Biztonságpolitika mindenek felett

2023.03.13.
Szenes Eszter nemzetközi tanulmányok végzős alapszakos hallgatónk

Szenes Eszter Székesfehérváron született, oda járt általános iskolába és gimnáziumba is. A Pázmány BTK-ra 2020-ban nyert felvételt, nemzetközi tanulmányok alapszakra. Jelenleg végzős hallgatónk elnyerte az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját. Terveiről kérdeztük.

Mi vonzott a Pázmányra, miért a nemzetközi tanulmányokat választottad? Mi az érdeklődési területed ezen belül?
A nemzetközi tanulmányok szakot azért választottam, mert mindig is érdekelt a külpolitika világa, a Pázmány pedig kifejezetten multidiszciplináris képzést ajánlott, így számos területbe nyerhettem betekintést. A személyes érdeklődési köröm a biztonság- és védelempolitika, ezen belül különösen foglalkoztatnak a regionális konfrontációkban megnyilvánuló nagyhatalmi konfliktusok, a hibrid hadviselés, illetve az olyan globális biztonsági kockázatok, mint a terrorizmus.

Mit gondolsz, miért részesültél ösztöndíjban?
Személyes véleményem szerint az ösztöndíj elnyeréséhez főképp a tanulmányi eredményem, kutatási tevékenységem, illetve a szakmai tapasztalatom járult hozzá. A múlt félévben sikeresen kvalifikáltam magam a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amelyen a Hadtudományi Szekció keretében fogok részt venni. A dolgozatom az orosz-ukrán háború eszkalációjával kapcsolatos orosz külpolitikai döntéshozatallal foglalkozik. Az elmúlt félévek során számos szervezetnél szereztem szakmai tapasztalatot. Többek között ösztöndíjas gyakornok voltam az Országgyűlés Hivatalának Törvényhozási, illetve Külügyi Igazgatóságain. Jelenleg a Danube Institute gyakornokaként dolgozom, amelynek keretében az Intézet blogját szerkesztem. Itt számos elemzésem jelent meg, például a tajvani konfliktussal, vagy az oroszországi részleges mozgósítással kapcsolatban.

Egyetem után mik a terveid?
Az alapszakos diploma után mesterszakon, majd doktori képzésben szeretném folytatni a tanulmányaimat. Mindenképpen az érdeklődési körömhöz közel álló területen szeretnék elhelyezkedni, érdekel a tudományos munka, de a döntéshozókat támogató közvetlen, gyakorlati kül- és biztonságpolitikai tanácsadás is.

Események

16.
2026. jún.
BTK
Lindner Henriett habilitációs előadásai
Danubianum 502
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt