A kultúrdiplomata előadása angolul hangzott el, és saját megfogalmazása szerint „á la carte” előadásra tervezte, tehát a publikum jelezheti, hogy mely témára kíváncsi részletesebben, és van beleszólása abba, hogy merre terelődik a beszélgetés.

Agid arról beszélt, hogy az opera szociológiai, menedzsment és művészeti kérdés egyaránt. Kifejtette, hogy milyen nehéz összehangolni a kiadásokat a bevételekkel, megtalálni az adott opera célközönségét, valamint szót ejtett a digitális forradalom hatásairól, illetve a menedzsment és operaház-vezetés nehézségeiről.

Az opera rendkívül költséges dolog, magasan képzett szakemberekre van hozzá szükség, akár állandó társulati tagokról van szó, akár vendégművészekről. Nehéz megtalálni, hogy hány előadásra van szükség egy évadban. Európában például jellemző, hogy több „cím” jut egy évadban kevesebb emberre, mint az USA-ban, ami a két kultúrkör eltéréséből fakad. Európában jellemző, hogy állami támogatásból tartják fenn magukat az operaházak, az USA-ban pedig inkább adományokból. A 2008-as gazdasági világválság az opera területén is megmutatta hatását. Az USA-ban sok operaház egyszerűen megszűnt, többek között a New York-i Városi Opera is erre a sorsra jutott. Olaszország, ami az opera egyik születési helye, szintén nagy bajban van. A választék skálájáról elmondta, hogy néhány szerző uralja a piacot: Mozart, Puccini, Verdi, Wagner, Rossini, Donizetti. Ők a 60%-át teszik ki az operák kínálatának. Az operaházak menedzsmentjének pedig két nagy kérdéssel kell szembenéznie: nyújtsanak-e minél több előadást, hogy megtérüljön az ára, vagy maradjon meg az opera klasszikus elitizmusa? Nyissák-e ki az opera kapuit annak is, akinek kevesebb pénze van?

Nagyon érdekes kérdés volt továbbá, hogy érdemes-e újonnan komponált operákat bemutatni. A válasz az, hogy néha muszáj kísérletezni, és nyitni az új felé, és amennyiben jól sikerül a bemutató, újra műsorra lehet tűzni. A menedzsmentnek nagyon pontosan tudnia kell, hogy melyik opera milyen közönséget vonz, a teltház pedig befolyásolja, hogy mit lehet újra előadni.

Aktuális arról beszélni, hogy a technikai forradalom miként változtatta meg az operaházak működését, az apróbb gyakorlati dolgoktól (mint a színpadépítés), az új művészeti elemek felbukkanásáig. Míg korábban nagy technikai apparátusra volt szükség színpadi elemek mozgatásához, most a technikusok munkáját megkönnyítik az újdonságok, a teljesen újszerű díszlettervezés. Agid magánvéleménye, hogy a „staging” lényege az, hogy megfeleljen a librettónak, azon belül pedig egy modern, minimalista díszlet ugyanolyan jó lehet, mint egy klasszikus operadíszlet. Az újdonságokra való nyitottság azonban itt is nagyon fontos, az artisztikus innovációktól nem szabad elzárkózni.

A legfontosabb azonban még mindig a csapatmunka. A legjobb operaházak mind attól jók, hogy együtt van a csapat a művésztől a háttérmunkásig, mindenki beleadja a legjobbat, és együtt képesek dolgozni. Az igazgatók vállát óriási felelősség nyomja, ha egy ekkora szervezetet kell működtetniük, ezért is fontos, hogy mindenki a maga posztján maximálisan helytálljon.

Philippe Agid másfél órás előadásában összefoglalta a saját pályafutása során szerzett tapasztalatokat, és azokat az információkat, amelyeket érdemes tudni az európai és észak-amerikai operaházak kihívásairól. 

Szerző: Bedi Cecília (Kommunikáció- és Médiatudomány MA)