A június 6-i bemutató óra keretében ismerhettük meg a két csapat féléves munkájának eredményét. Egy olyan karton installációt, integrált terméktervezést, kellett készíteniük, melyben összekapcsolódott a termékfejlesztés és az irodalom, a művészet. Érdekes tapasztalat volt hallgatni őket, hogy két ennyire más képzési terület, egy közös cél érdekében hogyan tudott együttműködni. A hallottak alapján mindenki megtalálta a félév során azt a feladatot, amiben aktívan részt tudott venni, ahol segítéségre lehetett a csapatnak. Külön kiemelték, hogy milyen sokat tanultak egymástól, egymás erősségei, a más látásmódok és megközelítések milyen nagy mértékben szélesítették a látókörüket. Talán ez volt az egész projekt legnagyobb eredménye, hogy bár más területen van otthon mindenki, de közösen együtt dolgozva milyen nagyszerű dolgok jöhetnek létre.
Az első csapat a „Viadukt" nevet kapta, mely összeköti az egyetemeket, diákokat. Munkájukban a szabad akarat kérdését boncolgatták irodalmi, valamint szimbólum szempontól egyaránt. Még egy közös instagram oldalt is létrehoztak, mely a viadukt2023 név alatt érhető el.
A második csapat a „Papírsárkány" név alatt „A kis herceg" regény alapján készítette el alkotásait, mellyel az irodalmat, valamint a Rakpart olvasókört szerették volna népszerűsíteni. Munkájukról egy összefoglaló videót is készítettek.
Bár vannak még olyan, a munka közben, felmerült szervezésbeli problémák, amiket a jövőben meg kell oldani, de úgy gondoljuk, hogy a két egyetem együttműködését érdemes a jövőben is életben tartani, hiszen az a gondolatiság, melyet diákjaink tudnak bevinni a műhelymunkába, sikeresen párosult a pontos mérnöki munkával. A közös, jó hangulatú formakivágások és karton ragasztások pedig reméljük, akár egy – egy hosszabb távú barátság kezdetét is jelenthetik!