Magyar nyelv- és irodalom szakon végzett a Pázmányon. Emlékszik még, hogy miért a Pázmányra jelentkezett?
Ma már nehezen elképzelhető, mennyire nagy küzdelem volt 1992-ben bejutni egy egyetemre, főiskolára. Engem elsőre nem vettek fel az ELTE-re. A Pázmány új alternatíva volt mindenféle szempontból, a rendszerváltás utáni években új szellemiséget hozott, több egyetemi férőhelyet, teljesen más oktatási struktúrát, mint az akkoriban működő állami egyetemek. A szüleim a rádióban hallották, hogy indul egy új egyetem. Örültem a lehetőségnek, és felvételiztem.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani?
Nem mondható tipikusnak, hogy valaki a magyar szakos diplomájából él. Pedig az államvizsga után azonnal dolgozni kezdtem, világirodalmat tanítottam egy könyvkereskedelmi iskolában, és utána is az irodalom határozta meg a pályám.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidéznia pázmányos évekből?
Az első évfolyamban végeztem. Az egyetem első hallgatói egy Ménesi úti apácazárdában kezdtek. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy harmadévtől Piliscsabára kell utazni, mert ott lesznek az előadások és a szemináriumok, hihetetlen volt, hogy az orosz laktanya helyén majd organikus stílusú épületegyüttes alkotja a campust, hogy valóban diplomát fogunk kapni. A Pázmány tényleg a semmiből emelkedett ki, és ez a szemünk előtt történt, a részesei voltunk. Ez a legnagyobb élményem, hogy a semmiből valami lett. A rendszerváltás utáni évek lendületében zajlott mindez, azóta is magunkon mérjük az időt, kiből mi lett, elégedett-e, sikerült-e ennek a generációnak újat teremtenie. Szép emlék a parlamenti könyvtári csapat, a csütörtök esték a Közgáz pincében, és az első autóm, egy kis Polski Fiat, amelybe meglepően sokan befértek a Piliscsabáról Pestre vezető úton. A legmélyebb barátságaimat a Pázmánynak köszönhetem, és többségük azóta is tart.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami segített szakmailag?
Volt egyszer egy századvég szak. És ezzel megemlékeznék Kiczenko Judit tanárnőről, aki idén év elején hagyott itt bennünket. Azt hiszem, nagy álmát valósította meg azzal, hogy kidolgozott egy hároméves képzést, amely a XIX. század végének irodalmára, kultúrájára fókuszált. Kijárta, hogy minor szakként fogadják el a fin du sciècle specializációt, és így alaposabban tudtunk foglalkozni egyetlen korszakkal. Érdekes kísérlet volt, hogy az ezredforduló diákjaiként hogyan látjuk a száz évvel korábbi európai kultúrát. Az irodalom mellett előadásokat hallgattunk a századvég képzőművészetéről, zenéjéről, filozófiájáról, történelméről. Ez a képzés adta a későbbi tudományos kutatásaim témáját, és azt a kultúraszemléletet, hogy az irodalmi folyamatokat a társművészetekkel kölcsönhatásban látom. Itt tanított Szegedy-Maszák Mihály is, aki a doktori tanulmányaim során témavezetőm lett.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?
Kísérleteztem. Úgy éreztem, hogy valaminek csak az előszobájába léptem, és tovább kell képeznem magam. Művészeti és tudományos irányban indultam el, végül a tudományos jött be. Közben dolgoztam, előbb óraadó tanárént, múzeumi tárlatvezetőként, persze fillérekért és részmunkában, később könyvkiadói szerkesztőként.

Az irodalomtanítás, a tudományos kutatás, a könyvkiadás és a kulturális diplomácia területén is szerzett szakmai tapasztalatokat. Hogyan függenek össze ezek a területek? Mit adtak ezeken a területeken szerzett tapasztalatok? Kiemelné bármelyiket is, és ha igen, akkor miért?
Mind a négy területben az irodalom közös. És a könyv. A diplomácia úgy kapcsolódik az irodalomhoz és a könyvhöz, hogy a kulturális magyar intézeti hálózatot összefogó Balassi Intézetben, majd a Külügyminisztériumban dolgoztam, ahol kulturális rendezvények szervezésével – köztük a magyar irodalom külföldi reprezentációjával, a magyar írók, könyvek könyvvásári bemutatásával – foglalkoztam. Egyfajta ügynöki tevékenység ez, komplex terület, kell hozzá üzleti tapasztalat és irodalomismeret, rálátás a könyvszakma hazai és nemzetközi szcénájára.

Könyvkiadói tapasztalatait a gyermek- és ifjúsági könyvekre szakosodott Móra Könyvkiadóban gyűjtötte, ahol tizenöt évig dolgozott szerkesztőként, főszerkesztőként. 2020. április 20-án az Athenaeum Kiadó és a Partvonal Könyvkiadó igazgatói posztjába került. Pontosan mi a feladata? Mi jelenti a legnagyobb kihívást?
Nagy felelősségnek érzem, hogy egy majdnem 180 éves kiadó élére kerültem, Magyarország legrégebben alapult és ma is működő könyvkiadója az Athenaeum, bár volt olyan időszak a történetében, amikor csak kereskedésként vagy nyomdaként funkcionált. Ha a régi nagyságát nem is őrizte meg, rangja van, és szeretném, ha olyan kiadványokat tudnánk megjelentetni, amelyekről ez az olvasóknak is eszébe jut. Eddigi könyves tapasztalataimhoz képest újat jelent, hogy a két kiadó önálló gazdálkodásának alakítása is a feladatom, ugyanakkor a könyvek előállításában, vagy a kiadói terv készítésében nagy gyakorlatom van.

Mik a tervei a jövőre nézve?
Szerencsés vagyok, mert minden munkámat, amit eddig végeztem, szerettem, örömömet leltem benne. Azt remélem, hogy ez a jövőben is így lesz.

Az interjút Kemény Mária készítette.