A résztvevők megismerkedhettek a Szent Benedek regulája szerint élő szerzetesek mindennapjaival, amelyekben az imádság, a Szentírás olvasása és a munka egyaránt meghatározó szerepet tölt be. 

A program középpontjában a csend, az elmélyülés és az Istenre való odafigyelés állt. A hallgatók személyes imádságokon, közös beszélgetéseken és elmélkedéseken vettek részt, valamint bekapcsolódhattak a szerzetesek napi imádságos életébe. 

A lelkigyakorlat második napján dr. Birher Nándor Máté, a PPKE BTK dékánja is meglátogatta a hallgatókat, akikkel közösen sétált el a bakonybéli Szentkúthoz. A kirándulás a kötetlen beszélgetésekre és a közösségi kapcsolatok elmélyítésére is alkalmat adott. 

A két nap élményeiről, a csend és az imádság jelentőségéről, valamint a bakonybéli monostorban szerzett személyes tapasztalataikról Moravszki Lenke és Ávár Bence, karunk hallgatói írtak beszámolót, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk: 

„Fantasztikus őszi idő, nyugodt, csendes környezet és a Bakony lenyűgöző természeti szépsége fogadott bennünket, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatóit, akik október 26–27-én kétnapos lelkigyakorlaton vettünk részt a bakonybéli Szent Mauríciusz bencés monostorban. Elcsendesülésre, hitéletünk megerősítésére, a mindennapok rohanásából való kiszakadásra és a jelen pillanat tudatosabb megélésére vágyva érkeztünk a szerzetesek közé. A két nap során pedig megtapasztalhattuk, milyen sokat adhat, ha egy időre félretesszük megszokott teendőinket és figyelmünket Isten, önmagunk és egymás felé fordítjuk. 

Lelkigyakorlatunkat a monostor egyik szerzetese, Izsák atya vezette, aki nagy szeretettel és nyitottsággal igyekezett megismertetni bennünket a Szent Benedek regulája szerint élő testvérek lelkiségével és életmódjával. A bencés hagyományban az imádság, Isten igéjének olvasása és a munka egymást kiegészítve formálják a mindennapokat. Bár csupán rövid időre kapcsolódhattunk be ebbe az életritmusba, hamar megtapasztaltuk, hogy a szerzetesi élet egyszerűsége és rendezettsége milyen különleges lehetőséget kínál a lelki elmélyülésre. 

Az első napunk az ismerkedéssel, a monostor környezetének felfedezésével és a csendről szóló tanítással kezdődött. Izsák atya arra hívta fel figyelmünket, hogy a csend nem pusztán a zaj és a beszéd hiányát jelenti, hanem olyan belső állapotot is, amelyben képessé válhatunk meghallani Isten szavát. A mindennapokban gyakran annyi inger és feladat vesz körül bennünket, hogy kevés lehetőségünk marad valóban jelen lenni. Az imádságos gyakorlatok során ezért az észlelés, az odafigyelés és a jelenben maradás képességét próbáltuk elsajátítani. 

A tanítást személyes imádság, majd közös beszélgetés és megosztás követte. Különleges tapasztalat volt, hogy ugyanaz a környezet és ugyanazok a gyakorlatok mindannyiunkat másképpen érintettek meg. Volt, akinek a csendben töltött percek jelentették a legnagyobb ajándékot, míg mások számára a közös beszélgetések, a gondolatok és tapasztalatok megosztása vált igazán fontossá. 

Az elmélyülést nagyban segítette a monostor csodálatos természeti környezete is. A szerzetesek által gondozott hatalmas kert, az őszi színekben pompázó fák és a Bakony békéje magával ragadóan segítettek bennünket a lelassulásban. Volt, akit leginkább a táj szépsége és a környezet nyugalma érintett meg, másnak pedig éppen a bárányok látványa maradt az egyik legkedvesebb emléke. Ezek az egyszerű, profán pillanatok is emlékeztettek bennünket arra, hogy Isten jelenlétét nem csupán a templom falai között, hanem a teremtett világ apró szépségeiben is felfedezhetjük. 

Lelassulásunkat és Isten igéjének meghallását segítette, hogy a két nap során bekapcsolódhattunk a szerzetesek közös imádságos életébe. Részt vettünk a napközi imaórákon, a vesperáson, a kompletóriumon és a reggeli laudesen is. Ezek az alkalmak különleges betekintést engedtek abba, hogyan szentelik meg a bencések a nap különböző időszakait a közös imádsággal. 

Többünk számára különösen emlékezetessé vált az esti vesperás. A közös éneklés, a zsoltárok és a templom meghitt légköre olyan lelki élményt nyújtott, amelyet nehéz szavakba önteni. Másokat az este lezárásaként imádkozott kompletórium érintett meg leginkább. A nap végén elmondott imádság és az ott kapott áldás különösen szépen fejezte ki az Istenre hagyatkozás és a bizalom lelkületét. 

A lelkigyakorlat egyik legmeghatározóbb eseménye az Izsák atya által, kifejezetten a csoportunk számára bemutatott, bensőséges hangulatú szentmise volt. A zárt körben ünnepelt eucharisztia lehetőséget adott arra, hogy a megszokottnál személyesebb módon éljük meg a Krisztussal és egymással való közösséget. Volt, akinek éppen ez a szentmise jelentette a két nap legmélyebb lelki tapasztalatát. 

A második napon a lectio divina, vagyis az imádságos szentírásolvasás módszerével ismerkedtünk meg. Izsák atya vezetésével megtapasztalhattuk, hogy a Szentírás olvasása nem csupán a szöveg értelmének megismerését jelenti, hanem személyes találkozássá is válhat Isten igéjével. Az olvasás, az elmélkedés, az imádság és a szemlélődés egymásra épülő mozzanatai abban segítettek bennünket, hogy egy-egy bibliai gondolatot ne csupán megértsünk, hanem hagyjuk azt személyesen is megszólítani bennünket. Engedjük a Szentírásnak, hogy az olvasson minket. 

A tanítást követő egyéni elmélkedés lehetőséget adott arra, hogy mindenki a saját ritmusában mélyüljön el a hallottakban. A későbbi közös megosztás során pedig ismét megtapasztalhattuk, mennyire sokféleképpen szólíthatja meg ugyanaz az ige az embert. Nem véletlen, hogy többünk számára éppen a lectio divina vált a lelkigyakorlat egyik legértékesebb részévé: olyan imádságos módszert ismerhettünk meg, amelyet hazatérve, a hétköznapokban is tovább gyakorolhatunk. 

A második napon dr. Birher Nándor dékán úr is meglátogatott bennünket. Jelenléte alkalmat adott a kötetlen beszélgetésre és a közös gondolkodásra is. Társaságában elsétáltunk a Bakonybélben található Szentkúthoz, amelyhez Szent Günter és Szent Gellért 11. századi remeteségének emléke kapcsolódik. A séta rendkívül kellemes hangulatban telt: az imádságot szívélyes beszélgetések kísérték, miközben újra és újra rácsodálkoztunk az őszi bakonyi táj szépségére. A közösen megtett út nemcsak a természet felfedezésére, hanem az egymásra való odafigyelésre és az egyetemi közösségünk erősítésére is lehetőséget adott. 

A lelkigyakorlat során különösen értékessé vált számunkra az a felismerés, hogy a lelki feltöltődés nem feltétlenül rendkívüli eseményekhez kötődik. Megtapasztalhattuk, hogy egy csendben eltöltött negyedóra, egy közösen elénekelt zsoltár, egy szentírási részleten való elmélkedés vagy éppen egy séta a természetben is alkalmat adhat az Istennel való találkozásra. Mindannyian más-más élményt őriztünk meg leginkább, mégis ugyanannak a két napnak a lelki gazdagságából részesülhettünk. 

A bakonybéli lelkigyakorlat nemcsak arra adott lehetőséget, hogy egy időre kiszakadjunk az egyetemi élet feladataiból, hanem arra is, hogy új szemszögből tekintsünk mindennapjainkra. A csend, az imádság és a közösség megtapasztalása segített felismernünk, mennyire fontos időről időre megállni, figyelni és teret engedni Isten jelenlétének. 

A két feltöltő, lelki táplálékot adó nap után megújult erővel és sok szép emlékkel térhettünk vissza mozgalmas hétköznapjainkba. Bár a lelkigyakorlat véget ért, a Bakonybélben szerzett tapasztalatok tovább élhetnek bennünk: az imádságban, a tudatosabb jelenlétben és abban a törekvésben, hogy a mindennapok zajában is meghalljuk Isten szavát. 

A hazaúton pedig már abban is egyetértettünk, hogy amint lehetőségünk adódik rá, szívesen visszatérünk a monostorba."