A kilencvenes évek első felétől kiépülő egyetemi campus valódi alma mater volt számára, furcsa épületeivel és a remek közösséggel együtt. A követelményszint nagyon magas volt, de éppen ez, és a remek tanári kar inspirálta. Azóta tanárként azt vallja, az irodalom oktatása azért is fontos, mert nélküle nem őrződne meg az évezredes európai tudás.

A Pázmányon 1992-től hallgatóként és később tanárként is jelen volt az egyetem életében – diákkorából milyen emlékekre gondol vissza szívesen?
Az első évfolyamba jártam. Nagyon kalandos és jó időszak volt, nagy tekintélyünk volt az ifjabbak előtt azzal, hogy már túléltük az első éveket. Maróth Miklós dékán úrnak az egyik legfőbb elve volt, hogy terhelhetőek vagyunk. Rengeteg óránk volt, így tényleg nagyon büszkék voltunk magunkra, amikor sikeresen túljutottunk egy-egy féléven. Rendkívül izgalmas volt látni a piliscsabai campus felépülését, ahová harmadéves korunkban költöztünk ki.

Miért magyar-latin szakra jelentkezett és miért a Pázmányra?
Eleinte csak a magyar szak volt számomra bizonyos, mivel semmi mást nem szerettem gyerekkoromban, csak olvasni. A Pázmányon aztán nem is tudtam eldönteni azonnal, hogy melyik korszak érdekel. Felvettem a régi magyar irodalom és a századvég specializációt is. Aztán a hangsúly a régi irányába mozdult, ehhez viszont elengedhetetlennek gondoltam a latin szak elvégzését, így aztán egy hasonló cipőben járó történész barátommal vettünk egy mély levegőt és a középfokú nyelvvizsga után megkérdeztük dékán urat, hogy fölvehetnénk-e a latin szakot. Negyedéves voltam magyaron, amikor latinon elsős. A Pázmány – sokszorosan beigazolódott – életem egyik legjobb választásának bizonyult. Mivel elsők voltunk és nem voltunk túl sokan, bár magyaron száz, latinon harminc fős évfolyamunk volt, a tanárok sokkal jobban figyeltek ránk, mint mondjuk egy nagy egyetemen, alakíthattuk is bizonyos mértékig az óráinkat. Például ha valakit nagyon szerettünk, kérhettük, hogy tartson még nekünk órát. Most nagyon hiányzik a speciálkollégiumok szabadsága. Ez olyan óratípus volt, ami teljesen szabadon választható és gyakorlatilag bármelyik tanár bármennyit tarthatott bármiről, ha volt rá hallgatói igény. Tanárként is nagyon szerettem ilyeneket tartani.

Miért tartja különlegesnek ezt az intézményt?
Mint már mondtam, a Pázmány nagyon családias volt a mi időnkben is és azt hiszem, ez most is így van. Itt a tanároknak és diákoknak sokkal bensőségesebb viszonya van egymással. Diákként rengeteget kaptam az egyetemtől, nagyon jól éreztem magam itt, jó volt itt tanulni, bár elképesztően sokat követleltek tőlünk, de ez valahogy tetszett is akkoriban. Jó érzés volt, hogy például az örök rivális ELTE-n – úgy éreztük – jóval könnyebb elvégezni az egyetemet, nekünk több óránk volt, többet is kellett olvasnunk.

Volt olyan tanár, aki igazán komoly hatással volt a pályájára? Kik motiválták a leginkább?
Ó, nagyon sokan, sok jó tanárom volt szerencsére. Félévről félévre remek tanárok tanítottak minket, sok maradandó élményt őrzök tőlük. A régi irodalomból mindenképpen ki kell emelnem Hargittay Emilt, az ő irányításával OTDK-ztam, miatta nem tudtam a mai napig elhagyni a régi magyart és most persze ő a főnököm. De nagyon szerettem Szepessy Tibor görög irodalomtörténeti vagy Kerényi Ferenc és Kiczenko Judit 19. százados óráit, nagy élmény volt Fabiny Tibor Shakespeare-előadása és még hosszan sorolhatnám. Ráadásul olyan stréber voltam, hogy a nyelvészetet is szerettem.  

Mikor körvonalazódott a döntés, hogy tanítani szeretne?
Viszonylag későn. Még akkor sem volt számomra egyértelmű, amikor gyakorló tanítani jártam. Szerencsére nem kellett rögtön eldöntenem, hogy mit kezdjek magammal, mivel ötödéves koromban az OTDK-n első díjat kaptam, emiatt Bíró Ferenc hívott az ELTE doktoriskolájába. Nagy megtiszteltetés volt, hogy pázmányosként ösztöndíjas lehettem, mivel nálunk csak négy évvel később indult a doktori iskola. Így nyertem még három évet. Innentől egyértelmű volt, amikor lejárt az ösztöndíjam, megkerestem Hargittay tanár urat, hogy volna-e lehetőség visszatérnem az anyaintézménybe. Szerencsére volt, azóta tanítok.

2002 óta főállású oktató a Pázmányon. Ön szerint mi a jó tanítás, a jó tanár titka?
Ez nehéz kérdés, tanárként nem is könnyű erre válaszolni. Igazán csak a diákkori élményeimre támaszkodhatom, mivel tanárként az ember mindig jó órát akar tartani, aztán legfeljebb nem úgy sikerül. Egyébként szerintem viszonylag egyszerű dolgokon múlik – persze a megfelelő tárgyi tudáson kívül –, olyasmiken például, hogy a tanár beszéljen hangosan és érthetően. Mivel én a régebbi korszakok irodalmát tanítom, az energiáim jelentős részét fordítom arra, hogy megpróbálom közelebb hozni a szerzőket a diákokhoz, sok olyasmit mesélek el az órákon, ami esetleg nem tartozik a szorosan vett tananyagba, de segíthet jobban megérteni a költőket, a korszakot.

Az egyetemen oktatott kurzusai közül melyik a legkedvesebb az Ön számára?
Szeretem a magyar irodalomtörténeti óráimat. A felvilágosodással kezdek és a 19. század végéig jutnak el velem a hallgatók, de nagyon élvezem a világirodalmi órát is (felvilágosodás, romantika). De az utóbbi néhány év nagy kedvence számomra a verstan.

Mit gondol, az irodalom mennyire vonzó manapság?
Úgy gondolom, általánosságban a bölcsészettudományt ítélik meg manapság elég rossz irányból. Ez nem az a tudomány, amely közvetlen gazdasági haszonnal jár, viszont enélkül nem őrződik meg az évezredes európai tudás. Gondolkodni, rendszereket átlátni tanít, a bölcsészek minden egyéb szakmánál kreatívabbak tudnak lenni a gondolkodásukban. Az irodalom pedig ennek az a része, amely a munka mellett gyönyörködtet is. Legalábbis engem. Az irodalomban mindent meg lehet találni, minden kérdésünkre választ adhat, a szórakozásról nem is beszélve. Nem aggódom az irodalom jövője miatt, szerintem mindig lesznek olvasni szerető emberek.

Szakterülete művelődés és irodalom a 18. és 19. századi Magyarországon. Jelenleg mivel foglalkozik?
Fél lábbal a régi magyar irodalomban ragadtam, egészen pontosan Pázmány vitairataival foglalkozom, készítjük a kritikai kiadást. Most éppen a Kálvin főműve ellen írott munkájával dolgozom. Ha elkészülök vele, visszatérek a 19. századba ismét, és összehasonlító versértelmezéseket szeretnék írni.

2014-2016 között Bolyai János kutatói ösztöndíjas volt. Mivel nyerte el a pályázatot?
Azt egy másik Pázmány-szöveg kritikai sajtó alá rendezésére kaptam, meg is jelent 2016-ban a Keresztyéni felelet.

Arany János születésénének 200. évfordulója alkalmából egykori csoporttársával, Brezina Kingával elhatározták, hogy méltó módon emlékeznek meg a XIX. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjának líráiról. Mi is volt ez pontosan?
Kinga barátnőm ötlete volt, hogy mivel Arany János költői időszaka 35 év volt, minden évből válasszunk egy verset és azt egy olyan színész mondja el, aki éppen annyi idős, mint Arany János volt akkor. És olyan kitartóan nyaggatott, hogy végül komolyan vettem, megcsináltuk a forgatókönyvet, összeállítottuk a versek listáját, kerestünk hozzá színészeket, Kinga férje (Lovász László) pedig, aki komoly tévés szakember, egyszemélyben volt kameramanja, hangosítója, világosítója és vágója az egész produkciónak. Nagy kaland volt, nagy élmény, ráadásul például remekül megtanultam kezelni a súgógépet.

Olyan színészekkel dolgozhattak együtt, mint Hegedűs D. Géza, Csuja Imre, László Zsolt, Kálid Artúr vagy Csőre Gábor. Fel tudná idézni, melyik volt a közös munka egyik kiemelkedő pillanata?
Tényleg fantasztikus élmény volt, a téli hónapokban forgattunk, átlagosan hetente két-három napot, ahogy össze tudtuk egyeztetni a színészekkel és a saját munkánkkal. Ebben a projektben kivétel nélkül mindenki teljesen ingyen dolgozott, nagyon örömteli volt megtapasztalni, hogy a színészek szeretnek verset mondani, senkit nem kellett győzködni, csak az időpont-egyeztetés okozott problémát. Az első napon még nem működött a súgógépünk, így Csuja Imre és Csőre Gábor fejből mondták a verseket, de nagyon sokan komolyan készültek, elgondolkodtak a kiosztott verseken a felvételek előtt. Mindenki nagyon jó volt, nehéz egyet kiemelni, például Stohl András elképesztő profi, Hirtling István megmutatta, hogy egy nem túl sikerült verset is lehet jól mondani, de megható érzékenységgel mondta a szövegét például Kálid Artúr, Elek Ferenc, Nyári Oszkár, Trill Zsolt. Legszívesebben mindegyiküket felsorolnám, külön elmondva, hogy miért szerettük, de egyszerűbb, ha megnézik a facebookon.

Oktatás, kutatás. Marad ideje valami hobbira? Kikapcsolódásra?
Most biztosan nagyon unalmasnak fogok tűnni, de ami engem igazán kikapcsol és pihentet, az is az olvasás. A tanév közben, amikor jobban le van terhelve az agyam, nem szoktam nagyon komoly dolgokat olvasni, ekkor jöhetnek a sci-fik, fantasyk, mindenféle könnyedebb műfaj, nagyon sok jó író van manapság is. A nagyobb nyári szünetben tudok komoly dolgokat olvasni, akkor elég pihent vagyok hozzá, de a lényeg, hogy folyamatosan olvasok, minden nap. Ugyanolyan létszükséglet, mint mondjuk az alvás, az evés vagy a levegővétel.

Az interjút Kemény Mária készítette.