Hogyan tudtál a sport és a munka mellett az egyetemen is helytállni? Azért kérdezem, mert egyre több hallgató kénytelen az egyetem mellett dolgozni. Na jó, talán Világjátékon helytállniuk nem kell, de azért bizonyára a segítségükre lenne néhány jó tanács, túlélési praktika, amit az évek során kidolgoztál, hogy mindhárom területen sikeres legyél.
Néha nehéz volt. A sporttal sem volt egyszerű összeegyeztetni a tanulást, ráadásul, hogy mellette dolgoztam is, még nehezebb volt. De azért meg lehetett oldani; nyáron a második diplomámat fogom megszerezni a Pázmányon. Sokat segített, hogy nagyon jó oktatókkal találkoztam, örülök neki, hogy ilyen jó szakemberek tanítottak és ennyire használható tudáshoz jutottam. Pénteken és szombaton volt a levelezősöknek az oktatás, és én szombatonként gyakran versenyen vettem részt, emiatt nem tudtam órára menni. A legtöbb tanár együttműködően állt ehhez, csak egy-két oktató volt kevésbé toleráns.  A Tanulmányi Bizottság is nagyon korrekt és együttműködő volt velem, egyéni tanrendet kértem, és azonnal megadták, így ősszel vizsgázhattam.

Milyen volt levelezősnek lenni?
Úttörők voltunk, a miénk volt az első levelező évfolyam. Megvoltak a nehézségei, mindig vannak fennakadások egy rendszer indulásánál, de ezt feledteti, hogy nagyon elégedett vagyok az oktatás színvonával, mert azt látom, hogy olyan tananyagot, olyan információkat kaptunk, amit használni tudok az életben is. Nagyon jólesik, amikor ezt hallom:„Pázmányos vagy? Az egy jó diploma!” Kommunikáció szakon tanultam marketinget, erre a tudásra itt Kecskeméten nagy szükség van! Ez kellett álmaim munkájához is!

Mit tanácsolsz a jövő pázmányos levelezős hallgatójának?
Figyeljenek oda az ügyintézésre. Mindenki saját maga járjon utána a dolgoknak, telefonon, ne emailben! Vegyék számításba, hogy a péntek és a szombat elmegy ezzel. Nagyon fárasztó tanárnak és diáknak egyaránt, utána használhatatlan az ember. Én nagyon meglepődtem, hogy mennyi tárgyunk van: 10-15 tárgy, kemény munka volt. Ha újra kezdhetném, akkor lehet, hogy szánnék rá még egy évet. Mondjuk én edzettem és edzést is tartottam mellette.

Miért választottad a Pázmányt?
A döntő szempont az volt, hogy mennyibe kerül a tandíj, és a Pázmányon nagyon jó az ár-érték arány! Az állandó pázmányos tanárok, és a külsős oktatók is kimagaslóan jók voltak. A szakmai tárgyakból kiváló gyakorlati képzést kaptam. Bár még nincs meg a diplomám, de már el is tudtam helyezkedni ott, ahol mindig is dolgozni szerettem volna: február óta a Kecskeméti Fürdő marketing és pr ügyintézője vagyok. Én foglalkozom az összes kecskeméti fürdő és csúszdapark marketingjével. Azért jelentkeztem a Pázmányra, hogy megtanuljam mindazt, ami ehhez a munkához kell – és sikerült, most itt vagyok!

Ezek szerint élvezed a munkát.
Borzasztóan élvezem, amit csinálok, és nagy hasznát veszem mindannak, amit a Pázmányon tanultam. Ez a munkakör remek kihívás: női vizilabda világliga versenyt rendeztünk, nemrég volt a víz világnapja, és az Öttusa Világkupa, amelyen részt is vettem, és nagyon jól sikerült! Folyamatos a pörgés, mindig van mit csinálni!

Annyi év versenysport után nehéz lett volna aktatologatónak elképzelni, nem lep meg, hogy a pörgés megmaradt a életedben.
Bár az élsportban is benne volt a pörgés, az kicsit más volt, mint a mostani, amit a változatos munkám nyújt nap mint nap. A versenysport olyan, mint a tanulás: alázat és tisztelet kell hozzá. Éveken át keményen dolgozol, hogy a végén nyerj: diplomád legyen. Ráadásul a vizsgaidőszak felér egy jó versenyszezonal! :)

Akkor a versenysport utáni életedet és karrieredet is tudatosan megtervezted, pontosan képben voltál, hogy mit akarsz elérni és ehhez választottál iskolát és szakot.
Igen, bár menet közben nem hittem, hogy sikerül, és teljesülnek az álmaim! Ezzel a munkával sportközelben, vizes sport közelben maradhattam. Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy ez így sikerült. Ráadásul egy kicsit lobbizhatok is a sport mellett.

Tehát most visszatörleszthetsz a sportnak. Mit kaptál tőle, aminek hasznát veszed a hétköznapi életben?
Sportpályafutásom alatt olyan értékeket sajátítottam el, amit a szakmai és magánéletemben is jól tudok használni, úgymint kitartás, türelem, alázat, küzdés. Türelem, hiszen 2002-2003-ban nyertem az első Európa-bajnoki címemet, és tíz évet kellett várnom arra, hogy 2012-ben megint felnőtt Európa-bajnok legyek.

Aztán a következő évben megnyerted a sportág legnagyobb versenyét, a Világjátékokat.
Igen, 2013-ban Kolumbiában első lettem az uszonyos Világjátékokon, ami a nem olimpiai sportok „olimpiája”. Óriási volt! Már a kvalifikáción lehetett látni, hogy az enyém a legjobb idő, de a kolumbiaiak is nagyon erősek voltak, ráadásul nekik ott volt a hazai pálya előnye is. Aztán az elődöntőben csak a hatodik helyen kvalifikáltam magamat, ami miatt furcsa módon valahogy felszabadultabban versenyeztem, és ez sokat segített. Nagyon maximalista vagyok; ha kitűzök egy célt, arra nagyon rágörcsölök, és sokszor sajnos pont ezért nem jön össze. Ezért a Világjátékokon kifejezetten segített az, hogy az elődöntőben rosszul úsztam. Ez kellett ahhoz, hogy 19-re lapot tudjak húzni, lazábban álljak a versenyhez. Ez a lazaság nekem mindig kicsit rizikósabb, de akkor úgy éreztem, hogy nincs vesztenivalóm – talán egy kis adag lemondás is volt benne. Ötödiknek vagy hatodiknak fordultam, majd az utolsó 25 méter messze nekem volt a legjobb! Számomra ebből is kristálytisztán látszik, hogy semmi sem történik véletlenül, épp így kellett mindennek lennie, ez kellett ahhoz, hogy a döntőben jobban ússzak, hogy végül nyerni tudjak.
Most edzőként a saját versenyzőimen is látom, hogy vannak, akik nagyon rágörcsölnek az eredményre, és éppen ezzel építenek gátat maguk elé.

Munka mellett edzősködsz is?
Igen, Kecskeméten vagyok edző. Versenysportolói karrierem utolsó hat évében az edzőm a párom is volt egyben. Most együtt edzősködünk – párban. Így mindenkinek jó: jó nekünk, mert jól tudunk együtt dolgozni, és jó a tanítványainknak is, mert én alapvetően rövid távos vagyok, a párom hosszabb távon jó, ebben is jól kiegészítjük egymást, és mindenkinek speciálisan tudunk segíteni.

Hogy fér bele ennyi tevékenység egy napba?
Katonás rendben. Reggel hattól fél nyolcig edzés, nyolctól uszoda ötig, öttől fél hét-hétig a második edzés. Feszített tempó, de nem érzem tehernek, mert az uszoda mindig is a második otthonom volt, nagyon jól érzem magam ebben a közegben. Ettől jobb helyen nem is lehetnék.

Nem hiányzik a korábbi életed, a mindennapos edzések, készülés a versenyekre, és a megmérettetés izgalma?
Nem, mert a sport és az uszoda közelében maradtam, és nagyon szeretem a mostani életemet. Nagyon boldog vagyok, hogy a csúcson tudtam abbahagyni, egy sportoló számára szerintem ez a legnagyobb ajándék az élettől. Nem maradt bennem hiányérzet, 27 évesen hagytam abba. Sokan kérdezték, hogy miért nem versenyeztem tovább még egy-két évig. Én úgy érzem, hogy amit el lehetett érni, mindent elértem. Utána volt még tavaly egy világbajnokság, amin ha megúszom az időmet, akkor nyerhettem volna. De nem éreztem azt, hogy még versenyeznem kell. A Világjátékok előtt márciusban egy tévé interjúban már mondtam, hogy a harmadik Világjátékom lesz az utolsó, nem lesz több. Biztos, hogy még egy ciklust nem bírtam volna ki. A végén már sokkal több idő kellett ahhoz, hogy regenerálódjak, hogy a testem kipihenje magát.

Milyen érzés volt felérni a csúcsra? Mi volt az első gondolatod, amikor ráeszméltél, hogy megnyerted a sportágad legnagyobb aranyát?
Az első a hatalmas öröm és boldogság! Aztán az edzőmet kerestem. Ugyanis hiába úszom egyedül a medencében, az aranyérem két ember munkája, legalább annyira megilleti az edzőt is. A győzelem pillanatában teljesen más idegállapotban van az ember, ilyenkor kell egy kis idő, hogy leessen a tantusz. Az érzést remekül leírja kedvenc idézetem Az ember tragédiájából: „A cél voltaképp mi is? A cél, megszűnte a dicső csatának.”
Eddigi pályafutásom tanulsága számomra, hogy ha valaki valamit nagyon akar, és eldönti, hogy azt megcsinálja, akkor amikor igazán szüksége van rá, akkor az úgy fog sikerülni, ahogy eltervezte. Most nagyon boldog vagyok, de ezért sokat kellett dolgoznom.

Az interjút készítette: Bognár Eszter