Komplex ismeretszerzés a Német Nemzetiségi Napon

2023.11.10.

Német nemzetiségi óvodapedagógus és tanító hallgatókkal ellátogattunk a csolnoki Gete utcai óvodába, ahol Molnár Dzsenifer óvónő egy komplex tevékenység keretében mutatta be, hogy a gyerekek mennyi mindent tudnak németül. Utána a tájházban elevenítettük fel a néprajz kurzuson tanult ismereteket, majd megnézhettük a német nemzetiségi általános iskola diákjainak színes „Wanderschlüssel” műsorát. A nemzetiségi tanösvényt Hárs Ágota, nyugdíjas pedagógus vezetésével jártuk be, végül a tematikus napot egy kvíz kitöltésével zártuk le.

„Tetszett nagyon ez a nap, jó volt látni a lelkes óvodásokat, azt, hogy milyen jól értették és használták a német. Ez a foglalkozás számunkra követendő példa.”

„A tájház érdekes volt, benne van a közösség munkája, szíve-lelke. Élőben is találkozhattunk mindazzal, amiről eddig tanultunk.”

„Az előadás a művelődési házban csodálatos volt, a népviselet kifejezetten tetszett, és az, hogy milyen jól beszél itt mindenki németül, és milyen elkötelezetten őrzik a nemzetiségi kultúrát.”

„A tanösvény állomásai tele voltak érdekességekkel, új ismeretekkel gazdagodhattunk. Remélem, jövünk még ide!”

Események

16.
2025. jún.
BTK
Továbbtanulás Kínában
Danubianum
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
25.
2025. jún.
BTK
Kari EKÖP záróesemény 2025
Sophianum 111–112
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt