Árad belőle a derű, az életvidámság, a kedvesség. Azt mondja, mert elégedett az életével; vannak nehéz időszakok, de szerinte őt a Jóisten a tenyerén hordozza. Angol és spanyol szakos tanár, portugál szakos bölcsész, szenvedélyes szerelem azonban a spanyol nyelvhez fűzi. A spanyol tanszék vezetője, és amellett, hogy tanít, nyelvtörténeti kutatásokat végez. Rózsavári Nórával nehéz lenne magázódni. Hát tegeződünk…  

Mikor köteleződtél el a spanyol nyelv mellett?
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium spanyol tagozatán végeztem a középiskolai tanulmányaimat, ahol egy zseniális tanárnő, Perczel Annamária tanította nekünk a spanyolt. Fantasztikus volt: tanultunk tőle kultúrát, irodalmat, spanyol- és dél-amerikai civilizáció történetet, meg kellett jegyeznünk sok memoritert. Nagyon sok örömet adtak nekem a spanyol órák, ezért választottam ezt a szakot. Az ELTE-re mentem, a spanyolt angollal párosítottam. Két év csúszással a portugált is elvégeztem.  PhD fokozatot romanisztikából szereztem, méghozzá nyelvészetből és nyelvtörténetből.  Ez nagyon színvonalas kurzus volt, mert amellett, hogy sok kiváló magyar szakember tanított bennünket, számos vendégtanár is tartott órákat. Számomra nagyon emlékezetesek például a híres nyelvész professzor, Eugenio Coseriu órái. Sajnos ő már nincs az élők sorában. Már PhD hallgatóként is tanítottam az ELTE-n. A doktori iskolát azonban nem végeztem el a szokásos három év alatt, mert közben született két kislányom. De mire befejeztem, már állást is kaptam itt a Pázmányon. 2001 óta dolgozom itt.

Néhány éve egy csehországi konferencián a zsidó spanyolról, a középkori spanyolról és a Fülöp-szigeteki spanyolról is tartottál előadást. Számomra már maga ez a tény is nagyon érdekes volt. Nyilván még sosem gondolkodtam el azon, hányféle spanyol nyelv létezik.
Már egyetemista koromban is a nyelvtörténet érdekelt a legjobban. A latinból alakultak ki az újlatin nyelvek, egyebek között a spanyol is. A nyelv állandóan változik; a középkori spanyol, az aranyszázadi spanyol, majd a modern spanyol kialakulása tulajdonképpen egy folyamat eredménye. A zsidó spanyol azért érdekes számomra, mert része is ennek a vonulatnak, de ki is lóg belőle. Ez egy ma is létező, tulajdonképpen középkori nyelv. Amikor a 15. századtól kezdődően a katolikus királyok a zsidókat kiűzték Spanyolországból, természetesen magukkal vitték a saját nyelvüket, azt a spanyolt, amit akkoriban a félszigeten beszéltek. Mivel azonban a kapcsolatuk az anyaországgal megszűnt, a nyelv alapjaiban megmaradt olyannak, amilyen a 15-16. században volt. A zsidó spanyolt azonban a kihalás veszélye fenyegeti, mert bár Izrael, Bulgária, illetve Törökország egyes területein élnek olyan elszigetelt kis közösségek, amelyek beszélik ezt a nyelvet, létszámuk egyre kisebb.
Spanyolországnak van egy rádiója, amely külföldre sugároz adásokat, a Radio Exterior de España.  Nos, ennek a rádiónak van zsidó spanyol nyelvű adása, talán éppen e nyelv védelme érdekében.
A Fülöp-szigeteki spanyol, a chabacano érdekessége, hogy a hódításokkal a szigetre került eredeti spanyol az őshonos lakosság nyelvével keveredve alakult ki. A szókincs nagy része spanyol, de ha a nyelvtant, a morfológiát, vagy a mondattant vizsgáljuk, kiderül, hogy a tagalog és egyéb őshonos nyelvek sokat nyomnak a latba. Szóval ez egy kreol, azaz keveréknyelv.

Te beszéled is ezt a nyelvet, vagy „csak” megérted?
Nem beszélem, de megértem, hiszen nyelvészetileg ismerem. Én a kasztíliai spanyolt beszélem, amelyik Spanyolország északabbi ill. középső részében használatos. Pamplonában tanultam egy ideig, spanyol barátaim is északi származásúak. Spanyolországon belül is több változat létezik, az andalúz például egy déli dialektus (bár manapság már nem szeretik dialektusként emlegetni), teljesen érthető, de a kiejtés kicsit más. Bizonyos hangokat másként ejtenek.
Egyébként, akik spanyolországi, mexikói, vagy argentin spanyolt beszélnek, a kiejtésbeli, a szókincsbeli, vagy akár a nyelvtani szerkezeti különbségek ellenére kölcsönösen megértik egymást. Múltkor egy mexikói és egy perui kollégámmal azt játszottuk, hogy az asztalon fekvő tárgyakat mindenkinek meg kellett neveznie. És nagyon jól mulattunk, mert voltak olyanok, amelyekre mindhárman különböző szavakat használtunk, máskor egy vagy kettő megegyezett.

Szenvedéllyel beszélsz a munkádról, a spanyol nyelvek történetéről. Számodra mi olyan izgalmas ebben? 
Én annak idején nem szerettem a történelmet igazán, de ma már tudom, hogy a múlt gyakran segít megérteni a jelen eseményeit. Például azért, mert eredetük a múltban van. Sok jelenség megismétlődik, és a történelmi ismereteken keresztül ezekre magyarázatokat találhatunk. Nos, ha nyelvről, nyelvtörténetről gondolkodunk, hasonló a helyzet. Mondok egy példát. A spanyolban az egyik múlt időben nagyon sok rendhagyó ige van. Amikor elkezdi valaki tanulni a nyelvet, ezeket be kell biflázni. Látszólag kevés logika van benne. A nyelvtörténetet, a nyelv fejlődési szabályait ismerve azonban az ember rájön, hogy bár ezek az igék a jelen szempontjából rendhagyóak, oka vannak annak, hogy a latinból így alakultak ki, majd normálisan fejlődtek, és nem is lehetnének másként! A nyelvi jelenségeknek tehát megvan a maguk magyarázata, és ezt felismerve a nyelv egységes rendszerré áll össze. És én szeretem, amikor a dolgok egységes rendszerré állnak össze. Kevesen tudják elképzelni, micsoda mélységek vannak itt!
Mindez természetesen az oktatás szempontjából is fontos. Meg kell tanítanunk a diákokat a gondolkodásra, arra, hogy a különböző tények között megtalálják a kapcsolatokat. Tanárként ezt tartom a lényegesebb feladatomnak. Ehhez beszélgetős, együtt gondolkodós órákra van szükség, amiket különösen kedvelek.

Kutatóként milyen terveid vannak?
Mindig a nyelvtörténet és a dialektológia érdekelt. Ebbe a témakörbe esik az az izlandi, svéd, spanyol projekt is, amelyben utoljára részt vettem, és amely tavaly decemberben egy könyv megjelenésével ért véget. Címe: Amerikától Európáig; Amerikai élelmiszerek nevei az európai nyelvekben. A könyv azt mutatja meg, hogy bizonyos, amerikai indián nyelvekből származó szavak a spanyolnak köszönhetően hogyan jelennek meg az európai nyelvekben. Minden szerzőnek három szóról kellett írnia, az én feladatom a magyar rész volt. A csokoládét, a kakaót és az avokádót választottam.  Kutatásaim során kiderítettem, hogy milyen magyarországi dokumentumokban jelentek meg ezek a szavak először, mikor és hogyan tűntek fel irodalmi művekben, fordításokban, nemesi családok leltárjaiban, ezek a szavak a szlengben milyen jelentésekkel bírnak, milyen kifejezésekben szerepelnek, illetve Magyarországon hogyan alakult a termékek fogyasztása. Biztosan érzed, hogy ez mennyire összetett dolog. Itt megjelenik a nyelvek kapcsolata: először az indián nyelveké és a spanyolé, majd a spanyol és a magyar érintkezési pontjai, hiszen ezek a szavak, ha nem is közvetlenül, de a spanyol közvetítésével kerültek a magyarba.  És persze a munkámnak volt civilizációkat, kultúrákat érintő része is. A terveimről kérdeztél, és ezt azért mondtam el, mert ez az amerikai „kaja projekt” fellelkesített, hogy folytassak egy korábban megkezdett munkát. Elkezdtem ugyanis összegyűjteni a magyar nyelv spanyol eredetű szavait.  Ezt szeretném befejezni, de mivel becslésem szerint – ezt a becslést etimológiai és egyéb szótárak tanulmányozásával végeztem el – számuk 300 és 400 között van, ez óriási munka. Ugyanis nem egyszerűen etimológiai szótárt tervezek készíteni, hanem valamennyi szót szeretném ahhoz hasonló összetettséggel feldolgozni, ahogy tettem az előbb említett projektben a csoki, a kakaó és az avokádó esetében. Hozzáteszem: hozzánk a spanyol szavak többnyire a német és a francia közvetítésével érkeztek.

Gondolod, sikeres lenne egy ilyen könyv?
Szerintem a szavak eredete, története, eredeti jelentése még a laikusokat is érdekli. Tudtad például, hogy a „pepita” szó is spanyol eredetű?

Nem.
Pedig az. Az 1800-as évek közepén fellépett Pesten egy Pepita de Ortega nevű, Európa-szerte nagyon népszerű spanyol táncosnő, aki mindig egy a vállára terített nagy fehér-fekete kockás kendőben táncolt. Innen terjedt el nálunk a pepita szó.

Ahogy gyűjtögeted ezeket a szavakat, milyen meglepetések értek?
Vannak szavak, amelyekről „ránézésre” egyértelmű, hogy spanyol eredetűek. Például a gerilla, vagy a kamarilla. De például a zebra, vagy karambol – ezek német közvetítéssel kerültek a magyarba – spanyol származása igazán meglepett.

A szakmádban sikeresnek tartod magad?
Nézd, nehéz megmondani, mikor tartunk egy nyelvtörténészt sikeresnek. Számomra mindenképpen elismerést jelent, hogy sok konferencián kérnek tőlem előadást, és elismerés az is, hogy meghívásomra igen neves amerikai és spanyol nyelvtörténészek fordultak meg itt, a Pázmányon. A szakmán belül a tanítást szeretem a legjobban, remélem ezt a hallgatók is észreveszik és értékelik. Ha sikerül nekik a nyelvészet szeretetéből átadni valamit, akkor már sikeresnek tartom magam.

Szenvedéllyel beszélsz a szakmádról, akár magáról a spanyol nyelvről, akár kutatásról, vagy oktatásról van szó. Ezeken kívül mi lelkesít még? 
Télen szenvedélyem a síelés; amikor az ember síel, tényleg nem tud másra figyelni. Igazi kikapcsolódás. Nagyon szeretek főzni, de csak ha van rá időm. A legbonyolultabb dolgokat is elkészítem, például paellát igen sokféle módon lehet csinálni.
És elárulom, hogy van még egy hobbim: ez pedig a baszk nyelv. Van jó néhány baszk barátom. Sokan azt gondolják, hogy a baszk a spanyol valamiféle változata. Hát erről szó nincs. Nem csak hogy szavai, nyelvtani szerkezetei sem hasonlíthatók a spanyolhoz, ez egy olyan nyelv, amelynek nincsen egyetlen nyelvrokona sem. Bár több nyelvvel próbálták kimutatni a rokonságot, egyetlen eggyel sem sikerült. Baszkföldön a kis hegyi falvakban bentlakásos iskolákban lehet nyelvet tanulni, és ha ott tanulsz, a faluban sem hajlandók hozzád szólni spanyolul. Nos, egyszer vettem egy nagy levegőt, és beiratkoztam egy ilyen tanfolyamra. Sokat fejlődtem és tanultam, de mivel azóta nemigen gyakoroltam, a tudásom némi kívánnivalót hagy maga után. Ki tudja, talán egyszer majd tudok több időt szentelni ennek a dolognak, és elmondhatom magamról: valóban tudok baszkul!

Az interjút Gimes Júlia készítette.