Főbb oktatási témái és szűkebb kutatási területe:
2003 óta tanítok a PPKE BTK Történettudományi Intézetében. Az eltelt évtizedek során elsősorban kora újkori magyar történeti, valamint egyetemtörténeti szemináriumokat és előadásokat tartottam. Különösen közel állnak hozzám a kéziratolvasás elsajátítását segítő gyakorlatok, illetve a világháló és a mesterséges intelligencia tudományos célú használatára felkészítő módszertani órák. Kutatásaim elsősorban a kora újkori felekezettörténeti kérdésekre, valamint a Habsburg-dinasztia és a Magyar Királyság kapcsolatára fókuszálnak. Fontosnak tartom a forrásközpontú megközelítést, mivel ezek révén érthetjük meg legközvetlenebbül a korabeli emberek nézőpontját és megélt történeti valóságát. Jól példázza mindezt az Egyháztörténeti Szemlében frissen megjelent tanulmányom.
Mi ösztönözte, hogy bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Mindig is fontosnak tartottam, hogy a megszerzett ismereteim, a kutatásaim eredményei ne csupán a szűk szakma számára legyen elérhető. A kora újkori magyar történelem rendkívül gazdag, ugyanakkor sokszor félreértett és kevéssé ismert korszak. Azzal, hogy mi, kutatók eredményeinket a szélesebb közönséggel is megosztjuk, egyfajta fontos társadalmi szolgálatot végzünk. A szenior hallgatók különösen motiváltak és kíváncsiak, ezért számomra ez nem „plusz feladat”, hanem egyben azonnali visszajelzés és örömforrás is volt.
Ismeretterjesztő tevékenysége visszahat az egyetemi oktató/kutató munkájára?
Abszolút igen, és nagyon pozitív irányban. Az ilyen típusú ismeretterjesztés sajátja, hogy világosan fogalmazzak meg bonyolult jelenségeket. Ez remélhetőleg visszahat az egyetemi előadásaimra is: a mondanivalóm így letisztultabbá és strukturáltabbá válik, csakúgy, mint a prezentációim felépítése.
Milyen elgondolás alapján állította össze a PSZE-n tartott kurzusának tematikáját?
A tematikát két fő szempont alapján építettem fel. Egyrészt kronológiai sorrendben haladtunk, de nem mereven, hanem inkább probléma- és jelenségközpontúan. Fontos volt számomra, hogy ne csak eseménytörténet legyen, hanem megértsük a korszak mozgatórugóit: hogyan változott a magyar politikai elit, milyen hatással volt a reformáció és a török hódítás az ország életére, hogyan alakult át a társadalom és a kultúra. Másrészt igyekeztem a hallgatók számára releváns témákat előtérbe helyezni: identitáskérdések, Magyarország helye Európában, válság és alkalmazkodás, kulturális virágzás a viszontagságok közepette, a rendi vezetők felelőssége. Célom elsősorban az volt, hogy a résztvevők a végén ne csupán tényeket, hanem egyfajta a megszokottól eltérő értelmezési keretet kapjanak a kora újkorról. Minden előadás témájához válogatott forráskínálattal is készültem, amelyeket a világhálón keresztül megosztottam a résztvevőkkel, így segítve a tájékozódást a múlt útvesztőjében.
Kapott-e olyan kérdést a szenior hallgatóktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?
Kérdésekből is akadt néhány, de a legmeglepőbbek – vagy inkább a legmegindítóbbak – azok az észrevételek voltak, amikor a jelenlévők közül többen is jelezték az alkalmak után, hogy ennek vagy annak a történelmi jelentőségű családnak a leszármazottai, ilyenkor válik igazán élővé a történelem, megszólít.
Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Stílusban törekedtem a partnerségre: aktív közös gondolkodásra hívtam őket, hiszen az előadás témaköréről komoly és alapos előismereteik voltak. Ahogy általában az egyetemi óráimon is szoktam, kerültem a felesleges szakszavakat, de igyekeztem nem egyszerűsíteni a tartalmat, hanem próbáltam több magyarázattal és párhuzammal érthetővé tenni a mondandómat. Tartalmi szempontból ugyanakkor vállaltam a kockázatot, hogy nem feltétlenül arról beszélek és úgy, ahogy azt a hallgatóság megszokta, vagy hallani szeretné. A visszajelzések alapján úgy tűnik, jól döntöttem, mert sikerült az érdeklődést és a figyelmet végig fenntartanom.
Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Leginkább az a kíváncsiság és aktív figyelem adott sokat számomra, amellyel végig kísérték az esti előadásokat. Különösen jól esett, amikor az utolsó alkalom után személyesen is megköszönték a félévet. Nappali tagozatos óráimon időnként azt érzem, hogy az elhangzottak kevésbé hagynak tartós nyomot, itt azonban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Egy tanár számára az egyik legnagyobb öröm, ha valódi figyelemmel találkozik, és átadhat a tudásából – a szenior egyetemen ezt maradéktalanul megélhettem.
