Dr. Kopócsy Anna, PhD

2022.05.18.

Főbb oktatási témái és szűkebb kutatási területe
Alapvetően modern művészettel foglalkozom, tehát a 19. 20. századi művészetre koncentrálok. Szűkebb érdeklődési területem a két háború közötti magyar művészet, illetve a női alkotók életműve. Ebben a témában jelent meg legutóbb monográfiám, mely elfelejtett női festők egy csoportjának életét és munkáit dolgozta fel.  


Mi ösztönözte, hogy bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Fontos feladatnak tartom, hogy a művészettörténeti kutatások legújabb eredményei ne csak egy szűk szakmai közönséghez jussanak el, hanem a laikus, de művelt hallgatósághoz is. A Szenior Egyetem hallgatói éppen ilyen tagokból állnak. Mindannyian olvasni szerető, múzeumba járó emberek, akik lelkesen fogadják egy-egy előadásunkat, talán hozzájárulunk ahhoz, hogy a műalkotásokat az eddiginél jobban értsék.  

Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat az egyetemi oktató/kutató munkájára?
Igen, mindenképpen. Sok esetben az éppen választott tematikának megfelelően olyan művészekről, művekről adok elő, melyek nem feltétlenül részei az általam tanított anyagnak. Ez azt jelenti, hogy minden előadást komolyan veszek, sokat készülök rá, és az itt szerzett tudásomat vissza tudom forgatni a tanításba. 

Több témát is előadott már a Pázmány Szenior Egyetemen, milyen szempontok szerint választotta ki ezeket?
Minden második félévben kerülök sorra, egy-két előadással. A tanszékünk által közösen meghatározott témához igazodva, saját kutatási területemről (modernizmus) hozok anyagot. Korábban inkább műfajtörténeti sorozatunk volt, mostanában Európa nagyvárosaihoz kapcsolódunk (Bécs, Párizs). De ezen tág kereteken belül teljesen szabadon választhatok. Bécs esetében a művészettörténet egy kevésbé ismert területéről választottam: nőművészeket mutattam be a századfordulón. Ezzel ellentétben a párizsi órákon két világhírű alkotó - Édouard Manet és Rippl-Rónai József - műveit mutattam be. 

Kapott-e olyan kérdést a szenioroktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés?
Nem emlékszem, inkább csak biztató, dicsérő szavakat, amiket ezúttal is köszönök.  

Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Most már én is középkorúnak számítok, így szocializációban, a világról való felfogásban sokszor közelebb állok az idősebbekhez, mint a saját gyermekeim korosztályához. Tehát ez nem okoz nekem nehézséget. 

Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Alapvetően nagyon örülök, hogy ilyen sokan érdeklődnek a művészet iránt, és ezt jelenlétükkel is demonstrálják. Ez igazán megtisztelő. 


Előadónkról itt érhető el bővebb szakmai információ.

 

Események

04.
2024. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum
09.
2024. máj.
BTK
KomMédia Tábor '24
Badacsonytördemic-Lábdihegy
09.
2024. máj.
BTK
A hatalomról és az államról alkotott orosz elképzelések a folyamatosság és változás dimenziójában, és Nagy Péter uralkodásának jelentősége
Danubianum 522
09.
2024. máj.
BTK
THK Előadás sorozat II - Zsoldos Attila - Séta az ország közepén...
Danubianum F007
10.
2024. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny
Iohanneum
11.
2024. máj.
BTK
PEACH Junior Hallgatói Konferencia
Sophianum
További események
szechenyi-img-alt