Istenkérdés: teista és ateista válaszok

2013.11.15.

Van Isten? Ezzel a rövid, ám annál nehezebb és provokatívabb kérdéssel indult az a pódiumbeszélgetés, amelyre a PPKE BTK Filozófia Tanszékének szervezésében került sor 2013. november 15-én, s amelyet hatalmas érdeklődés fogadott.

A beszélgetés valódi intellektuális vitává, majd párbeszéddé alakult: a teista álláspontot a Filozófia Tanszék vezetője, Mezei Balázs képviselte, az ateista ellenérveket pedig Szalai Miklós történész ismertette. A szigorúan filozófiai polémiát Bakos Gergely bencés szerzetes vezette, aki részrehajlás nélkül ügyelt arra, hogy a vitában mindegyik felszólaló argumentumainak megismerésére ugyanannyi idő jusson. A filozófiai dimenzió kiemelése az est folyamán többször is előkerült, nyomatékosítva azt, hogy nem teológiai vitát hallhatnak az érdeklődők.

Ahogy Bakos Gergely köszöntőjében megfogalmazta, számára az ördög ügyvédjének szerepe jutott bizonyos szempontból, amely szókratikus felelősséggel párosul: célja, hogy kérdésekkel segítse a vitapartnereket téziseik minél világosabb kifejtésében. Tisztázta azt a három alappillért, amelyre a vita épült, s a résztvevők mintegy konszenzusként elfogadták: az igazság megismerhetőségét, a logikát, valamint a modern tudományt, mint az igazság fölfedezésének egyik jogosultját. Bakos Gergely bevezetőjében kitért az istenérvek és az ateista antitézisek pontos definícióira: „Istenérvnek az Isten létét belátó, racionális, ésszerű gondolatmenetet nevezzük, melynek célja lehet logikailag kényszerítő erejű bizonyítása annak, hogy Isten létezik, vagy a cél lehet pusztán valószínűségi állítás, például az, hogy valószínűbb, hogy Isten létezik, mint az, hogy nem létezik. Természetesen tisztán formális szempontból elképzelhető nemcsak Isten léte mellett, hanem ellene is érvelni, s ténylegesen is léteznek ilyen ésszerű gondolatmenetek, az ilyesfajta érveket ateista érveknek nevezhetjük.” Bakos Gergely hangsúlyozta, hogy az ateista kifejezés semmiképpen sem minősítő jelzőként értendő, hanem logikai értelemben leíró fogalomról van szó.

Mezei Balázs teista érveit már a címben is megfogalmazott kérdés értelmével, s a kérdés elemeinek analitikus elemzésével kezdte: Van-e Isten? A filozófus rámutatott arra, hogy a germán és a latin nyelveken megfogalmazott kérdés létigéje nem pusztán tárgyi vonatkozású, hanem egyenesen a lét tartalmára irányul, amely meghaladja személyes „van”-unkat. Az egész teremtett világ abba az ember számára nehezen megragadhatóba ágyazódik, amelyet abszolútumnak nevezünk. A kérdés másik tagjára, azaz Isten nevére áttérve rámutatott arra, hogy a magyar Isten a Theosz, Deus, Gott, God, Dieu szavakra vezethető vissza. Az istennevek vizsgálatánál Mezei Balázs egy etimológiai változásra is felhívta a figyelmet, mely szerint a görög Theosz világosságot jelentett, tehát egy kozmológiai állandóra vonatkozott, míg a germán eredetű Gott a gießen (önt) befejezett melléknévi igenévi formájára utal vissza, amely egy áldozati aktust jelez. Ez a két jelentés az, amelynek segítségével feltárható az isteni lényeg. Az ember saját létében destruktív, önpusztító teremtmény, aki rászorul Isten teremtő és megváltó erejére. A kérdés végén található írásjelről Mezei Balázs így fogalmazott: „A kérdőjel az ember sajátos készségére utal, tudniillik arra, hogy a kérdést megfogalmazza. A kérdés lényegében kérés, annak kérése, hogy legyen. Legyen a »Van « a mi számunkra, hogy el ne pusztítsuk egymást és önmagunkat. Mert a rossz – mélyebben, mint Mephisto a Faustban – itt van bennünk és közöttünk, s a tőle való megszabadulás továbblépés annak tudatában, amit elkövetünk, kezdeti kérésünk egyik fő pontjaként kísér bennünket.”

Átvéve a szót, Szalai Miklós kiemelte, hogy az ember vallásos érzését nem kívánja kritika tárgyává tenni, kizárólag a teista hipotézis ellen szeretne érvelni. Továbbá kijelentette, hogy nem Isten ellen irányulnak érvei, hanem a három nagy monoteista vallás istenképét szeretné kérdésessé tenni. Szalai Miklós nem zárja ki egy elsőrendű teremtő intelligencia létét, amely nem azonos a keresztény, a zsidó és az iszlám istenfogalmával. Az ateista gondolkodó három központi gondolat köré építette argumentációját. Az első állításában a jóságos Isten és a földi szenvedés feloldhatatlan ellentétére mutatott rá. Megjegyezte, hogy az irgalmas istenképpel semmiképpen sem egyeztethető össze az a tény, hogy a Teremtő elzárja teremtményei elől a túlvilági élet biztos tudását. Ez a kiindulópont átvezetett megnyilatkozásának második egységéhez, amelyben Isten rejtettségének problémájával foglalkozott. Az MTA tudományos főmunkatársának harmadik erős állítása arról szólt, hogy az emberi tapasztalat szerint az univerzum objektumait testtel bíró lények alkották, éppen ezért egy testetlen lény feltételezése logikailag nehezen védhető. Szalai Miklós első felszólalását az ateizmus megítélésével zárta: „Az ateizmus mellett lehetséges hinni egy objektív morálban, lehetséges hinni az objektív értékekben. Az ateizmus mellett lehetséges átgondoltan etikus és értékekkel élő embernek lenni.”

A vitapartnerek a teodiceát sem hagyták figyelmen kívül, amely azt tűzte ki célul, hogy Isten létének állítását megvédi a világban létező rosszal szemben. Mezei Balázs azzal érvelt a szenvedés fogalma kapcsán - konkrétan Auschwitz példájával alátámasztva - , hogy a világban megjelenő rossz nagyobb jócselekedetekre sarkallhat embereket, ezzel is tanúságot téve Isten jelenlétéről. Szalai Miklós szerint az emberi rémtetteknél a természeti rossz súlyosabb érv Isten léte ellen. Szalai felvetette a jóléti államok létrejötte előtti időszakot, amikor a háborúk, a járványok és az éhínség váltakozó periódusai tizedelték az emberiséget. Opponense válaszul megfogalmazta, hogy az emberek a nehézségek idején erősebben hittek Istenben. Mezei Balázs és Szalai Miklós is elismerte, hogy az ateista és a teista argumentumok kölcsönhatásban vannak, az ellentétes álláspontok megtermékenyítik egymást.

A diskurzust Bakos Gergely Viktor E. Frankl gondolatával zárta, mely szerint rendkívül fontos elfogadni a másik álláspontját. Az esemény Mezei Balázs és Szalai Miklós baráti kézfogásával fejeződött be, amely azt bizonyítja, hogy a másik szögesen eltérő véleményét megfontolva, a másikat tiszteletben tartva gyümölcsöző párbeszédet folytatni ateisták és teisták között.