Ország: Törökország
Város: Ankara
Időpont: 2010-09-08

A 2010/11. tanév őszi szemeszterét erasmusos diákként az Ankarai Egyetemen fogom tölteni, de előtte lehetőségem nyílt, szintén az Ankarában lévő Hacettepe Egyetemen egy négy hetes intenzív kurzuson részt venni.

Az elején kicsit nehézkesen jutottak el hozzám az információk az egyetemről, az e-mail is, hogy megnyertem a pályázatot a határidő után egy héttel később érkezett. Egy-két héttel az indulás előtt azonban már bővebben elláttak információval. Választhattam, hogy kollégiumban vagy un. „student home-ban” szeretnék-e lakni. Én a kollégiumot választottam, mert az lényegesen olcsóbb volt, bár sejtettem, hogy kevésbé lesz komfortos, mint a másik lehetőség.

Augusztus 7-én, késő este érkeztem Ankarába. Mivel ez egy szombati nap volt, így nem várt senki a repülőtéren, viszont elláttak információkkal, hogy a reptérről a Havas busszal tudok eljutni az ASTI-ig, azaz a buszállomásig, és onnan taxival ki a kampuszra. Ezekkel az információkkal egyszerű volt eljutnom a szállásig, viszont a kollégiumba való megérkezésemkor akadtak kisebb nyelvi problémák, mivel a személyzet nem beszélt angolul. Szerencsére nem volt üres a kollégium, hiszen az ottani diákoknak még tartott a nyári egyetem, így találtak egy lányt, aki tudott angolul, és ő segített.

A kollégiummal teljesen meg voltam elégedve, és mivel katolikus kollégiumban lakom, az sem volt újdonság, hogy a fiúknak és a lányoknak külön kollégiumuk van a kampuszon. A szobák egyszerűen, de praktikusan voltak berendezve, és a szobából lehetőség volt az internetkapcsolatra is egy kábel segítségével. Egy líráért mosni is lehetett, amiben benne volt a szárítógép használatának ára is.

A kampuszon minden megtalálható volt, voltak éttermek, boltok, és volt egy igazán olcsó menza is, mindössze két lírába került egy komplett menü.

Az első napon szerveztek egy kis „welcome party”-t a tiszteletünkre, ahol elmondták a kurzus követelményeit, és megkaptuk a könyveket, valamint az időbeosztást. Hetente 4X4 órás volt a kurzus, reggel 10 órakor kezdődött, délben volt egy egyórás ebédszünet, majd 1-től 3-ig ismét tanóra következett. Az órák nagyon jó hangulatban teltek, a tanárok nagyon felkészültek voltak. Minden héten csütörtökön volt egy kisebb dolgozat, amiben az addig elsajátított tudásunkról adhattunk számot. Péntekenként pedig kirándulni vittek minket. Első alkalommal az Anıtkabirt néztük meg, Atatürk mauzóleumát, második héten múzeumban voltunk, valamint a Citadellában. Harmadik héten már elhagytuk a várost, és Beypazarıba utaztunk, ami kb. 1,5 óra útra van Ankarától. Itt megnéztünk egy ezüstékszerész-műhelyt, majd egy oszmán kori házat mutattak be nekünk. Ezután lehetőségünk nyílt a helyi specialitások megkóstolására. Az utolsó héten még messzebbre merészkedtünk a várostól, egészen Amasráig, a Fekete-tengerig. Ez ötórás utat jelentett oda, és öt órát vissza. De mindenképpen megérte, mert felemelő érzés volt meglátni a tengert a hegy tetejéről, és ez a látvány még a szerpentintől való félelmemet is feledtette.

Néhány hasznos tudnivaló és tanács:

Először is fontos tudni, hogy az angollal sokszor felesleges próbálkozni, mivel nagyon kevesen beszélik. Viszont épp ezért nagyon sok lehetőség nyílik arra, hogy az órákon tanultakat éles helyzetben is alkalmazhassuk. A nyelvi nehézségek ellenére nem kell aggódni, mert az emberek tényleg nagyon segítőkészek, és megtalálják a módját, hogy megértessék magukat. Igaz, sokszor úgy próbálkoznak, hogy többször, többféleképpen mondják el ugyanazt törökül.

Néhány dolog a közlekedésről: A Hacettepe Beytepe kampusz kívül esik a városon, de félóránként indul a kampuszról busz az egyetem másik kampuszára, ezért a bejutás a városba nem nehézkes. Viszont visszafele már kicsit izgalmasabb a dolog, mivel a buszmegállókban nincsen menetrend, így sokszor csak találgattunk és várakoztunk, hogy jöjjön a busz. Ha meglátjuk a megfelelő buszt, amire várunk, akkor érdemes inteni, mert nem mindig állnak meg.

A metrót viszont sokkal egyszerűbb használni, mivel nagyon jól ki van táblázva minden.

A tömegközlekedési eszközöket (kivéve a dolmust) az un. EGO kártyával lehet igénybe venni, amelyből lehet tíz, illetve öt alkalomra szólót venni. Amikor felszállunk a buszra, akkor bele kell tenni egy készülékbe, ami rápecsétel, a metrónál pedig a beléptető kapuknál van hasonló szerkezet. Ha fél órán belül szállunk át másik járműre, akkor is bele kell tenni a kártyát ebbe a masinába, viszont ekkor nem pecsétel rá újra, tehát fél órán belül egy pecsételés áráért lehet utazni.

Összességében a nyelvi kurzus nagyon hasznos volt számomra, nem csak a nyelv elsajátítása szempontjából, hanem azért is, mert ez alatt az egy hónap alatt belerázódtam az itteni életbe.