Ferenc pápa október 7-re böjti és imanapot hirdetett a békéért

2024.10.04.

Felhívás csatlakozásra a PPKE BTK tanárainak, munkatársainak, hallgatóinak

Ferenc pápa a Hamász és Izrael közötti háború kitörésének első évfordulójára böjti és imanapot hirdetett az egész világ békéjéért.

Kérjük, aki csak teheti, csatlakozzon egyénileg vagy másokkal együtt is a hétfői munkanap során a világ békéjéért mondott imával is.

A Danubianumban a 303. Boldog Salkaházi Sára imaterem egész nap biztosítja a csöndes elmélyülés lehetőségét, amit a Sophianum épületben a lépcsőházban, valamint az 1. emeleten álló a Szűz Mária szobrok körüli terek is terek is nyújtanak.

Az elmélyüléshez felidézzük Ferenc pápa 2014.  szeptember 13-i beszédéből néhány gondolatot, amit az I. Világháború kitörésének centenáriumán, a Redipuglia-i Katonai Temetőben mondott:

„Miután megtapasztaltam ennek a régiónak a szépségét, ahol férfiak és nők dolgoznak és nevelik családjaikat, ahol gyerekek játszanak és idősek álmodnak... most itt találom magam, ezen a helyen, e temető közelében, és csak egy dolgot tudok mondani: a háború őrület.”

„Még ma is, egy másik világháború második kudarca után, talán beszélhetünk egy harmadik háborúról, egy darabokra szabdalt háborúról, bűncselekményekkel, mészárlásokkal, pusztítással...”

„Ma is sok az áldozat... Hogyan lehetséges ez? Azért, mert a mai világban a háttérben ott vannak az érdekek, geopolitikai stratégiák, pénz- és hatalomvágy, és ott van a fegyverek gyártása és értékesítése, amelyek úgy tűnnek, annyira fontosak!”

„Fiúi, testvéri, apai szívvel arra kérem mindannyiukat, sőt, mindannyiunkat, hogy térjünk meg szívünkben: lépjünk tovább a „Mi közöm hozzá?” állapotából a könnyekig: minden egyes elesettért ebből az „értelmetlen mészárlásból”, minden háború áldozatáért, minden korban. Sírjunk. Testvéreim, az emberiségnek sírnia kell, és most van az ideje a sírásnak.”

Ferenc pápa teljes beszéde elérhető a vatikáni honlapon.

 

Ferenc pápa 2023. októberi megrendítő imája a béke ajándékáért:

„Anyánk, egyedül nem boldogulunk!”

Az ima elérhető itt.

 

Kalkuttai Teréz anya: Ima a békéért

Teréz anya imája elérhető itt.

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt