Az idei Ars Sacra Fesztiválhoz egyetemünk a 4 nap, 4 film a Pázmányon rendezvénysorozatával csatlakozott szeptember 16–19. között, Dér András filmrendező, egyetemünk oktatója által válogatott alkotásokat tekinthették meg az érdeklődők. A bemutatott filmek különböző korszakokból, más-más alkotói attitűdből a hit kérdésével foglalkoznak, mikro társadalmi környezetbe ágyazva.

Az első napon a Robert Bresson által rendezett Vétlen Baltazár (eredeti címe: Au hasard Balthazar) című francia-svéd filmdrámát tekinthették meg az érdeklődők, amelyet Kovács Ákos, a Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet vezetője által moderált beszélgetés követett. Bresson azt írta filmjéről: "A szamár ugyanazokat a szakaszokat éli át, mint egy ember: gyermekkorában a becézgetést, érett korában a munkát, a tálentumot az élet feleútján, s a végső misztikát, mely a halált közvetlenül megelőzi. A szamár hordozza a relikviákat, s meghal aztán, mert az emberek bűneit hordozza."

A második napon az Ádám almái című filmet tekinthették meg az érdeklődők. Kárpáti György a Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet oktatója vezetésével. A programon résztvevő közönség soraiban az egyetemistáktól kezdve idősebb érdeklődőkig minden korosztály megtalálható volt.

Anders Thomas Jensen filmrendező - akinek nevéhez további dán film zsenialitások fűződnek, mint például a Zöld hentesek vagy a Wilbur öngyilkos akar lenni – érzékletesen, meghökkentően halad végig az olyan globális problémákon mint a vallás, a rasszizmus, a fogyatékosság, a nők elleni erőszak, az abortusz, az alkoholizmus. A vicces jeleneteket, mosolyt fagyasztó fordulatokkal fűszerezve pillanatra sem hagyja lankadni figyelmünket és gondolatainkat. Érzelmeinken cikázva éri el, hogy az erőszakos, faragatlan, durva főhős iránt ne érezzünk izzó gyűlöletet és ne szánjuk a sors által ezer módon megvert, mégis csupa szív Ivan atyát. Kétség sem fér hozzá, hogy az oly sokszor körberágott megváltás történetet, sikerült közhelyes szférájából kiemelni és kifordítva önmagából ugyanarra a végeredményre juttatni miszerint Isten útjai bár kifürkészhetetlenek, mindig a jóhoz vezetnek.

A világhírű rendező, Kay Pollak Hétköznapi mennyország (2004) című kortárs svéd filmdrámáját tekinthették meg az érdeklődők Magyar Ágnes vezetésével.

Az eltérő korosztályú közönséget helyszínre vonzó 130 perces film a neves rendező utolsó alkotásra, amelyet több nemzetközi díjra – köztük Oscarra – jelöltek, azonban ezek közül egyiket sem sikerült megszereznie. Azonban a legkülönfélébb filmfesztiválokat megjárt alkotást talán méltatlanul kerülte el az elismerés. A svéd filmben a főszerep ugyanis a hétköznapi emberé: A sivár életet élő, karrierista főhőst, Danielt (Michael Nyqvist) egy szívinfarktus figyelmezteti arra, hogy túlhajszoltsága végzetes is lehet, ezért visszavonul szülővárosába, gyermekkori traumáinak helyszínére, ahol elvállalja a helyi templom kórusának irányítását. A jóképű férfi megjelenése a kisvárosban – természetesen – egy csapásra felforgatja a helyiek hétköznapjait, aki nem csupán énekkart vezet, hanem a zenét terápiaként felhasználva bontja ki tanítványainak lelkét, amelyben saját maga számára is gyógyírt talál.

A svéd kisvárosban játszódó film puritán karaktereiből már-már zavarba ejtően sugárzik az egyszerűség, az őszinteség, a kifinomultság és az érzékenység. És pont ettől lesz annyira eredeti: a hiteles és természetes színészi játék teljes valójában magával ragadja a nézőt, és bontja ki a hétköznapi emberek hétköznapi problémáit. A bántalmazott nő, a „falu bolondja”, a keserűen vegetáló papné, az iskolai évei alatt gúny tárgyává váló duci fiú, a kisváros „örömlánya”. A filmben nincsenek főszereplők, hiszen valahol mindannyian azok, s lelküket kibontván a nézőt is egyre inkább magával ragadják a nevetésben és a keserűségben. A főhős karmesternek gyermekkora óta csak egyetlen vágya van: olyan zenét szerezni, ami megnyitja az emberek szívét. Hogy ezzel mit mozgat meg egy összeszokott kis közösségbe érkezett idegen, az önmagában lesz a „hétköznapi mennyország”.

Az Ars Sacra rendezvénysorozat záró akkordja Dér András Kanyaron túl című filmjének vetítése volt.

A film egy elhivatott katolikus pap munkájáról, aki az emberek, mégpedig a drogosok pszichéjére összpontosít, nem törődve a kezdeményezéseire aggodalmasan tekintő egyházzal. Gyámolítás, önfeláldozás, biztonságkeresés, művészi kifejezés és a drog összefonódik a filmben, szemünk előtt zajlik ezen szélsőségek harca. A döntés, ugyanúgy, ahogy a film lezárásának értelmezésében is, a mi kezünkben van. A helyes döntés talán sohasem késő.

A film után Andok Mónika vezetésével rövid beszélgetés zárta az estét.

Az MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoportja Hazafias imádságok és énekek a XVII-XVIII. századból címmel tartott felolvasást az utolsó napon. Hat órától Horváth Csaba Péter és Tompa Zsófia előadásában hallgathattuk a könyörgéseket, verseket. A műsor nem csak attól lett egységes és komplex egész, hogy a művek és azok sorrendje milyen rendezőelv szerint lett kiválasztva, de amiatt is, hogy az egyes darabok közt nem volt a szükséges minimálisnál több szünet. A címek nem hangzottak el, hozzájárulva ahhoz, hogy tökéletesen átadhassuk magunkat a barokk imádságok és énekek sodró folyamának, hogy szemünket becsukva, lelkünket megnyitva figyelhessünk egymásra és magunkra. Egy olyan kapocs jött létre az előadás alatt, amit talán már kezdtünk elfeledni, olyan élményt élhettünk át, amire manapság nagyon ritkán van lehetőségünk, az idő megállt, nincs sietség, kapkodás, ráértünk figyelni és hallani, legfőképpen meghallgatni.

Ilosfai Krisztina, Szűcs Georgina, Tóth Loretta és Tóth Julianna írásaiból