Kiváló felvételi eredmények

2014.07.28.
A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára jelentkezők száma a 2014-es általános felvételi eljárásban meghaladta a 2013-as adatokat.

Idén a felvettek száma közel 370 hallgatóval több, amely elsősorban a BA-alapszakos hallgatók számának növekedésével magyarázható. Nappali tagozaton mintegy 150, levelező tagozaton pedig 140 fővel többen kezdik meg tanulmányaikat szeptemberben.

Ebben az évben kiemelkedően népszerű a pszichológia szak mind alap-, mind mesterszinten, illetve az anglisztika és a szabad bölcsészet alapszak. Nagyobb az érdeklődés egyes társadalomtudományi szakok iránt, mint például a szociológia és a politológia alapszak. A levelezős képzések közül kimagasló az angol szak, amelynek oktatására – több más alapszakunkkal egyetemben – 2014 őszétől budapesti képzési helyszínünkön, a Mikszáth téri Sophianum épületében kerül sor.

Ugyanezen a helyszínen találhatóak legnépszerűbb mesterszakjaink is: a pszichológia, a nemzetközi tanulmányok, a fordító és tolmácsképzés, valamint idén először a Corvinus Egyetemmel közösen meghirdetett új szakunk, a Kelet-Ázsia tanulmányok.

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt