A felvilágosodás koráról még ma is sokan gondolják azt, hogy pusztán az ész unalmas uralma, netán rémuralma jellemezte. Keveseknek jut eszébe, hogy a 18. század a társas együtt-lét százada, s egyben az érzelmek újrafelfedezésének kora. Sokan elfelejtik, milyen páratlan intellektuális izgalmakat hozott: újabb teológiai csatározásokat, a regény műfajának diadalát, az olasz opera újabb hódító útját, a Louvre művészeti központtá alakulását, s társadalmilag a városi polgárság erőteljes kulturális offenzíváját. Chardin, Mozart, Defoe, Doctor Johnson kora ez, amikor Európa szerte kiállító- és koncerttermek nyílnak, s könyvtárak, múzeumok, színházak, operák válnak mind szélesebb kör számára elérhetővé. De hogyan gondolkodott a kor mű-vésze, és hogyan az olvasóközönség a művészetről? Ebben a kötetben az 1650-től 1800-ig tartó időszak esztétikai gondolkodásáról olvashat az érdeklődő. A történet középpontjában az ízlésesztétika gondolkodási sémája áll, ahogy a versailles-i udvarban testet öltött, majd Anglián át vissza-került a kontinensre, s még a meg-késett németeket is meghódította. Boileau, Shaftesbury, Hume, Rousseau, Winckelmann, Kant – néhány név a korszak azon meghatározó gondolkodói közül, akiket a könyv röviden bemutat. Valamennyiük gondolkodása olyannyira eleven, mintha kor-társaink lennének.