretében zajló folyamataiban gyökerező költői és prózai alkotások is tisztázó erővel hatnak, és hozzásegíthetnek bennünket is a folyamatok megértéséhez. Tayeb Szálih regénye, Az Északra vándorlás évada, vagy Alaa al-Aswany munkája, A Jakubiján Ház, talán nem nagy merészség, ha azt mondom, hogy ott kellene, hogy legyen a középiskolák olvasmánylistáján, nem is beszélve Adonis vagy Iman Mersal költészetéről.
