Idén szeptember 9-én IRUN oklevelet kaptál, melyhez ezúttal is gratulálunk. Mondd el kérlek, hogy mi az IRUN kezdeményezés legfőbb célja?
Az IRUN (International Research Universities Network) Excellence Programme a különösen motivált hallgatóknak ad lehetőséget arra, hogy kipróbálják magukat egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként. Nem az a lényeg tehát, hogy színötössel vágjon bele az ember, hanem, hogy lelkesedéssel és állhatatossággal. Nem csak az együttműködést és az idegen nyelveket lehet ebben gyakorolni, a munka komoly felelősséggel is jár, hiszen van egy úgynevezett „megbízó”, egy intézmény, vagy egyesület, aki egy kész és használható munkát vár a megadott határidőre.
Ami engem különösen motivál, az az örökségvédelem. Bár konkrétan az épített örökség érdekel, felkeltette a figyelmem a program 2014-2015-ös tanévre szóló címe: Digital Representation of European Cultural Heritage, azaz az európai kulturális örökség digitális megjelenítése.
Adolf Adriennel, Bognár Zsófiával, Hrecska Renátával és Köcsky Rékával kerültünk be a programba a mentorunk Almási Zsolt volt, az Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszékének vezetője. Öt holland diákkal és az ő két mentorukkal dolgoztunk együtt. Háromszor három hétre személyesen is találkoztunk a hollandok egyetemi városában, Nijmegenben, Luxembourgban és Budapesten. Együtt agyaltunk, írtunk, várost néztünk, múzeumokat látogattunk és persze sokat beszélgettünk.

Milyen tevékenységért kaptad pontosan az oklevelet?
A hollandiai első munkahét a feladatunk konkrét megfogalmazásával telt. A kulcsszó az enhanced publication, azaz értéknövelt publikáció volt. Ez a kifejezés a hollandok számára – akiknél már van digitális bölcsészettel foglalkozó tanszék – ismerősen csengett, nekünk teljesen új volt, de nemsokára már mi is csak dobálóztunk az e-publication szóval. Megbízónk egy luxembourgi székhelyű történelmi kutató intézet volt, amely az európai integritás létrejöttét vizsgálja, írott és képi forrásokat gyűjt és interjúkat készít a még élő, meghatározó személyekkel. Mi azt tanulmányoztuk, hogy hogyan lehet ezeket a publikációkat digitális felületen a modern kor adta informatikai lehetőségekkel és eszközökkel gazdagítva úgy megjeleníteni, hogy azok ne veszítsenek tudományos jellegükből, és tartalmukból sem. Az egyéves munkánk eredménye egy nyomtatott tanulmány lett, de a csoportunk úgy döntött, hogy – ha már e-publikáció – az interneten is megjelenünk vele.

Művészettörténet szakos vagy, mi a fő érdeklődési területed?
Az épített örökség, az épületek, a régi és új építőanyagok, az emberi szellem és a két kéz együttes munkájának lehetősége érdekel. Szakirányom szerint ugyan újkoros vagyok, de a legjobban a 19. század végi, 20. század eleji építészet érdekel, ezeknek a konstrukcióknak a múltat idéző homlokzata és a legkorszerűbb gépészete és technikai megoldása között lévő ellentmondás, amely mégis harmonikus és akár 100 évig is jól működő egységet képez. A szakdolgozatomat is ilyen, historizmus-korabeli kórházépületekből írom.

Mi motivált leginkább a Pázmányra történő jelentkezéskor?
Elsősorban az építészettörténeti képzés, hogy egyáltalán van és persze a színvonala. Fontos szempont volt, hogy itt tanít Rozsnyai József tanár úr, aki a felvételikor olyan magasra tette a lécet, mikor kortárs téglaépítészettel foglalkozó tervezőket kellett neki sorolnom, hogy rögtön tudtam, itt igazi és nekem megfelelő kihívások elé nézek. Annak idején az ELTE-t azért választottam, mert Budapesten volt. Mivel a Pázmány művészettörténet mesterképzése akkor már a Mikszáth téren működött, egyetemváltáskor a szeretett fővárost sem kellett elhagynom.

Legfőbb szakmai célod?
Szeretném elvégezni a doktori képzést és építészettörténetet tanítani bölcsészeknek és építészeknek is. Könyvet írni arról, hogy mitől lesznek egy épületnek műemléki értékei, hogyan lehet építéssel értéket teremteni. Továbbfejleszteni az építészet és a pszichológia együttműködését, kutatni a régi épületek példája nyomán, hogy milyen térben hogyan érzik magukat az emberek, milyen körülmények között érzik magukat jól és ezzel a tudással hogyan lehetne „jobbá” tenni az építészetet. A legfőbb célom talán az, hogy minél több ember meglássa a régi és a jelenlegi építészet értékeit és vigyázzon rájuk, tartsa fenn ezeket minél több generáció számára. Szóval rengeteg célom van, és hálás lehetek azért, hogy olyan társam van mellé, aki ebben támogat és motivál.

Az interjút készítette: Bognár Eszter