Rendezvényszervezés, fotózás, műsorvezetés következtek pályáján, de valami mégis hiányzott: 2017-ben másodszor is bekopogott a Pázmány BTK ajtaján. A ma egy filmgyártó- és forgalmazó cégnél dolgozó 31 éves szakember 2020-ban a Kommunikációs és Médiatudományi Intézet Film és videó tanulmányok specializációján végzett. Eddigi életútja arra is példa lehet az utána érkező, tévés, filmes világ iránt érdeklődő fiatalok számára, hogy feladni sohasem szabad.

Mesélj a Pázmányon eltöltött éveidről, az itt szerzett tapasztalataidról! Mi volt számodra a legmeghatározóbb élmény, ami Pázmányhoz köthető?
Az én Pázmányos életem a szó szoros értelmében igazi érzelmi hullámvasútnak tekinthető. 2010-ben vettek fel szabad bölcsészet alapképzésen, azon belül is Filmelmélet, filmtörténet szakra, a mesés piliscsabai Makovecz-Disneylandbe. Ennek a szaknak ez volt az induló éve, én pedig mindig is filmezéssel szerettem volna foglalkozni, ezért keresve se találtam volna ennél jobb választást. Jó, talán a Színház- és Filmművészeti Egyetemen még szívesen elüldögéltem volna – ahonnan mellesleg az első jelentkezésemkor az utolsó rostáról estem ki, – de mind a mai napig nem bánom, hiszen így nem ismerhettem volna meg a csodálatos pázmányos diáktársaimat, akik közül igaz barátokra leltem. Itt ismerkedtem meg például Csányi Marci barátommal, akivel megalapítottuk az Y Media Teamet. Ez egy fiatal filmesekből álló cégként indult, dokumentumfilmeket készítettünk a kor tinédzsereit érintő problémákról, mint példaképállítás, gyúrás, alkoholfogyasztás, szex, drogok és rock&roll. A tanulás mellett minden délután és este azon törtük a fejünket, hogy milyen új epizódot készítsünk, míg közben nagyon sokat inspirálódtunk a hétköznap tanultakból. Kiváló tanárok segítségével gyarapítottam tudásomat, mint például Dér András, Muhi András, Kovács Ákos, Pócsik Andrea, Kárpáti György… és a lista elég hosszú. Amikor kezdtem belerázódni a szinte normális formát öltött egyetemi létembe, rám talált a szerelem, aztán az új munkahely és csőstül beütött az „Élet”. Én lettem a VIVA Tv egyik friss műsorvezetője az Interaktív című zenés szórakoztató műsorban. Így kerültem be életemben először a kereskedelmi televíziózás világába, a kamera mögül immáron a kamera elé. Eleinte még össze tudtam egyeztetni a reggel 7 órai vonatozásaimat a 15 órai élő műsorok vezetésével, de ez csak ideig-óráig működött. Aztán totál szétestem. Eljutottam arra a pontra, hogy káoszba fordultak a vizsgáim és a nem teljesített tárgyaim száma elérte azt a szintet, hogy meg kellett szüntetni a hallgatói jogviszonyomat. Így aztán elbúcsúztam a szárnyas épülettől és feljöttem Pestre, a munkára koncentrálni, az új életemre.
Teltek az évek, egyik jó lehetőségből csöppentem át a másikba, munka, bulik, külföldi forgatások, új ízek, új szagok, könnyű és nehéz szituációk, amelyek között igyekeztem megfelelően ellavírozni. Barátok jöttek-mentek, szerelmek alakultak-múltak, és sajnos közben Édesapámmal is elveszítettem a földi kapcsolatot. Talán ezek voltak azok az érzések, amelyek rávilágítottak arra, hogy nem szabad feladnom a tanulmányaimat. Úgy döntöttem, hogy visszairatkozom az egyetemre, hogy befejezzem azt, amit egyszer már elkezdtem. Mivel az eredeti szakomat időközben eltörölték, a kreditjeimmel pedig egyenként kellett házalnom, végül Kommunikáció- és médiatudomány szakra vettek vissza 2017-ben, négy és fél évvel a hallgatói jogviszonyom megszűnése után. Itt ismét remek embereket ismerhettem meg, kiváló előadásokat hallgatva olyan tanároktól, mint Szekeres Csaba, Radetzky András, Andok Mónika vagy Lippai Roland. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, azt mondanám, hogy nem volt egyszerű ez az időszak sem. Jöttek ismét az új tapasztalatok, új órákat hallgathattam, új pillanatok részese lettem, és immáron hoztam a kötelezőt. Megszereztem az első BA diplomámat 2020-ban. A sztorinak még azonban korán sincs vége… de ezt majd máskor.

Miért döntöttél anno amellett, hogy a média világában szeretnél dolgozni? Milyen főbb munkáid voltak eddig ezen a területen?
Ha jobban belegondolok, akkor már gyerekként is a filmekről fantáziáltam. Édesapám minden hétvégén moziba vitt, egészen kiskoromtól a filmeken szocializálódtam és azokból nyertem a legfontosabb impulzusaimat, tapasztalataimat. Már akkor éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.  Az említett 2011-12-es éveimet a tévés műsorvezetés határozta meg az egyetem mellett. Számos figurát megismertem a magyar zenei közéletből, popkultúrából, filmes berkekből és olyan kulcsembereket is, akikkel együtt dolgozhattam a későbbiekben. Így jött az, hogy például a Kellegy Kft. kreatív munkatársa lettem, rendeztem, felvettem, vágtam, telefonáltam, kávét főztem, mindezt olyan brandeknek, mint a Jack Daniel’s, Nescafé, Under Armour, és még sorolhatnám. Ezekben az években a belváros legpatinásabb épületeiben, szórakozóhelyein és művészeti kiállítóterek falai közt aktívan foglalkoztam rendezvényszervezéssel is,. Voltak saját buli-sorozataim és promotáltam is. Dolgoztam többek között az RTL 2 csatornán futó „Forró nyomon” című oknyomozó műsorban gyakornokként. Megismertem testközelből, hogy dolgozik Máté Kriszta és Hadas Kriszta. Megalapítottam az első saját fotóstúdiómat, melyet keresztanyámmal közösen családi vállalkozás keretében nyitottunk Budán. A fotózás mindig is érdekelt, eldöntöttem, ezen a területen is kipróbálom magam. Sőt, valójában a film, a fotó, a zene kéz a kézben járva mindig meghatározta az életemet. Olyan márkákkal dolgoztam együtt az elmúlt években, mint a Pepsi, Samsung, LEGO, Nivea és még sorolhatnám. A tévézés mellett szeretnék lassan dokumentumfilmet, majd idővel nagyjátékfilmet rendezni. A célom egyszerű: maradandót alkotni. 

Mennyire tartod fontosnak a kapcsolati rendszer kiépítését az egyetemi évek alatt?
Borzasztóan. A kapcsolatépítés az élet számos területén fontos és az egyik legalapvetőbb csavarkulcs a szerszámosládában. Az egyetemen ez hatványozottan igaz. Kétféle típusú diák létezik: van, amelyik a büfé előtt ülve a szünetekben szalámis szendvicset majszolgat és a jegyzeteit bújja. A másik karakter, aki a gangon, míg a többiek cigiznek, hangosan röhögcsélve meséli az előző esti buli élményét. Én valahol mindig a kettő között léteztem, talán ez a fajta bipolaritás a mai napig jellemző rám, pont annyira vagyok halk, mint annyira harsány. Hangulat-, kedv- és szituációfüggő személyiség vagyok. Ha a jelenlegi, frissen az egyetemre jelentkezett diákoknak kellene javasolnom valamit, azt mondanám, hogy mindig ápoljanak jó kapcsolatot a tanáraikkal és ne féljenek kérdezni, hogyha valamit nem tudnak. Beszélgessenek néha az első blikkre vadidegennek tűnő figurákkal is. Néha a legcsendesebb diáktársak ugyanarra gondolnak, mint te és pont az a tudás hiányzik belőled, ami bennük megvan. Ezért akár inspiráló hatással is lehetnek rád. Azt üzenem nekik, hogy merjenek ismerkedni és számos új kapu fog kinyílni előttük. 

Mit gondolsz, mik azok az egyetemi programok, amelyekkel segíteni lehet a fiatalokat a szociális, szakmai kapcsolatok kiépítésére?
Ez jó kérdés. Én egyszer sem voltam egyetemi gólyatáborban, se a szabadbölcsészeten, sem pedig a kommunikáció szak kezdetén. Engem valamiért azok az események hidegen hagytak, a gimnáziumban sem dobbantották meg a szívem. Bár szeretném zárójelben megjegyezni, hogy a patrónusom, Molnár Áron „noár” volt. Van olyan diák, akinek viszont ez kaput jelent a nagybetűs egyetemi élet felé.  Szóval ha valahol el kell kezdeni, akkor a gólyatábort mindenféleképpen kiemelném, mint basic közösségépítési eseményt. Ha a filmes szakmát tekintem, akkor nagyon jók például az egyetemi kommunikációs délutánok, filmklubok és egyéb médiás rendezvények, amelyek esélyt adnak a diákoknak tapasztalatszerzésre. Ja és nehogy kihagyjam a sportot. A sporteseményekben benne van minden, ami fontos számomra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a mai napig havi szinten futballozom a volt tanáraimmal. A jó kapcsolatokat a pályán belül és kívül is építeni kell.

Kérlek mesélj az 1920 – Az Új Közép-Európa című animációs filmről. Honnan jött az ötlet?
Trianon után pontosan 100 évvel arról szerettünk volna megemlékezni, hogyan és miképp vélekednek az emberek a múltról a jelenben. A filmünk szereplői külföldi történészek, akik kívülről befelé haladva fejtik ki véleményüket a Trianoni békeszerződéshez vezető útról. Tisztában vagyok azzal, hogy van egy masszív réteg, akinek már a könyökén jön ki, ha egy kocsmai beszélgetés során előkerül a Trianon szó, de legbelül tudom, hogy az öntudatos magyar embert érdeklik az ilyen kérdések. Érdemes ezekre a kérdésekre hosszú éveken keresztül válaszokat keresni. Továbbviszem, ennek még edukációs szerepe is van a magyar közéletben. Bízom benne, hogy talán egyszer visszaköszön a filmünk egy tankönyvből vagy ismeretterjesztő anyagból.

Kreatív producere vagy a Hungarikumokkal a világ körül című filmsorozatnak. Milyen helyekre sikerült eljutnod a műsorral, melyik volt a kedvenced?
Nos, ez egy elég funky szerelemprojekt. Kapásból ott kezdeném, hogy sok tévénéző és kritikus számára ez az egész csak annyit tesz, hogy jóképű fiatalok bemutatják a nagyvilágot, nyaralnak és az óceánparton Unicumot isznak… de ennél persze sokkal összetettebb a kép. Ez a műsor azoknak készül, akiket érdekli a nagyvilág magyarságának helyzete, kint élő honfitársaink sorsa, vagy utazás szempontjából is kíváncsi ezekre a helyekre. Nem fogom kerülgetni a forró kását, óriási meló van benne. A szervezés, a gyártási előkészületek, a történelmi kutatómunka, a kiutazáshoz szükséges engedélyek, szerződések és forgatási kötelezettségek elintézése nem öt percet vesz igénybe. Az utómunka és az online kommunikáció szintén a mi feladatunk. A poszt-kommunikáció és a hirdetések kezelése szintén olyan feladat, amit házon belül oldunk meg, „teher alatt nő a pálma” címszóval. A hagyományok iránti tisztelet, az értékteremtés- és értékőrzés, ez a küldetésünk. Ha a műfaji behatárolást említjük, akkor ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozatnak kellene nevezni, vagy infotainment docu-realitynek, de ez így túl unalmas. Inkább csúnya szóval annyit mondanék, hogy magazinműsor. Lassan hatodik éve megy a TV2 csatornáján. Nyolc héten át nyolc epizódban mutatjuk be a magyarok mindennapjait szerte e világban, megismertetve a nézőket az adott kultúrával, történelemmel, gasztronómiával. Olykor furcsa és jópofa, vagy néha kínos szituációkon keresztül. Jelenleg tart az ötödik évadunk premiere, amelyben a csapat Latin-Amerikába látogatott el. Mint a műsor kreatív producere ilyenkor itthonról, Budapestről figyelem a forgatások menetét, hiszen a stáb egyes tagjainak innen kell erősíteni a munka menetét. Én is epekedve, csodálattal nézem, hogy merre jár a forgató csapat, de közben bizakodom abban, hogy a jövőben talán én is velük tarthatok egyszer. Próbáljuk a legjobbat kihozni minden egyes epizódból, a hazai sztenderdeket tartva minőségben és tartalomban. Tudjátok, kis pénz - kis foci, kis stáb - nagy álmok.

Mit gondolsz, a mai fiatalok számára mennyire könnyű vagy nehéz elhelyezkedni a média világában? Mit tanácsolnál a frissen diplomázott pályakezdő fiataloknak?
Nem biztos, hogy mindenki úgy el tud helyezkedni, ahogyan anno nekem sikerült. Nem mindenki annyira extrovertált, vagy szeret a figyelem központjában lenni, mint én. Ugyanakkor egy csapat olyan fiatal tehetség van elszórva az országban, akik még nem, vagy éppen nem olyan pozícióban dolgoznak, mint amilyet a tudásuk megkíván. Minden pályakezdő fiatalnak azt tudom javasolni, amit én is mondogattam magamnak, a tükör előtt álldogálva: nem szabad feladni az álmainkat. Sajnos sokan vannak, akik nem kapnak olyan esélyt az élettől, amilyet megérdemelnének. Ahogyan az egyetemi közösségépítésnél is említettem, néha kell, hogy olyan személyhez forduljunk a környezetünkben és kérjük ki a véleményét, aki már el tudott helyezkedni egy bizonyos általa kiszemelt területen. Jól kell tudni használni a kapcsolatokat és mondjuk ki a frankót… közel kell lenni a tűzhöz! Hogyha szeretnénk valamit kezdeni az életünkkel, akkor manapság az internet is számos lehetőséggel kecsegtet. A Facebook, a YouTube, az Instagram és a TikTok olyan munkákat kínál számunkra, amit nem is gondolnánk… sokszor csoportokban és fizetett hirdetésekben, vagy éppen felugró ablakokban jön velünk szembe egy új lehetőség. Aki a média területén szeretne elhelyezkedni, az legyen tudatos médiafogyasztó. A tudatosságot még egyszer kiemelném. Eszeveszett sok irreleváns tartalom jön velünk szembe naponta a neten, mert nem megfelelő oldalakat követünk, vagy nem úgy targetálunk bizonyos dolgokra, amiből hasznunk származhat. Az egyetemisták létezője és mozgató rugója a folyamatosan fejlődő közösség, az együtt alkotás ereje. Sosem tudni, hogy mi jön veled szembe, pontosan ezért olyannak kell lenned, mint egy nagy sárga szivacs és magadba szippantani minden újat. Ahogy édesanyám mondani szokta: „nincsen az életben lehetetlen, csak tehetetlen ember”. 

Van valami, amit hogyha tehetnéd, már másképp csinálnál életben?
Ezen sokat rágódtam, de harmincéves koromra rájöttem, hogy semmit nem csinálnék másképp. Minden egyes hibám, minden egyes rossz dolog, amit tettem, elvezetett végül ahhoz a jóhoz, ami meghatározza a jelenem. Minden ajtó, amit nem nyitottam ki, vagy minden folyó, amibe nem léptem bele, sose tudjuk, hova vezetett volna, de ez így van jól. Az egész életnek, a tanulásnak, a diáklétnek az útkeresés a célja, pontosítanám: boldognak lenni az úton. A lényeg az, hogy kihozzuk a maximumot a pillanatból, ami éppen adódik, és nem szabad sopánkodunk, hogy mit nem tettünk meg. Ha van rá lehetőségünk, akkor a feladatainkat kezdjük el még ma és ne halasszuk holnapra. Minden okkal történik, de hogy ne lőjek el még egy rakás hangzatos közhelyet, az egyik legfontosabb talán az elszántság. Ha jól lősz kapura a jobb lábaddal, akkor előbb-utóbb érdemes megpróbálni ballal is.

Interjú: Juhász Zsófia Vanessza