A filmkészítés egy laikus számára mindig nagyon izgalmas terület, sokan egyfajta naív romantikával gondolnak erre a világra, pedig valójában ez egy kőkemény terep, ahol bírni kell az akár 14-16 órás munkanapot is. Egy ilyen gépezetben mindenkinek megvan a maga szerepe. Mit csinál egy gyártásvezető?
Ő az egyik vezető stábtag, aki együtt dolgozik az alkotókkal és a teljes stábbal, főnöke pedig a producer. Több nagy felelőséggel járó feladat hárul rá, lényegében ő felel a forgatás előkészítéséért, a lebonyolításért és aztán az elszámolásáért is. De a stábot is ő szervezi és írányítja. Mint gyártásvezető lényegében én felelek a film általában több százmillió forintos költségvetéséért. Egy forgatás nagyon drága, egy áttlagos magyar produkciónál a napi költség 4-10 millió forint között mozog, ezért nagyon fontos, hogy mindenki tartsa a határidőket. Ha csúszik a reggeli, később tudunk indulni, borul a nap. Ha elalszik egy színész, az akár százezrekbe is kerülhet, az idő tehát nagyon fontos, mindennek flottul kell menni. Minden fogaskerék számít, és ezt nekünk át kell látni. Imádom csinálni, de néha valóban tud elég stresszes lenni, hogy egy forgatási nap teljes anyagi felelőssége a vállamat nyomja.

Még 2015-ben gyártásvezetőként dolgoztál Deák Kristóf 2017-ben Oscar díjat kapott Mindenki című filmjében. Számítottál ekkora sikerre?
Erre nem lehet számítani. Nagyon sokat alakul egy alkotás az alapötlettől addig, míg véglegesítik. Forgatás közben ez a film is változott. Mi elégedettek voltunk, de egy film esetében sosem lehet kiszámítani, hogy végül milyen fogadtatása lesz. Példaként lehet említeni a legutóbbi munkám, a Genezis című filmet, ami szerintem nagyon jó mozi. A Berlinalé után 2 díjat kapott Szófiában, nemrégiben pedig főddíjat nyert Valenciában és operatőri díjat is kapott. Mégis, eddig kevesen látták, ami kissé elszomorít. De a tavaly bemutatott Brazilok című filmben is dolgoztam, az például nagy siker lett. Szóval előre képtelenség ezt látni, mert mi – érthető okokból – más szemmel nézzük azt a filmet, ami készítünk. Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét például útközben vettem át, és nem gondoltuk, hogy annyira szereti majd a magyar közönség, amennyire szerette. De visszatérve a Mindenkire, mikor elkezdtük nemzetközi fesztiválokra vinni, és sorra nyerte a díjakat bizakodtunk. Főleg, mikor kiderült, hogy bekerülhet az 5 Oscar-jelölt közé. Aztán nem csak jelölt lett, hanem meg is nyerte, de erre nem lehet számítani.  Egyértelmű, hogy ez komoly siker, de én már rég túl voltam a munkán, mire a film idáig jutott, hiszen én még 2015-ben dolgoztam benne. Mindig van egy kis csúszás az én munkám és a fesztiválok között. Bár természetesen én is figyelemmel kisérem a filmeket, amikben dolgoztam.

Nagyon otthonosan mozogsz ebben a világban. Mindig ezt a területet céloztad meg, vagy ez inkább csak így alakult?
A filmekért 6 hónapos korom óta rajongok és “mindenevő” vagyok, de a gimnázium végén csak a rádiózás érdekelt. Később a főiskolán is többen biztattak, hogy ez jól menne, alkalmas rá a hangom, de végül nem ez lett az én utam. Végzősként kommunikáció és történelem szakra akartam jelentkezni. Annyira érdekelt a kommunikáció, a film és a média területe, hogy az érettségi évében Sopronból minden szombaton Budapestre utaztam az ELTE-re kommunikáció előkészítőre, hogy megalapozzam az ismereteimet. Azonban pechem volt, mert éppen akkor módosították a rendszert, és kommunikációból nem lehetett felvételizni, csak magyarból. Végül nem lett annyi pontom, amire számítottam, hiányzott a nyelvvizsga is, és bár voltam felvételi elbeszélgetésen a Pázmányon, csak történelem szakra vettek volna fel. Épp a névnapomon kaptam az sms-t, hogy nem sikerült. Jelentkeztem Esztergomba is, a Pázmánytól akkor még külön álló Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolára is, méghozzá kommunikáció-művelődésszervező szakra. Ott ugyanis indult filmterjesztés szakirány, ami nagyon érdekelt. Esztergomból nem kaptam sms-t, de biztos voltam benne, hogy nem sikerült az sem. Végül késő éjjel üzent az akkori barátnőm, hogy úgy tudja, nekem kettő ponttal több van, mint neki, és ő egy ponttal maradt le. Vagyis: én bent vagyok. Kezdetben nem is hittem el, de aztán névnapi ajándékként megjött az üzenet, hogy felvettek. Nagyon boldog voltam, életem legjobb négy éve volt, míg oda jártam, számtalan élmény és emlék él bennem arról az időszakról.

Bár kommunikáció szakon rádiós újságíró szakírányon végeztél végül ezt a vonalat elengedted.
Igen, azt kellett tapasztalnom, hogy bizonyos szinten ”burokban” voltunk Esztergomban, és a főiskola alatt nem sikerült bekerülni egyetlen rádióhoz sem. Így, bár tanultam ezt a szakmát is, végül más irányok felé indultam. Esztergomban fantasztikus tanáraim voltak, akik nagyon magas színvonalon oktattak. Szerencsések voltunk, hiszen nagyon sok egyetemi oktató jött hozzánk tanítani a Pázmányról, míg a filmes tárgyakat zömében ELTE-s tanárok tartották. Bár sokszor nagyon kemény szigorlatokkal „örvendeztettek” meg minket, az oktatók közül szívesen emlékszem vissza például Abai Ilonára, Kéri Terézre és Győry Csabára. Ők főleg azért jelentettek sokat, mert folyamatosan kihívások elé állítottak minket, ezáltal pedig nagyon sok új ismeretet szívtunk magunkba.De áthallgattam más szakokra is, a szociálpedagógiai oktatás kiemelkedő volt akkor Esztergomban, én romológiával kapcsolatos tárgyakat is felvettem. A kedvenc óráim között szerepeltek a Logika, a Művelődéstörténet, Filozófia. A filmes szakirány több szempontból is izgalmas volt. Akkoriban például még vetítő teremben néztük a filmeket vetítő géppel és gépésszel, aminek egészen más hangulata volt, mint amilyen az most lehet. A filmeket a tanáraink hozatták a Magyar Nemezeti Fimarhívumból. Nem maradhatott ki egyetlen klasszikus sem. Mindezek mellett, ahogy azt már említettem a filozófia is közel áll a szívemhez. Még középiskolában négyen alapítottunk is egy filozófia klubot. Ezzel egyébként meglehetősen kilógtunk a sorból egy vas- és villamosipari szakképző iskolában, de nem bántuk. Sokat köszönhetek Farkas Gábor, történelem tanárnak, aki mára már igazgató egy másik intézményben és az akkori osztályfőnökömnek, Szabóné Hotváth Editnek is.

Említetted az oktatókat, de mi a helyzet a hallgatókkal? Tartod a kapcsolatot az akkori csapattal, a szakmában összefutnak-e az útjaitok?
Igen, bár nem mindig ilyen direkt módon. Nagyon összetartó közösség volt a miénk, sokakról tudom, hogy merre mentek tovább. Bár nem kedvelem túlzottan a közösségi médiát, a Facebooknak hála sokakról tudom, hogy hol tart az életük. Egyébként mi voltunk az utolsó olyan évfolyam, akiknek még nem szerepel a diplomájában a Pázmány, bár már akkor is tudtuk, hogy az a „nagy testvér”, és minket is tanítottak az ottani tanárok. Nem csak az oktatás színvonala, hanem a baráti kapcsolatok miatt is közel áll a szívemhez az az időszak, a nagy szerelem is beköszöntött sokunknál. Vannak, akik végül összekötötték az életüket, mások különböző irányokba fejlődtek és elváltak útjaik. De időről időre összejön a csapat, ami igazi időutazás.

Bár végül filmes szakirányon végeztél, ha jól tudom, egy ideig egész más munkáid voltak…
Valóban, miután végeztem az egyetemen dolgoztam szinte mindenhol. Voltam flottakezelő cégnél, csináltam telemarketinget, de belekóstoltam abba, milyen biztosítási ügynöknek, sofőrnek, vagy marketingesnek lenni. Végül négy évvel az után, hogy végeztem Esztergomban, 2011-ben úgy döntöttem, ismét visszaülök az iskolapadba, és felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásszervező szakára, bár az esélytelenek nyugalmával. Összesen ugyanis hat emberrel indult a szak. Így nem kis meglepetés volt, mikor kiderült, hogy felvettek. A sors fintora, hogy most is épp a névnapomon érkezett az sms-s, szintén elég későn.

Mennyire volt kemény Esztergom és a kihagyott évek után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanulni? Mit adott leginkább az egyetem?
Három éves volt a képzés. Onnantól, hogy felvettek beszippantott a filmes világ és a gyártásvezetés, nem tudnék mást csinálni. Ez az állandóan mozgásban lévő, mindig más városban élő ”cirkuszos élet” szerelem lett. Az egyetem alatt egyébként együtt dolgoztunk az operatőr, vágó, hangmérnők, rendező, és forgatókönyv író „szakosokkal”. Igazi műhelymunka volt, ahol elméleti és gyakorlati tudást és kapcsolatokat szereztem. Büszkeséggel tölt el, hogy A Provincia című film, amin akkor diplomamunkaként dolgoztam végül nagy siker lett, Cannes-ban is jártunk vele.

Jelenleg min dolgozol?
Most fejeztem be a Valan munkacímű thriller forgatását illetve elszámolását, ezért most pihenek, ami rám is fér, mert tavasszal Erdélyben forgattunk, és a mínusz 15 fokos hidegben 16-18 órát dolgozni elég fárasztó volt nem csak szellemileg, hanem fizikailag is. Úgy döntöttem, most egy pár hetet pihenek, évek óta nem volt ilyen.

Az interjút Kuslits Szonja készítette.