Aki ismert korábban is, már az egyetemi hallgatói életben nagyon aktív emberként emlékezhet rád, intenzív HÖT-özéssel teltek az éveid. Hogyan tudtad ezt kivitelezni a tanulás mellett?
Emlékeim szerint viszonylag harmonikusan sikerült ezt megoldani. Első éves koromban már az egyetemi televízióban dolgoztam, kommunikációsként jól jött szakmai gyakorlatnak. Ezután jött a hallgatói önkormányzati munka, amit a tanulással, úgy érzem azért össze tudtam hangolni. Később pedig, ahogy az ember jut előre a tanulmányai során, negyed-ötöd évre, amikor már nem volt annyi óra, még többet lehetett a HÖT-tel foglalkozni. 2004-ben szereztem abszolútóriumot és 2007-ben diplomáztam. Abban a három évben az országos hallgatói önkormányzati munkára koncentráltam elsősorban, személyes döntés volt, hogy valamivel később lesz diplomám, a kettőt viszont már nem lehetett volna együtt megfelelően végrehajtani.

Szakmai szempontból is gondolom nagyon gyümölcsözőek, hasznosak voltak ezek az évek.
Szakmai szempontból hasznos volt az egyetemi tévé is, azt is nagyon jó gyakorlati terepnek tartottam, a Hallgató Önkormányzat pedig kapcsolatépítési és szakmai szempontból is tényleg nagyon fontos volt. Az ember itt sokat megtanult egy szervezet működéséről, amit később az államigazgatásban is lehetett hasznosítani.  És még van egy nagy előnye, hogyha valaki egy országos szervezetben kezd el dolgozni: nagyon sokféle embert ismer meg. Mert a HÖOK-ban ugye mindenféle ember van: az erdésztől a villamosmérnökön át a közgazdászig, nagyon sokféle. Ez pedig szélesíti a látásmódot, ami alapból hasznos, de különösen a bölcsészeknek, hiszen nekünk sok helyzetben kell emberekkel bánnunk.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának a külügyekért és kommunikációért felelős elnökségi tagja lettél, alelnök, bekerültél a szakmai „nagypolitikába". Milyen ügyek képviseletére vagy a mai napig is büszke ebből az időszakból?
Kucsera Tamás Gergely, aki szintén pázmányos hallgató volt, aztán HÖOK elnök lett, talán ő mondta egyszer, hogy a HÖOK az politika kicsiben. Ez annyit jelent, hogy szinte ugyanazok a működési mechanizmusok működnek egy országos érdekképviseleti szervben is, mint a nagypolitikában. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam én is. 2005-ben és 2006-ban voltam a külügyekért és kommunikációért felelős elnökségi tag, előtte pedig sajtófőnök két évig. A legemlékezetesebb a 2006-os hallgatói demonstráció volt a valódi felsőoktatási reformért, a tandíj ellen. Ez ellen szerveztünk tiltakozó akciókat, először inkább „partizán jellegűeket”, majd amikor ezek nem vezettek eredményre, akkor országos demonstrációt is. Ez egy igen fontos lépés volt akkor.
De büszke vagyok arra a civil összefogásra is, amit a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, a Gyógyszerész-, és Orvosi Kamarával, az Írószövetséggel, és a Liga Szakszervezetekkel hoztunk létre, abban az időben ez a szervezet próbálta hallatni a civil szervezetek hangját.
A HÖT-ben a külügyes feladataim közül talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült tartalommal megtölteni a Visegrádi Országok Hallgatói Együttműködésének a munkáját. Az európai hallgatói szervezeten belüli platformja volt ez a visegrádi országoknak, négy országból öt hallgatói szervezet volt benne. Elég komoly regionális erőtérré váltunk az európai hallgatói szervezetben, ahol így sikerült hatékonyan képviselni azokat az érdekeket, amelyek ennek a régiónak fontosak. Az itt szerzett tapasztalatokat természetesen a mostani munkámban is hasznosítani tudom.

Legemlékezetesebb momentum a Pázmányról? 
Nagyon jó éveket töltöttem el a Pázmányon, és az egészben volt egyfajta flow-élmény. Persze az ember sokszor inkább a jóra emlékszik. Ókori kelet vizsga előtt persze már kevésbé volt jellemző rám a flow-élmény... főleg a harmadik nekifutásnál nem... Más volt persze akkor még az egyetem, egy viszonylag szűk közösség, fiatal kar, sok esetben kezdeti lépések. Volt egy fiatalos, előre haladó, ugyanakkor a hagyományokra építő, stabil lábakon álló jellege az egésznek, ami áthatotta ezt a pár évet, amit ott töltöttünk. Nem tudnék kiemelni egy dolgot, kellemes és hasznos időszak, jó élmény volt, még az általánosan kötelező előadások is szélesítették a látásmódomat, nagyon határozottan befolyásolták a világképemet.

Milyen tapasztalatoknak vetted leginkább hasznát a későbbiekben?
Történelem és kommunikáció szakon folytattam a tanulmányokat. A történelem szakon olyan elemző, analizáló képességre tehet szert az ember, ami a mindennapokban is elősegíti, hogy képes legyen folyamatokat átlátni. Amikor történelmi koncepcióba helyezi az ember a mindennapokat, az azért egy nagyon hasznos dolog. A kommunikáció szak pedig, amit sokan tévesen áltudománynak tartanak, a mindennapok történéseinek a megértéséhez segített hozzá, és persze ahhoz, hogy az ember kifejezze saját magát. A kommunikáció szakon tanultak a mai napig végigkísérnek a szakmai karrieremben. Nagyon sok mindent a mai napig onnan merítek, amit ott tanultam. Akár érveléstechnikából, akár tárgyalástechnikából, egy helyzetnek a struktúrált körülírásából, amikor egy szervezetet vezetek, és a kollégáimat kell motiválnom, jutalmazni, irányítani. A vezetői készségek fejlesztésében segített igen sokat.

IT területen, majd több évig a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban osztályvezetőként is dolgoztál. Magyarországon igen jellemző, hogy már akár kisebb szakmai hibákat, hiányosságokat is fel tud fújni a sajtó egy-egy minisztérium munkájával kapcsolatban, míg a pozitív hírek nehezebben törik át az ingerküszöböt. Meg lehet ezt szokni? Neked milyen tapasztalataid vannak ezzel kapcsolatban?
2011 legelején kerültem be az államigazgatásba, rögtön középvezetői pozícióba. Előtte a piaci szférának egy meglehetősen kemény szegmensével, a nagyvállalati informatikával foglalkoztam, ami egy teljesen más világ. Amikor a Fejlesztési Minisztériumban kezdtem el dolgozni, az egy újonnan megalakult tárca volt, korábbi minisztériumok összevonásával jött létre, itt nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Egy fiatalosabb, egészségesebb korösszetételű csapatba kerültem bele, ahol jellemző volt a közigazgatás lehetőségein belüli folyamatos motiválás, visszajelzéseket kaptunk a munkánk nemcsak negatív, hanem a pozitív részéről is. Kívülről az emberek valóban inkább a rosszabbat veszik észre a közigazgatással kapcsolatban, de ez egy ilyen típusú munka, ezzel szerintem együtt lehet élni. Nagyon más típusú stressz van itt, mint a piaci szférában, és nagyon érdekes a két tapasztalatot összevetni. Az, hogy ez egy szigorúbb, a formalitásokra sokkal jobban építő rendszer, az alapvetően a természete az államigazgatásnak, de nekem nem voltak olyan rossz tapasztalataim, mint amik  a közhiedelemben élnek. Ráadásul az elmúlt években sok olyan intézkedés történt, ami jobbá tette, közelebb hozta az emberekhez az államigazgatáshoz. Egy egyszerű példát mondok: tavaly kislányunk született, ahhoz kapcsolódóan is volt egy csomó intéznivaló, ezek sokkal gyorsabban történtek, mint tíz évvel ezelőtt. Nekem az a tapasztalatom, hogy manapság, amikor az ember ügyeket intéz, már segítőkészebb ügyintézőkkel találkozik. Maga a struktúra alakult annyit, hogy egy kicsit jobb legyen. Mindig is más lesz az államigazgatás dinamikája, mint a piacgazdaságé, ez a szektor sajátossága, nem ország sajátosság, és nem kormány sajátosság. Minden országban szidják az államigazgatást, hogy sokszor lassú, meg bürokratikus, az államigazgatásban dolgozók meg arra panaszkodnak, hogy túlságosan leterheltek.

Osztályvezetőként milyen ügyekkel foglalkoztál elsősorban?
A Fejlesztési Minisztérium Vagyonpolitikai Államtitkárságán dolgoztam, a felsőoktatási intézmények vagyonfelügyelete volt a feladatunk. Gyakorlatilag ezt a struktúrát nekünk kellett kialakítanunk, ilyen korábban ennél a minisztériumnál nem volt. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az állami felsőoktatási intézmények - tehát a Pázmány pont nem - állami tulajdont használnak. A minisztériumoknak az a felelőssége az adófizetők felé, hogy felügyeljék, hogy a főiskolák és az egyetemek a közvagyonnal felelősen bánnak-e. Magyarországon az állami egyetemek értékesíthetnek állami vagyont, amit utána saját céljukra használhatnak, mint saját bevételt, a kezelésükben lévő állami vagyon fejlesztésére. Ennek van egy engedélyezési eljárása, ezt csináltuk mi. Abban az időben a mi feladatunk volt az egyetemek gazdasági főigazgatóinak a kinevezése. Ez egy miniszteri feladat volt, a fejlesztési miniszter látta el ezt a feladatot, ennek a munkának az előkészítése volt a mi dolgunk. Mondhatom, hogy a kancellári rendszer előfutára volt ez. Akkor a felsőoktatásban voltak gazdasági tanácsok, és a gazdasági tanácsokban miniszteri delegáltak ültek (más minisztériumok delegáltjai is), ami egy konzultatív testület volt, és a fejlesztési miniszter delegáltjai az én kollégáim voltak, az ő munkájukat kellett összefognom. Továbbá véleményeztük az egyetemek vagyongazdálkodási tervét, költségvetését, tehát  főként kontroll feladat volt. 2011 év végén új felsőoktatási törvényt fogadott el a parlament, ahhoz is hozzá kellett tenni a magunk részét a saját területünkről.

Tavaly év végén nagy megtiszteltetés és egyben nagy szakmai kihívás is ért, kineveztek a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) főigazgatójának. Milyen ügyek megoldását tartod a legfontosabbaknak az elkövetkezendő néhány évben? Milyen KKI-val lennél elégedett mondjuk három év múlva?
Igen, ez nagyon izgalmas időszak, és valóban nagy megtiszteltetés és kihívás is egyben. Ez egy nagy múltú intézmény, a feladatunk az, hogy a jövője is legalább ilyen nagy legyen, ha nem még nagyobb. A KKI a Magyar Külügyi Intézet jogutódjaként működik, az a név talán jobban ismert. A Külgazdasági és Külügyminisztérium háttérintézménye vagyunk; kutatóintézet, háttérintézmény és agytröszt - ezzel a hármas definícióval lehetne a mi munkánkat leírni. A Külügyminisztérium is, hasonlóan más tárcákhoz, kiegészülve a külképviseletek hálózatával, nagykövetségekkel számtalan közigazgatási feladatot is ellát. A mi intézményünk abban támogatja ezt a munkát, hogy olyan közép és hosszútávú stratégiai elemzéseket készít, ami a magyar külpolitika prioritásaihoz kapcsolódóan segíti a döntéshozók munkáját. Emellett az intézet a magyar külpolitikához, külgazdasághoz kapcsolódó közéletnek egy fontos, reményeink szerint legfontosabb műhelye. Itt a feladatunk az, hogy a szűkebb szakmai, és a tágabb nyilvánosság számára is egy felület legyünk, ahol a külpolitikával kapcsolatos közélet meg tud jelenni, ahol érvek ütköznek ellenérvekkel, illetve ahová a külügy magasrangú külföldi vendégei eljöhetnek előadni. Az elmúlt fél évben számos külföldi minisztert, államtitkárt, diplomatát, tudóst láttunk vendégül, akik aktuális témákról adnak előadást, rendszeresen heti 2-3 rendezvényünk van. A nemzetközi szakmai közéletben is benne vagyunk: nemzetközi hálózatokban működünk, tartjuk a kapcsolatot a hozzánk hasonló intézetekkel, együtt dolgozunk velük esetenként.
Ha az intézet képes lesz arra, hogy folyamatosan jelen legyen stratégiai támogatóként a külügyminisztérium életében, és olyan anyagok készüljenek, ami a magyar külpolitika sikerességét elősegítik, akkor elérjük a célunkat. Valamint, ha folyamatosan egy olyan magas szakmai színvonalat tudunk fenntartani, ami ehhez hozzájárul. Nekem az a dolgom, hogy a legjobb embereket megtalálva érjem el ezeket a célokat, és egy stabilan működő intézményt tartsak fönn. 

Az interjút készítette: Bognár Eszter