Kezdetben meg sem fordult a fejedben, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi tanulmányok képzésére járj, most pedig már a mesterképzést is itt végzed. Hogy jött a váltás?
Valóban, a Kisvárdán töltött gimnáziumi időszak nagy részében fel sem merült bennem, hogy nemzetközi tanulmányokra jelentkezzem, hiszen valójában éveken át bölcsészettudományi képzésre, pontosabban magyar szakra készültem. Végül aztán abban a két hetes időszakban, amellyela jelentkezést abban az évben kivételesen meghosszabbították – kissé talán megfáradva az emelt magyar érettségire való felkészülésben –, egy sugallatra vettem fel a Pázmány képzését a „megcélzott” helyek közé. Tehát tulajdonképpen egy pillanatnyi szeszélynek köszönhetem a mostani irányt, az alapképzés közben pedig egyáltalán nem volt kérdés, hogy az MA-t is ezen az egyetemen és szakon végezzem-e el. A bölcsészettudományok iránti érdeklődés azért megmaradt – folyton tervben van egy bölcsészettudományi alapképzés elvégzése is –, mi több, az oktatóinktól is sok ösztönzést kapunk arra, hogy minél több aspektusból ismerjük meg a különféle jelenségeket – miért ne lehetne a nyelv és az irodalom is része az értelmezésnek? Kezdetben egyébként nem éreztem egyszerűnek az átmenetet az egyetem és a középiskola között. Arra gondolok, hogy a gimnáziumban sokkal sűrűbben, rendszeresebben kérték számon a tudásunkat. Én hirtelen nem tudtam mit kezdeni ezzel a nagy szabadsággal, még nyomasztott is kicsit, ugyanis az első félévben csak két szemináriumom volt, tizenegy tárgyból viszont hónapokig nem volt számonkérés.

Első félévben 11 vizsga, ez azért elég keménynek hangzik…
Érdekes, de én akkora lendületet kaptam, hogy az szinte a szakdolgozatig kitartott. Nagyon lelkes lettem, ahogy elolvastam a kötelező olvasmányokat és felkészültem a vizsgákra. Valahogy élvezni kezdtem az egész folyamatot; annyira színesnek és változatosnak tűnt a tanulnivaló, hogy beleszerettem a szakba, elköteleződtem mellette. Bár az alapképzés összességében egy nagy ívű, globális rálátást adott a társadalomtudományok egészére, közben már ráérezhetetttem a civilizációs-kulturális vonalra, megláthattam a politikatudományból táplálkozó elemzési szempontokat.

Említetted, hogy nehéz volt az átállás a gimnáziumi rendszerről az egyetemire. Mi a helyzet a költözéssel, milyen hamar sikerült beilleszkedni a kollégiumban?
Az első másfél évben a piliscsabai Iosephinum Szakkollégiumban laktam, ahol egy igazán szeretetteljes közeg fogadott. Színjátszó- és irodalmi köri, valamint kórustag is voltam, cseppet sem unatkoztam. Ha egy kis egyedüllétre vágytam, mindig volt hova elvonulni, de a jó társaságot sem volt nehéz megtalálni – számos remek barátság innen datálódik. Az időközben Budapestre költöző szakomat rövidesen én is követtem, és mára maradéktalanul sikerült elfogadni a nagyvárosi miliőt is. Már a fővárosban éltem, amikor elkezdtem a Sodalitas tehetséggondozó programot, melynek szervezésében nekem leginkább a retorikai órák adtak sokat. Tavaly áprilisban a Sodalitas keretein belül szervezett konferencián mutathattam be a program során végzett kutatásom eredményeit, illetve azóta egy a Sodalitas többi résztvevőjével közös tanulmánykötetünk is megjelent. Szintén a Budapestre költözésem időszakához köthető a Pázmány Ostrakonba nyert felvételem is. Az önképző körrel azóta immár két kötetünk is megjelent: az első A jó kultúrája: Ferenc pápa és a világ kihívásai címmel 2016 tavaszán, illetve idén szeptemberben bemutattuk a Közös jövőnk: A fenntarthatóság elmélete és gyakorlata címet viselő új kötetünket is.

Jelenleg a mesterképzésen elérhető Kulturális diplomácia, Regionális és civilizációs ismeretek, Európa tanulmányok és legújabbként Biztonságpolitika szakirány is. Hozzád melyik áll a legközelebb, mit választottál végül?
Bár MA képzésen tanulok, az esetem speciális: nem végzek szakirányt, ugyanis jelenleg az angol nyelvű kettős mesterdiploma-képzésben veszek részt, melynek értelmében, a második évben a lisszaboni Universidade Católica Portuguesa „Governance, Leadership and Democracy Studies” szakán tanulhatok, a specializációk pedig nem részei a képzésre összeállított tantervnek. Az általánosabb arculatú képzés során így mások mellett Regionális tanulmányok órán Indiáról és Kínáról tanultam, volt posztkolonializmusról és világrendszer-elméletről szóló kurzusom, de elvégeztem vallás és politika kapcsolatát vizsgáló tantárgyakat is.

A képzés második évében tehát már nem itthon tanulsz. Kint írod a diplomamunkádat is?
Igen, méghozzá angol nyelven, hiszen nálunk mesterképzésen kötelező idegen nyelven írni a szakdolgozatot. Számításba jöhetne még a francia is, ami gimnázium óta igen közel áll hozzám, szinte szerelem volt első hallásra. Az alapképzés során lehetőségem volt spanyolul tanulni, de a lisszaboni út miatt tavaly szeptember óta a portugál nyelvvel is ismerkedem. A diplomamunkámban terveim szerint azt az irányt folytatnám, amelyet az OTDK-ra készített dolgozatomban már elkezdtem kutatni. Természetesen nagyon örültem, mikor kiderül, hogy ezzel első helyezést értem el: megszállottan, nagy kedvvel dolgoztam rajta, és az OTDK után egyértelmű volt, hogy szeretném tovább fejleszteni a munkát, esetleg új aspektusokat adni az elemzéshez. A dolgozatban egyébként a konszocionalitás elméleti keretében vetettem össze Belgium és Hollandia esettanulmányát. Az említett elmélet lényegében azt állítja, hogy a társadalmilag töredezett országokban megvalósulhat a stabil demokrácia a társadalmi szegmensek politikai elitjeinek együttműködésén keresztül.

Miért éppen Belgium és Hollandia vizsgálata mellett köteleződtél el?
Még 17 éves koromban két hetet tölthettem egy Belgiumban megrendezett ifjúsági táborban és egészen lenyűgözött, hogy micsoda különbségek vannak az ország északi és déli része között: nevezetesen, az előbbit többségében angolul jó beszélő, építészetileg hasonló házakban és hasonló arculatú városokban élő flamandok lakják, míg úgy tapasztaltam, hogy a déli vallonok bohémebbek, az életet kedélyesen élik és franciául beszélnek. Ez egy kifejezetten inspiráló élmény volt:szerettem volna alaposabban foglalkozni azzal, hogy ennek a nyelvi-kulturális kettősségnek – aminek én tizenévesként csak a felszínét láttam – milyen okai lehetnek. Tehát a szemmel látható különbségek, azok magyarázata és gyökerei azonnal elkezdtek foglalkoztatni, ez az érdeklődés pedig majd az egyetemen kezdett egyfajta tudományos irányba fejlődni.

Mit gondolsz, a későbbiekben mennyire lesz nehéz dolgod nőként érvényesülni ezen a területen, hiszen a nemzetközi tanulmányok szakon végzettek gyakran diplomataként helyezkednek el, ami egy kifejezetten férfiak uralta terep.
Valóban, a történelmet tekintve a diplomácia hagyományosan a férfiak feladata és lehetősége, kiváltsága volt. Legjobb tudomásom szerint egyes államok, régiók még mindig távol állnak attól, hogy hasonló számban alkalmazzanak ezen a területen nőket és férfiakat. Úgy hiszem, ha egyszer elesnék egy lehetőségtől, igyekeznék első körben nem a nemi alapú megkülönböztetésben, hanem a megfelelő munka hiányában keresni a magyarázatot és a továbbiakban még több energiát befektetni a tennivalóimba. Izgalmas és változatos pálya lehet a diplomáciai külszolgálat, amelytől adott esetben nem zárkóznék el, az eddigi jelek mégis afelé mutatnak, hogy a politikának egyelőre inkább az elméleti vonatkozásaival foglalkozzam.

Milyen területen szeretnél elhelyezkedni?
Nem titok, hogy jelenleg különösen foglalkoztat a kutatás, szívesen dolgoznék oktatóként: pillanatnyilag erre tudok leginkább hivatásként tekinteni. Ilyen irányú érdeklődésemet nagyban köszönhetem a tanáraimnak is, hiszen kiváló, emberséges oktatói példákat láttam az egyetemen – de ösztönöznek és lelkesítenek az érdeklődő, szakmailag aktív hallgatótársaim is. Mindannyian hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanszéki légkör nekem – ha ez lehetséges – több mint tökéletes lehessen, a Nemzetközi Tanulmányok Tanszéket szellemi otthonomnak érezhessem.

Kik azok a tanárok, akik leginkább inspiráltak az eddigiek során?
A kérdést kronológiai rendben szeretném megválaszolni. Mindenképpen kiemelném Zsinka Lászlót, akinél első félévben 20. századi egyetemes történelmet hallgathattam. Ő volt az, aki értelmezési keretet adott a történelemtanulásomnak: ami addig összefüggés nélküli események és dátumok halmaza volt számomra, azt ő mintegy szövetbe helyezte, széles íveket felrajzolva, például a világháborúk előzményei kapcsán. Emellett, konzulensként segítséget nyújtott a szakdolgozatom elkészítésében is. Nyirkos Tamást is szeretném megemlíteni, akitől kezdetben politikai filozófiát hallgathattam, és akinek gondolatébresztő órái olyan nagy hatással voltak rám, hogy ami kurzust fel lehetett venni nála a későbbiekben, azt én elvégeztem – legutóbb a Világvallások politikáját. Később, a második félévben volt először órám Jany János tanszékvezetővel, akit – csak úgy, mint az itt említett többi oktatót – nagyszerű tanárnak  tartok. A félévek során a tananyagon túl is rengeteget tanultam tőle: hallgatóközpontúsága páratlan, a tudomány iránti elkötelezettsége példaértékű. De semmiképp nem hagyhatom ki Kőváriné Ignáth Évát sem, aki bár nem a Pázmányon oktat, Benelux-szakértőként lelkiismeretesen segített engem a BA-s szakdolgozatom elkészítésében és a Sodalitas keretein belül végzett kutatásban, illetve odaadó figyelemmel felügyelte az idén áprilisban bemutatott OTDK-dolgozatom elkészülését is. Hálával említem meg, hogy mind hozzátettek ahhoz, hogy a szívembe zártam ezt a szakot és szívvel-lélekkel tudok kutatni a témámban.

Az interjút Kuslits Szonja készítette.