Főbb oktatási témái és szűkebb kutatási területe:
Shakespeare-rel, az angol reneszánsz irodalmával, és színháztörténettel foglalkozom. Ezen belül Shakespeare magyarországi befogadástörténete érdekel, sokat írtam a szocialista Shakespeare-előadásokról is. Az egyetemen is főleg reneszánsz irodalmi és színháztörténeti órákat tartok.

Mi ösztönözte, hogy bekapcsolódjon a tudományos ismeretterjesztésbe?
Úgy gondolom, hogy a felnőttképzés nagyon fontos területe az oktatásnak, és ennek egy fontos szegmense a tudományos ismeretterjesztés. Magam is folyamatosan képzem magam, már docensként vágtam bele anno egy újabb mesterképzési diploma megszerzésébe, és azóta is folyamatosan hallgatok online kurzusokat kutatási témáimban. Másfelől olyan közeg vesz körül, ahol az irodalom, az olvasmányélmények megbeszélése, író barátaim műveinek közös elemezgetése természetes, és van bennem egy vágy, hogy ezekről az élményekről érthető módon, nagyobb közönségnek is beszélhessek. Így nagyon megörültem, mikor Radvánszky Anikó felkért, hogy részese legyek a szenior egyetem irodalmi előadásainak.

Az ismeretterjesztő tevékenysége visszahat az egyetemi oktatói/kutató munkájára?
Természetesen, és több formában is. Először is egyre gyakrabban kapom magam, hogy figyelek arra, hogy nagyobb közönség számára is érhetően magyarázzak el tudományos alapfogalmakat az egyetemi óráimon is, másrészről pedig gyakran próbálom a szenior egyetemen előadott témáimat, természetesen más formában, de átemelni az egyetemi óráimba. Az is megtörtént, hogy a szenior egyetemi előadásra készülve más kontextusba helyeztem egy, az egyetemen is tanított művet, és ebből a más megvilágításból hirtelen máshogy láttam, és azóta a nappali tagozaton is máshogy tanítom.

Több témát is előadott már a Pázmány Szenior Egyetemen, milyen szempontok szerint választotta ki ezeket? 
Az első előadás, amit tartottam, a koramodern Anglia és a pestisjárvány kapcsolatáról szólt, nagyon örültem, hogy beszélhetek erről, mert akkoriban, a pandémia kapcsán, rengeteget olvastam a témában, és végre volt egy fórum, ahol elmondhattam, mit tudok. Akkor, az online előadás miatt, kevés visszajelzést kaptam a hallgatóktól, így nagy lelkesedéssel vártam a következő, immáron hibrid előadás-sorozatot, mert a téma, a női irodalom kérdése, búvópatakként fel-felbukkan az egyetemi óráimon is. A reneszánsz női írók témát én választottam, és én kértem, hogy tarthassak egy előadást a legkedvesebb íróimról, a Brontë nővérekről is. Összefoglalóan azt mondhatnám, hogy egyrészről kutatási-tanítási témámban adok elő a szenior egyetemen is, másrészről kihasználom az alkalmat, hogy olyan írókról, művekről is beszélhessek, akik igen közel állnak a szívemhez, és akikről tudományos szinten tudok beszélni, de erre az egyetemi kurzusaimon csak ritkán van alkalmam.

Kapott-e olyan kérdést a szenioroktól, amely meglepte, elgondolkoztatta? Ha igen, mi volt az a kérdés? 
Az egyik legérdekesebb kérdést tavaly kaptam, mikor a reneszánsz női írókról beszéltem, és egy kedves hallgatóm megkérdezte, hogy miért választottam ezt a kutatási témát. Egyszerű kérdésnek tűnik, mégis nagyon elgondolkodtatott, mert fő kutatási témám nem ez, hanem csupa reneszánsz férfi munkássága, de ettől a pillanattól kezdve tudatosan törekszem arra, hogy a kurzusaimban mindig szerepeljenek női írók. Nem kérdés, hanem megjegyzés, de azóta is emlegetem, hogy tavaly a Brontë órám után egy idősebb úr odajött hozzám, és bevallotta, hogy ő mindig bugyuta lányregénynek tartotta a Jane Eyre-t, ezért sohasem olvasta végig, de az elemzésem alapján most hazamegy, és ad neki még egy esélyt, mert ez nagyon izgalmasnak hangzik. Egy tanárnak nincs ennél nagyobb dicséret.  

Hogyan alkalmazkodott a szenior hallgatókhoz, hogyan került közös hullámhosszra velük?
Sosem éreztem, hogy bármiféleképpen alkalmazkodnom kell a hallgatókhoz a koruk miatt – ahogy én tapasztaltam, a szenior hallgatók csak azzal tűnnek ki mindennapos diákjaink közül, hogy sokkal jobban felkészültek, és sokkal lelkesebbek – gyakran már az előadások előtt elolvassák a tárgyalt műveket, friss, értő olvasattal érkeznek, így igazi öröm előadást tartani nekik. Legtöbben édesanyám korosztályából kerülnek ki, aki nyugdíjas magyartanár, és még most is mindig olvas, úgyhogy gyakran megbeszélem vele az előadásaim témáját, és így néha olyan, mintha az otthoni beszélgetést folytatnám, kicsit nagyobb társaság előtt. 

Mi okozott örömet Önnek az idősebb emberekkel való találkozásban?
Az előző kérdésre adott válaszom gondolatmenetét folytatnám – a szenior egyetem alatt megismert hallgatóknak azért különlegesen jó előadni, mert, mivel maguk választják ki, mit szeretnének tanulni, olyan, új információkra nyitott, a témában jártas emberek, akiknek kihívás, de egyben öröm előadni. Mivel én irodalmat oktatok, jó olyan hallgatóságnak beszélni, ahol olvasó emberek ülnek, akik eseteként nem riadnak meg nyolcszáz-ezer oldalas obskúrus művek elolvasásától sem, akik szívesen változtatják meg egy-egy műről a véleményüket, és hajlandóak mondjuk újra olvasni egy általuk mindig is unalmas lányregénynek tartott klasszikust, mert felkeltettem az érdeklődésüket.