Latin-Amerika és Kelet-Ázsia kapcsolataiban az első fontos szereplő Japán. A szigetországgal való kapcsolatok kezdete a gyarmati időszakra nyúlik vissza. Az 1800-as évek végén nagy számban érkeztek japánok Latin-Amerikába és közös pont, hogy a II. Világháború után a bipoláris világrendben Latin-Amerika és Japán a nyugati-blokkhoz tartoztak. Japán a washingtoni irányvonalat követve igyekezett kooperálni a térség államaival. A szigetország megpróbálta megtalálni azokat a latin-amerikai partnereket, akikkel szorosabb gazdasági kapcsolatot tudott kialakítani.
A 70’-es években változás következett be, mivel a kőolaj válság eredményeként Japán átalakította külkapcsolati nézőpontját, a 80’-as években pedig különutas lépésekbe kezdett, erre példa, hogy a Falklandi válságban Argentína mellett állt az Egyesült Államokkal szemben, ellenezte az USA közép-amerikai intervencióját és az 1989-es panamai beavatkozását is. Latin-Amerikában manapság egymillió japán él, főként Brazíliában, Peruban és Mexikóban. A két fél között ezért a diaszpóra-politika is fontos. Japán számára Latin-Amerika biztonságos terepnek számít a fejlődő világon belül, mivel a latin-amerikai országok stabilabb politikai és gazdasági struktúrákkal rendelkeznek, mint egyes afrikai államok, ami kedvez a befektetéseknek. Lényeges szempont az is, hogy Japán számára a térség országai nem jelentenek vetélytársat illetve nincsenek olyan történelmi események, amelyek mérgeznék a viszonyt. 2004-ben a japán miniszterelnök látogatása fordulópontot jelentett a kapcsolatokban, stratégiai partnerség alakult ki.
A 90’- es években más ázsiai országok is megjelennek a latin-amerikai térségben, Tajvan, Dél-Korea és Szingapúr, akik elsősorban Mexikó, Brazília, Argentína és Chilével igyekeznek kiépíteni kapcsolatot. Dél-Korea válik a legfontosabb szereplővé ebben az évtizedben, célja, hogy Japán kiszorításával megszerezze a gazdasági előnyöket. Az ázsiai országok külpolitikai stratégiájában Latin-Amerika ekkor válik le az Egyesült Államoktól. Tajvan jelenléte Közép-Amerikában és a Karib-térségben erős, hiszen ezek az országok ápolnak diplomáciai kapcsolatot vele Kína helyett. A tajvani politika magas szintű találkozókkal erősíti a viszonyt, illetve gazdasági befektetésekkel igyekszik megelőzni, hogy a Kínai Népköztársaság is kapcsolatot létesítsen a régió országaival.
A latin-amerikai térség államai közül Chile számít a legtudatosabb szereplőnek a kelet-ázsiai országokkal való kapcsolatban, a 70’-es évektől Pinochet diktatúrája idején új gazdasági modell indul el, a 80’-as, 90’-es években pedig a cél a külkapcsolatok diverzifikálása és szabadkereskedelmi rendszerben próbál együttműködni az ázsiai partnerekkel.
Az előadáson elhangzott, hogy a két térség közötti gazdasági kapcsolatok asszimetrikusak, mivel a latin-amerikai piaci részesedés Ázsiában elenyésző, a szubkontinens államai nem tudnak komoly szereplőként megjelenni. A 2009-es gazdasági válság miatt Latin-Amerika az európai illetve amerikai helyett a kínai piac felé fordult a megtorpanás kompenzálására. Mexikót és Közép-Amerikát leszámítva Dél-Amerika elsőszámú kereskedelmi partnerévé vált Kína. A 70’-es, 80’-as években ázsiai részről kész termékeket exportáltak, míg a latin-amerikai országok nyersanyagot. A termékkoncentráció volt jellemző, tehát egy-egy ország egy féle nyersanyagot exportált, elektronikai cikkekért cserébe. A 90’-es években a kereskedelmi kapcsolatok dinamikus fejlődésnek indultak, a befektetések terén azonban továbbra is az Egyesült Államok és Európa dominál. Intézményi kapcsolatokat az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 1989-es megalakulása óta tart fent a két térség.
A 2000-es évekre ázsiai szereplő váltás következik be, Japán és Dél-Korea súlya csökken Kínával szemben.
Kína a 16. századtól ápol kereskedelmi kapcsolatokat Latin-Amerikával. A 80’-as évek gazdasági reformjai mindkét oldalon a nyitásról szólnak, a világgazdasági kifelé fordulásról, ez azonban két eltérő reformfolyamat. A kínai vezetés oldaláról belső reformfolyamatról van szó, kisebb lépésekben történik a nyitás, mint Latin-Amerikában. A latin-amerikai országokban az adósságválság után a nyugati pénzintézmények nyomására indulnak meg a neoliberális reformok, itt a katonai diktatúrák utáni demokratikus átmenet kíséri a reformfolyamatot ez Kínában nem következik be.
2000-es években robbanásszerűen fejlődnek az ázsiai óriás és a latin-amerikai államok kapcsolatai. Kína mára elsőszámú kereskedelmi partnere, Brazíliának, Perunak és Chilének. A Csendes-óceáni Szövetség 2012-es megalakulásával a latin-amerikai térség legnyitottabb gazdaságai közösen akarják építeni kelet-ázsiai kapcsolataikat. A latin-amerikai országok Kínával való viszonyában külön csoportot képez Kuba és Venezuela. E két országnál a történelmi múlt is befolyásolja a relációt. Kuba fontos referenciaként tekint Kínára a gazdasági nyitás és a politikai egypártrendszer összeegyeztetésében. Venezuelában Chávez új baloldali fordulatának eredménye a Kínával való kapcsolatépítés, Peking azonban elzárkózik az ideológiai közösségtől. – Hangzott el az előadáson.
