Főbb oktatási témái és szűkebb kutatási területe
Régi magyarországi irodalom a kezdetektől a 19. század elejéig, szemináriumok és előadások tartása. Szűkebb kutatási területem az egyetemalapító Pázmány Péter munkássága és kora, a 16-17. század fordulója.
Mi ösztönözte, hogy bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Mindig is rendkívül fontosnak tartottam az egyéni kutatómunka disszeminációját, azaz az egyéni kutatások eredményeinek szélesebb körű megismertetését. Ha ez nem történik meg, a kutatómunka részben bezárt marad, csakis a szakmai elit szerezhet tudomást róla. Ott voltam a kezdeteknél, az ötlet megszületésénél, amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen néhány éve fölmerült az addig nem létező szenior egyetem lehetősége. Örültem, hogy erre vonatkozó szakmai bíztatást adhattam a Dékáni Hivatal akkori vezetőjének, aki ma is fő szervezője a kurzusoknak, melyek egyre népszerűbbek a szenior hallgatók számára.
Mi okozott örömet Önnek abban, hogy nem szakembereknek, illetve nem leendő szakembereknek is átadhatja tudását?
Örömöt okozott a spontán érdeklődés megnyilvánulása. Vannak fiatal egyetemi hallgatók, akiket ugyan érdekel egy-egy szak kínálata általában, sőt bizonyos területek különösen. Ugyanakkor egy-két szakterület hidegen hagyja őket, kötelességnek tartják egyes kurzusok elvégzését egy-egy szakon belül. A graduális oktatás minden pillanatában ott van a háttérben az érzés, hogy az előadások anyagából néhány hónapon belül vizsgáznia kell majd a hallgatónak. Ez a bizonyos görcsösség természetesen nincs meg a szenior hallgatókban, akik sokkal felszabadultabban érdeklődhetnek egy-egy kurzus iránt.
Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat-e az egyetemi oktató/kutató munkájára?
Bizonyosan igen, hiszen egyes szakkérdésekkel már találkoztak a szenior hallgatók, olvastak is bizonyos dolgokat egy-egy szakterülettel kapcsolatban, így érdekes lehet a visszajelzés részükről, akár szemtágító is az oktató számára. A szenior hallgatók között mindig vannak, akik jóindulatú naivitással tesznek fel olyan kérdéseket, melyek nekünk, az oktatóknak nem jutott volna eszünkbe.
Kapott-e korábbi előadásai során olyan kérdést a szenior hallgatóktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?Kaptam kérdést, ami meglepett, nem önmagában, hanem éppen azért, mert ezt már más fórumokon is hallottam, fiatalabbaktól is. Így hangzott a kérdés: „Igaz-e, hogy Pázmány Péter még élt, amikor eltemették?” Nem tudom, hogyan terjedhetett ez az alaptalan feltételezés, még katolikus értelmiségi körökben is, hiszen Pázmány temetésére halála után két héttel került sor a pozsonyi Szent Márton dómban. A korábbi sírfeltáró munkák sem erősítették meg ezt a feltételezést.
Egyetemi pályafutása során általában fiatal hallgatókat oktatott ill. oktat. Hogyan alkalmazkodott az idős hallgatókhoz előadásmódjában, stílusában?
Általános egyetemi oktatói tapasztalat, hogy sajnos a fiatal hallgatók egy része bizonyos területeken igen műveletlen, pl. minden évben vannak, akik számára problémát jelent, annak megválaszolása, hol van Nagyszombat vagy Munkács, időben mettől meddig tartott a török hódoltság Magyarországon stb. A szenior hallgatók általános műveltsége magasabb szinten áll, bizonyos dolgok elmagyarázásra nem kell időt fecsérelni.
Mi a véleménye arról, hogy Karunk kitárta kapuját a művelődni vágyó idősebb emberek előtt?
Ez igen kiváló elgondolás, már csak azért is, mert az egyetem jó hírét, „piárját” szélesebb körben is el lehet így juttatni. A szenior hallgatók akár családjukon belül is ösztönözhetik az éppen érettségiző családtagjukat, hogy hozzánk adják be jelentkezésüket. Az egyetem sem tenné jól egyébként, ha saját elefántcsont-tornyába bezárkózna. Ma már nemcsak az egyetemek, hanem kulturális intézmények, könyvtárak is egyre nyitottabbá válnak az úgynevezett „művelt nagyközönség” számára, és ez jó. Bizonyos szakmai kérdéseket részletesebben lehet tárgyalni egyes szenior kurzusokon. Ilyenkor elgondolkozom, hogy valamilyen formában az egyetemi hallgatók számára is nyitottá kellene tenni ezeket az előadásokat. Így mindenki jól járna.
