Miért a Pázmányt választottad?
Tettem néhány vargabetűt, mielőtt Pázmányos lettem. A gimnázium után az ELTE-re jelentkeztem olasz szakra, ahova egy évig jártam. Ekkor már motoszkált bennem, hogy ez nem jó irány, de nem igazán éreztem még, hogy mi más lehetne, amit hivatásomnak neveznék.
A következő hónapok mély önismerettel teltek, és ennek hatására döntöttem úgy, hogy kipróbálnám magam emberekkel való foglalkozásban. A nyári szünetben két hónapra önkéntes munkát vállaltam Törökországban, Gaziantep városában, ahol különféle nehéz helyzetű gyerekekkel foglalkoztam. Annyira megtetszett, hogy még tíz hónapot kint töltöttem, ekkor már menekült gyerekeket segíthettem, akiknek napközben dolgozniuk kellett, iskolába sem járhattak. Közben Athénban is önkénteskedtem egy hónapot a menekültválság idején.
A sok kaland, kihívás adott erőt ahhoz, hogy végül újrafelvételizzek, és jelentkezzek pszichológia szakra. Az ELTE-re már nem akartam visszamenni.
A felvételi időszakot külföldön töltöttem, ezért az a helyzet, hogy a Pázmányon akkor jártam első alkalommal, amikor már felvettek. Csak az interneten tudtam tájékozódni, és ott jókat írtak az egyetemről. Nagyon céltudatos voltam, az emelt szintű angol érettségire is egyedül készültem fel. Fél évig gyűjtöttem a repülőjegy árát, hogy haza tudjak jönni az érettségire. Éreztem, hogy ez tényleg olyan hivatás, amiért hajlandó vagyok küzdeni.
A nyár hátralévő részét még Törökországban töltöttem, és tanévkezdéskor költöztem a budapesti Kollégium Terezianumba (Ahová hasonlóan izgalmasan és látatlanban jelentkeztem. A beköltözésem napján jártam először abban az épületben is.).
A Pázmány remek választás volt, azóta is örülök neki, hogy hittem az internetes kritikáknak!

Milyen művészeti tevékenységet folytatsz?
Gyerekkorom óta az írás és szépirodalmi művek olvasása a kedvenc elfoglaltságaim. Rövid ideig verseket írtam, sőt, legelső publikációim is versek voltak a kulter.hu-n és a Vigilia nevű folyóiratban, tizennyolc éves koromban. Az elmúlt hat évben azonban csak novellákat, kisprózákat írok, főleg egy menekült lány történetével foglalkozom, ami anyagból a jövő évben szeretnék egy kötetet is összeállítani. Ezeknek a novelláknak nagyobb része megjelent hazai szépirodalmi folyóiratokban, többek közt a Vigiliában, a Csillagszállóban, és az Apokrifban. Sokszor kérdezik, hogy online is olvasható-e valamilyen írásom, például itt.

Mi motivál a hétköznapokban?
A tanulásban az önkéntes munkáim során tapasztalt sikerek, gyerekmosolyok, vagy amikor érzem, hogy valóban tudtam segíteni valakinek egy nehéz helyzetben. Ezeknek szinte mágikus, különleges erejük van. Régen sokat stoppoltam, amivel számos leckét tanultam meg magamról és másokról, ami tapasztalatokhoz azóta is vissza tudok nyúlni.
Jó beszélgetések, elmélkedések, főleg a párommal, Bödecs László költővel. Könyvek, versek. Az imának, a vasárnapi misének, a katolikus közösségnek, ahová járok is nagy megtartó és motiváló erejük van számomra.
Az elmúlt időszakban pedig elkezdtem kortárs táncolni, amivel még tanulom, milyen sokféle érzést, gondolatot tudok kifejezni.

Mik a terveid a jövőre nézve?
Jelenleg harmadéves vagyok pszichológia szakon. Mester szakra fogok jelentkezni, klinikai szakirányra. Eddig biztosan gyermekpszichológiával akartam foglalkozni, azonban az utóbbi hónapokban kezdtem el tudatosabban is körbejárni a kérdést. Szeretnék művészetterapeuta lenni, biblioterápiával, írással, olvasással gyógyítani, fejleszteni. Az írás minden élethelyzetemben jelen volt, ezért természetesnek tartom, hogy ez továbbra is így marad. Vadoma történetének befejezése után szeretnék más, nehéz helyzetű – és sorsú emberek életét is leírni, bemutatni. Talán fogok még külföldön önkénteskedni, a Közel-Kelet nagyon vonz. Idén nyáron egy egyiptomi klinikán voltam önkéntes afrikai gyerekek mellett, de Afrika más részeire is jó lenne még eljutni.