Karácsonyi ünnepséget tartott a Pázmány BTK

2025.12.18.

Ünnepi hangulatban telt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának karácsonyi rendezvénye december 17-én. 

Ünnepi hangulatban telt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának karácsonyi rendezvénye december 17-én. 

Az esemény során Káposztássy Béla atya, a Pszichológiai Intézet oktatója vezette a harmadik gyertya meggyújtását, amely közben a Rorate caeli című adventi ének is felcsendült.  

A közös elcsendesedést követően vidám, közösségépítő programok vették kezdetüket. A résztvevők kvízen és sütisütő versenyen mérhették össze tudásukat és kreativitásukat, a legjobbak pedig értékes nyereményekkel gazdagodtak. A délután folyamán kézműves foglalkozás is várta az érdeklődőket, miközben a közös falatozás kötetlen beszélgetésekre adott alkalmat. 

Az ünnepség egyik legnagyobb sikere a selfie box volt, amelynek segítségével a résztvevők emlékezetes, játékos hangulatú fotókat készíthettek.

 

A kari karácsonyi ünnepség idén is egyszerre kínált lelki elmélyülést és felszabadult együttlétet, erősítve a közösség összetartozását az adventi időszak végéhez közeledve. 

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt